Nyugatiszél

II. József volt az utolsó felvilágosult uralkodónk, aki abszolutista berendezkedést személyes haladó elveinek megvalósítására használta volna, ha a rendek nem állnak ellen. I Lipót Toszkána hercege lett II. Lipót néven József utóda. Ez ő uralkodása honosította meg azt a sztálini diktatúrához hasonló paranoid uralkodást, ami a kiegyezésig oly jellemző volt a Habsburg udvarra. Mindenfajta haladást és reformot potenciális lázadás lehetőségének tekintet, így ellenszegült minden változtatásnak. Ennek köszönhetően hazánk siralmasan lemaradt az iparosodási versenyben. Szinte ugyan azon feudális viszonyok voltak érvényben, amit 1222-ben az aranybullában lefektettek, míg Angliában az ipari forradalom 1769-ben elkezdődött, talán érthetjük, mit érezhetett Széchenyi, mikor külföldön járt és utána a magyar lemaradásról beszélt.

A 48-as forradalom ez elleni egyfajta lázadás, tenni akarás volt, a császári udvar merevsége pedig automatikusan indukálta a hevesebb reakciót: a forradalmat. Az összefogás erősségét jól mutatja a tábornoki kar elég színes nemzetiségi összetétele is, valamint a magyar forradalom tartott ki legtovább az európai felelések közül. Az akkor nem kicsi Habsburg birodalom egyedül nem is tudta leverni, ehhez a hatalmas Oroszország segítsége kellett. Magyar szabadság ügyét önmagában a nagyhatalmak kialakulása sem segítette. Ugyanis hiába voltunk már erősebbek az elnyomóinknál ehhez kellett volna egy erősebb külső szövetséges is, aki konfliktusban áll a Habsburgokkal. De ekkor sajnos ilyen nem volt.

Az uralkodók maradi hozzáállása miatt bukásra volt ítélve a Habsburg birodalom, hiszen a technikai újítások, az ipari kapacitás a modern háborúk döntő tényezői lettek, amiben behozhatatlanul lemaradtunk. Az aradi vértanúk kivégzése 1849. október 6-án történt meg, a kiegyezésre 1867 elejéig kellett várni. Tanulság, hogy a forradalom maga és a megtorlás is a csökönyös politika miatt volt, a változásnak muszáj utat engedni, mert így szenvednek a régi értékek a legkisebb csorbát. Ha túl konzervatívan, csökönyösen ellenállunk, akkor a felduzzadó víz áttöri a gátat és mindent elsöpör.

Magyar irodalom Janus Pannoniusnál kezdődik az iskolákban, akinek sem születési helyét nem ismerjük, sem a magyar nevét pontosan, e mellet még csak nem is magyarul írt, hanem latinul (a kornak megfelelően). Középiskolások például ezzel a gyöngyszemmel ismerkedhetnek meg:

UGYANARRA A LINUSRA

Szent könyvek tömegét tudó Linus, te,
zord rendjében a jó Ferenc atyánknak,
szándék nélkül a fültanúja voltál,
hogy meggyóntam: elég gyakorta űztem
egy-egy farcicerét ramaty buzikkal.
Szentséges dühöd oly magasra hágott,
hogy mindenfele prédikációdban
megróttad nyomorult viselkedésem.
Nem tettem, Linus, én bujálkodásból:
a csúf ördögöket riasztom ezzel.

ahonnan a „farcicere” szóval bővíthetik a szókincsüket. De miért érezzük sokkal jelentősebbnek a romantika korszakát, mint azt megelőzőt akár?

Ez elsősorban magával a műfajjal magyarázható, a kiábrándultság, szabadságvágy, mind passzol az 1848-as forradalom és szabadságharc körüli hangulathoz. Szakítás a realitásokkal azért is volt akkoriban időszerű, mert el lehetett merülni a múlt dicsőségesebb korszakaiban, a szabadságharc pátoszában, e mellett pedig el lehetett feledkezni a valós, igen súlyos gondokról. Többek közt Habsburg birodalmon belül a Magyar királysághoz tartózó területeketet mind a nemzetiségi, mind a társadalmi ellentétek kezdték szétfeszíteni, ami a jól ismert Trianoni békéhez vezettek. Ezek összefonódását jól mutatja, hogy a 48-as forradalom után a románok esetében ép a jobbágyfelszabadítás elmaradása csapott át egy nemzetiségi felkelésbe. Ez a példa is jól mutatja a helyzet összefonódását. Gazdasági lemaradásunk nem csak Széchenyinek voltak világosak, már a jobbágyság is jogokat követelt magának, a feudális rendszer lebontását, ami valljuk meg: abban a korban nagyon is időszerű lett volna. Természetesen a magyar gondolkodásra oly jellemző maradiság miatt a szükséges reformok elmaradtak, így a problémák tovább eszkalálódhattak és a jól ismert tragédiába vezettek.

Maga a szabadságharc alapját a nemzetiségi mozgalmakat is Napóleonnak köszönhetjük, ugyanis a liberalizmust valamint a nemzeti eszmék magvait a napóleoni háborúk hintették el Európában, nálunk ekkorra érett be. A bevezetőben említett Janus Pannonius nem is írhatta volna más nyelven verseit, mint latinul, az ő korában más elképzelhetetlen lett volna. Nem volt a magyar nyelv használata a nemzetiségi mozgalmak előtt egyértelmű: Mária Terézia Ratio Educationis rendeletét több nemes, nem azért bírálta, mert nem magyarul kellett volna oktatni, hanem, hogy nem latinul, ami akkor a tudomány nyelve volt. Társaságban pedig egy úr franciául beszélt, az otthoni könyvtárban is főleg francia irodalommal volt. Ehhez képest a 48 forradalom után a nemesek nemzeti ébredése igen jó táptalaja volt a romantikának, egyrészt igény volt a magyar nyelvű irodalomra, így szélesebb körben terjedhetett, másrészt magyarság tudat erősítésére is fontossá vált.

Jókai irodalma ezt a forradalom és szabadságharc utáni hangulatot lovagolta meg, egy mesevilágot teremtett, ahol az eltévelyedett nemesek is nemzeti útra lépnek, a testvérek feláldozzák egymásért magukat, akár egy csikós is hős lehetett az ő világában. Ezek a regények, amik a forradalom idején játszódnak egy mainál sokkal erősebb Magyarországról szól, ami nem állhatott messze a valóságtól. Valószínűleg, ha a politika megvalósítja a gazdasági reformokat, akkor például Erdélyben a román nemzetiségi mozgalmak alól is kihúzták volna a talajt, így viszont a székelyek is elfordultak a magyar kormánytól és többször inkább a románokkal szövetkeztek. Jókai álma egy olyan országról szó, amit egy felelősségteljesebb, jobb vezetés megteremthetett volna.

Mikszáth Kálmán a kor másik ikonikus írója már korántsem fest olyan romantikus képet a koráról, de realisták közé mégsem sorolhatjuk. Ha őt nem Jókaihoz hasonlítjuk, hanem Stendhalhoz, vagy Tolsztojhoz, egyértelmű lesz, hogy ő is inkább romantikához tartozik. Az ő írásaiban már inkább felfedezhető a figyelmeztetés, segélykérés: ideje lenne felébredni, szembe nézni a valósággal is. Beszterce bolond várura az álmodozó nemesség egy mintapéldánya, a kifigurázott dzsentrik, mind egy recsegő-ropogó társadalom tüneteit festi le nekünk.

Jókai álomvilága és Mikszáth realistább, karcolatszerű világa keveredik ma is bennünk, egyrészről a nagy magyarság pátosza, magunkat jelenleg túlértékelve, egyben jelentős iróniával magunkkal szemben, némi gúnnyal vegyítve. Reális önkép fontos lenne a jó politikai döntésekhez, valamint a jó döntéshozók kiválasztásához. Ehhez el kellene elmerülni Magyarország ezen korszakában, mivel több olyan politikai hibából is tanulhatnánk, ami a későbbi tragédiákhoz is vezetett, valamint Jókai mesevilágát is a szívünkben helyére tudnánk tenni, nem csak egy unalmas hablatyolás lenne.

Kötelező olvasmányokat többnyire senki sem szerette, talán divatból, vagy lustaságból, hiszen általában tanulni sem szeretet mindenki. A kötelező olvasmányokon belül Jókai írásai különösen rossz pozíciót foglaltak el. A fülem annyira megszokta, hogy szidják, már fel sem tűnt. Hihetetlen, de 17 évvel az utolsó Jókai regény elolvasása után gondolkoztam csak el ezen. Egyáltalán miért Jókai a tipikus ellenpélda a kötelező olvasmányok témájában?

Sokak szerint Jókai unalmasan írt. Mai szemmel nyelvezete régies, témája nem elég lebilincselő. Ezen belül is a kőszívű ember fiai az állandó rossz példa, a kötelezők rémálma. Egyes iskolákban már nem létezik az a klasszikus kötelező olvasmány, mint 17 az én iskolás éveimben. Gyerekek listából választhatnak, valamint nem is kell hosszadalmas olvasmánynaplókat írni. Ezzel szélesíthetik azt az irodalmi palettát, ami kiszolgálhatja a diákok szerteágazó ízlését.

Már negyedikes osztályos koromban előkerült például az alapvető fiú-lány ízlésbeli különbség, A Tüskevár például a fiúknak nagyon tetszett, míg a lányok halálra unták. Végül a idős, eléggé konzervatív tanárnők is meghajolt az ész érvek előtt. Hiszen ő is belátta a cél végül is az olvasás megszeretettése.

Ezért nagyon nehéz manapság kötelező olvasmányokat feladni. Mert nagyon kevesen olvasnak (sajnos én is). A elektronika egyszerűen kiszorította ezt a szórakozási formát, de ebben a helyzetben üdítő látni azt a pár fiatal gyereket, aki örömmel olvas, még ha az a Harry Potter is.

Mégis, mik azok az okok, amik Jókait és azon belül A Kőszívű ember fiait feketelistára tette? Talán Harry Potter fantáziavilága, a modernebb nyelvezete közelebb áll a mai gyerekekhez. De szerintem el kell jutni valahogy Jókaiig is. Ehhez elsősorban a megfelelő időben és korban kell a gyerekek elé tárni. Én szerettem jókait, a hosszú leírásaival együtt, mert mivel szerettem olvasni, hozzászoktam, hogy a betűkkel leírt dolgokat magamnak kell elképzelni, sőt ezt nagyon szerettem. Ez egyben eltávolított a filmektől, mivel úgy érzem, valamit rám akarnak kényszeríteni. Furcsa mód nem tudom a mai látvány és hangvilágot sem élvezni a mozikban.

Első lépés nagyon helyesen az, hogy a tanuló megszeresse az olvasás. Második, hogy belássuk, nem mindenki ugyan olyan érdeklődési körű és nem mindenki tud ugyan úgy elmélyülni a tananyagban. Aki eleve nem érdeklődik mélyen a történelem (ezen belül a magyar történelem iránt) az távolinak fogja érezni Jókai történelmi regényeit. De szerintem az aki középiskolában jó tanulónak számít és jó iskolába jár, annak el kell jutni odáig, hogy az adott kor irodalmában is elmélyüljön, nem feltétlenül Jókait kell választania, de valamit az adott témakörből. Viszont Jókai a 1848-49-es forradalom és az utáni témából nagyon jó. Egyrészt mert egyszerűen jól írt, nyelvezete bár régies, de szép, valamint egy lenyűgöző pillanatképet fest nekünk az adott korszakról. Aki szereti a történelmet (mint én), annak ezeket élmény olvasni.

Be kell látni, hogy nem vagyunk egyformák, mindenkinek más alapvetően az érdeklődési köre. Vannak jobb és rosszabb iskolák, ahol adott színvonalnak megfelelően mélyülnek el a diákok a tananyagban, kell lennie olyan intézményeknek, ahol biztosítják az érdeklődő diákok kellő elmélyülését, bizonyos szabadsággal, de az irányítást kézben tartva! Úgy látom a jó iskolák vészesen Budapestre koncentrálódnak, bizonyos vidéki városokban gyerekek ezen lehetőségei vészesen korlátozottak.

Lehet, már lerágott csont Magyarország fogyó népességéről beszélni, de szerintem ez annyira súlyos probléma, hogy ezt a témát nem lehet elégszer ismételni. Népességfogyás XX. század közepe előtt elsősorban valamilyen természeti csapás (aszály miatti éhezés), járvány, vagy háború miatt szokott bekövetkezni. Ennek okai Európában és Észak-Amerikában a XX. század végén XXI. század elején már teljesen mások.

Bár nem hanyagolhatjuk el például Oroszországban és Németországban a második világháború hatását, de elsősorban nem ez a társadalom elöregedésének az oka. XX. század technikai fejlődése gyökeresen átalakította társadalmunkat, ami a gyerekvállalás csökkenéséhez vezet.

Első ok a fogamzásgátlás. Ha nem lenne az óvszer, vagy a tabletta a párkapcsolatok végeredménye akaratlanul is a gyerek megfoganása lenne. Persze fogamzásgátlás volt már a tabletták előtt is, de mégsem volt az életmód része.

Megváltoztak a társadalmi elvárások is. Érdekes, hogy míg régen Magyarországon belül is változó volt, mennyi gyereket vállalnak a családok (lásd baranyai egykézés, valamint ezzel szemben a somogyi nagycsaládokat), ma egész Európa egységesen 1,3 -1,6-os termékenységi rátát mutat fel, szóval átlagosan maximum kevesebb, mint 2 gyereket vállal egy család. Nekem úgy tűnik, bár több szülő erőtlenül emlegeti a gyerekvállalást, de e mellet sokkal fontosabb az egzisztenciális előrelépés, amibe viszont egy gyerek sokszor nem fér bele. Érdekes, hogy sokkal jobban élünk mint akár a nagyszüleink, mégis sokszor irreális anyagi célokat tűzünk ki magunk elé a gyerekvállaláshoz, így ezeket teljesíteni sem fogjuk soha. Ez egy fajta kapzsiság.

Társadalmunk elkényelmesedik. Mivel ma a gyerekek nagy kényelemben nőnek fel, így a rájuk váró megpróbáltatásokat is inkább kikerülik. Ez világosan látszik a például a gyerekek sporthoz való hozzáállásukon, már koránt sem lehet akkora terhelésnek kitenni őket, mint 20 éve, különben lemorzsolódnának. Egyszerűen nem szoknak hozzá, mivel se gyalogolniuk nem kell, se a játszótéren nem fociznak már általában. Egy gyerek (főleg az első) nagy megterhelés, mind idegileg (sok koncentráció, kevés alvás, sokszor magányosság érzése), valamint maga a szülés is fizikailag lestrapálja a nőt. Ehhez kitartás kell, de erre a megterhelésre manapság nem készítik fel a gyerekeket, így joggal félnek is tőle.

A fenti bekezdésben leírtakkal együtt, valamint a „karrier” fontossága miatt a harminc éves kor felett joggal tántorodik el az ember a gyerekvállalástól. Bizony pont a 18-27 éves korunk közti energiával teli életszakaszunkat pazaroljuk el ebből a szempontból. Magyarországon ma egy 27 éves anya nagyon fiatalnak számít, a játszótéren bizony ki fog lógni a sorból. Nehéz elképzelnem hogy bármelyik leendő nagyszülő bátorítaná a lányát, hogy egyetem után egyből családot alapítson. Pedig mivel a fejlettebb egészségügyi rendszernek köszönhetően, ha valaki 30 évesen 2 gyerekkel kezdene el dolgozni, vígan munkában maradhat 65-70 éves koráig (persze ez attól is függ, mi az a munka), 44 éves korára meg a gyerekek felnőnének, élhetné a szabad életét. Manapság a családalapítás egyszerűen nem prioritás, így sokan kifutnak az időből.

Olvastam egy Holland kutatás összefoglalását, arról hány évesen kellene egy nőnek teherbe esni, attól függően, hány gyereket akar, és nem akar beültetést sem. Magyarországon sok fiatal három gyereket akar, ha megkérdezik. Szerintem ezt nem mondják komolyan, csak úgy érzik ez a helyes válasz, de minimum nem gondolják rendesen végig. Ahhoz, hogy 90%-os eséllyel 2 gyereke legyen valakinek természetes úton, annak a nőnek legkorábban 27 éves korában kell az első gyereket vállalnia! Szerintem ez sokaknak meglepő adat, természetesen 3 gyerekhez még korábban. Így picit máshogy fest a négy gyerekes családmodell, gyakorlatilag a jelen társadalmi berendezkedés mellett Magyarországon irreális.

Mai munkavállalókra jellemző a mobilitás. Sokszor akár ezer kilométer távolságra is elköltözünk a jobb munka reményében. Személyes tapasztalatból tudom, hogy a család segítsége felbecsülhetetlen, ha gyerekünk lesz, ennek hiányában a terhünk és anyagi kiadásain hatványozottan nő. Itt megint azt lájuk, hogy az anyagi haszon messze fontosabb, mint a családi kötelékek, ill. a gyerekvállalás.

Magyarországon specifikusan meg kell említeni a bölcsődei és óvodai rendszer katasztrofális állapotát, ami nagyban megakadályozza a fiatal anyukák munkába visszatérését, tovább rontva a gyerekvállalási kedvet.

Lehetséges megoldás lenne, ha a tanulmányok befejezése és a munkavállalás között lenne lehetősége a fiataloknak családot alapítani. Több információ, lehetne szerezni arról, hogyan is lehet tényleg a három gyereket megvalósítani, valamint elérhető óvodai és bölcsődei ellátás szintén elengedetlen lenne. Európai tapasztalatok alapján a gyerekvállalás pusztán anyagi támogatása nem megoldás. Végül de nem utolsósorban alapvetően a prioritásokat kellene megváltoztatni, eldönteni, mi is a z igazán fontos az életben, és azokért kell áldozatokat hozni.

Európa egy új korszak elé néz. Ez a korszak egy újkori népvándorlásról és a kultúrák keveredéséről fog szólni. De mit is tanít erről nekünk a történelem? Ehhez hasonló folyamatok számtalanszor lezajlottak, a legismertebb talán az a népvándorlás sorozat, ami a nyugat-Római Birodalmat is összeroppantotta. Hosszabban itt lehet olvasni a 4-6. század népvándorlásáról. Röviden: ennek a kutatása források hiánya miatt nehézkes, de egy vándorlási láncreakció miatt megindultak a meggyengült Római Birodalom felé az ún. barbár népcsoportok. Ha csak a vándorlási irányokat tanulmányozzuk, akkor világosan látszik, hogy egy összeomló birodalom okozta „vákuum” irányába történt, mind a hunok, mind a vandálok mozgása. Ezt a mozgást sem a limes, sem a katonai helyőrségek nem tudták megakadályozni, vége a latin nép eltűnése és a Nyugat-Római Birodalom összeomlása lett.

Ennek az új korszaknak egy másik aspektusa a keresztényi kultúránk megváltozása. Ennek egyik oka sokak szerint az iszlám bevándorlás. Pedig a keresztény kultúra önmagában is hanyatlik. Emlékszünk, mikor Péter apostol készül elhagyni Rómát és találkozik Jézussal, és megkérdi tőle: „Domine, Quo vadis?”, erre a válasz: „Megyek Rómába, hogy újra megfeszítsenek.” Ebben a történetben az én olvasatom szerint az áldozatkészségről van szó, ami az akkori keresztény hit egyik alapja volt. Jézus nem kardot fogott Néró ellen, aki a keresztények ádáz ellensége volt, hanem ha kell, újra vállalta a fájdalmat és az áldozatot.

Ezzel szemben I. Konstantin császár idejében a keresztény egyházat átszövi a világi politika, az üldöztetések ellenére már a felekezetek elsősorban egymás ellenségei, mint a római apparátusé, végül Konstantin császár egész Római Birodalom területén engedélyezi a katolikus hit gyakorlását (313-ban). Ebben a témában Faludy György: Karoton című regényét tudom ajánlani, ami inkább a katolikus egyház világi hatalommá válásáról szól, mint a dicsőséges felemelkedéséröl. Innentől a katolikus egyház szerintem nagyon eltávolodott a gyökereitől, eredeti eszméit nyomokban, egy-egy kivételes ember tevékenysége nyomán hordozta csak. Ettől fogva segítség, áldozatkészség, szegények védelmezése helyett, a falak építése, defenzív hozzáállás, más ideológiák kívül tartása volt a cél. Szóval az utóbbi kb. 700 évről beszélek. Kevés hívőt ismerek, akik valóban a keresztényi hit gyökereihez állnának közel, sokan divatból, nagyzolásból lesznek keresztények, filozófiájával, valódi üzenetével mit sem törődve.

Ebbe a csoportba tartozik miniszterelnökünk is, ez nem csak az én véleményem, hanem a valóban hívő barátainké is. Mikor a keresztény értékek védelméről beszél, meg szeretném kérdezni tőle, hogy pontosan milyen értékekről is beszél? Hogyan uszítsunk az iszlám vallásúak ellen, és ebből hogyan kovácsoljunk politikai tőkét? Én a menekültekről gyökeresen ellenkezőleg gondolkoztam, pedig én még hívő sem vagyok … Olvasva a híreket, a posztokat a facebookon, reménytelenül egyedül érzem magam, csupán a gyűlöletet, és a gyűlöletbeszéd sikerét látom. A FIDESZ ezzel az emberileg helytelen és keresztényietlen politikával növeli előnyét, bezsebel pár dicséretet pont az európai keresztény-konzervatív politikustól.

Történelem ismétli önmagát, pedig naivan azt hittem, az oktatás által megváltozik a kollektív gondolkodás is, képesek vagyunk egy problémáról összetetten gondolkodni, megérteni a gyökerét. A történelmi tanulság a népvándorlásról az, hogy nem lehet megállítani. Európa népessége gyorsan fogy, főleg Magyarországé. Orbán Viktor bármennyire is szeretné, úgy néz ki a magyar anyák nem vállnak négy gyereket, az átlag továbbra is 1,3, persze kérdés az is, hogy ez a magyar anya itthon marad-e a gyerekekkel. Ez a népességfogyás egyfajta vákuumot generál, így a háborús övezetekből erre fognak indulni, valószínűleg sokan, még évtizedeken keresztül. Lehet, hogy ma, vagy holnap kerítésekkel megvédjük a határainkat, de mi lesz mikor 7 millióan leszünk, vagy kevesebben? A magoldás az, hogy az utolsó itt maradt magyarok élőlánccal védjék az üres országot? Nem lenne jobb még most szervezetten integrálni a fiatalokat, hátha ők valamit átmentenek a magyar kultúrából a jövőnek? Mert bizony régen is ez történt, sokan akik ma a szélső-jobboldaliak, könnyen lehet, hogy még magyar dédszülőjük sincs. Sokan ma magyarnak vallják magukat pedig valójában szlovák-német származásúak. Mivel globális felmelegedés és a történelmi konfliktusok miatt, illetve a nagyhatalmak játszadozásai miatt a közel-Kelet egyre élhetetlenebb lesz, így arra ne számítsunk, hogy a jó környezeti adottságokkal rendelkező hazánkat, ahol fogy a népesség elkerülik az otthonukat elvesztő emberek, így vagy úgy a változás be fog következni, de nem mindegy hogyan!

Európai kultúrának máris része az iszlám. Ezt talán jobb lenne elfogadni és befogadni, mert így egy felnövekvő második generációs muszlim fiatal talán talán nem egy távoli őrült ideológiában keres menedéket, hanem otthon érezné magát Európában.