Nyugatiszél

Szerző: Hodori Balázs

100 %-os kamatláb mellett

Nem ünnepelhetsz túl sok szerelmet.

Semmi sem virul UZSORA mellett,

Csupán a Bank, mely erre termett…

Látom a Banknál tolongni őket:

Élni- igyekvő egybekelőket… –

„Élni szeretnénk, kéne a lakás;

Jöhet  a hitel s gyermek- vállalás…

Bankvezetőt csak egyet ismerek,

Őt is csak hírből s látásból. Remek

Elme, bár kissé más volt, mint gyerek…

Azt mondják: egész nap telefonált.

S szőtte álmát, mint színes fonált’… –

Atombombával kereskedett…

(2011)

Mikor október 23. eszembe jut gyakran úgy gondolok rá, mint az utolsó forradalomra. Hangulatomtól függően ez pozitív, néha viszont negatív érzéssel tölt el. Pozitív, mert kinek hiányzik a vérontás, továbbá azt is jelentheti, hogy nincs ok nagyobb megmozdulásra. Ha erre gondolok mindig örülök, hogy nem kell olyan korban élnem, ahol rettegni kell, félni vajon mikor jön értem is az ÁVO-s kocsi.

Gondolom ezzel a részével mindenki egyetért. Másrészről néha belém hasít George Orwell gondolatai: ez a teljes közöny a megújulás felé nem e egy tompultság miatt van, olyan, mintha egy ópiát-származék elkábított volna minket és már sorsunkba beletörődve mozdulni sem tudnánk. Nem arra gondolok, hogy ontsunk vért, hanem arra, hogy lehetne tényleges igényünk megújulásra, kevésbé erőszakos eszközöket felhasználva.

Orwell szerint a diktatórikus (de lehet, hogy nem csak a diktatórikus) vezetők mindent megtesznek a forradalmak elkerülése érdekében. Mint azt a kommunista rezsim idejéből jól tudjuk, előbb az osztály-ellenségekkel akartak végezni, majd mindenkivel, aki kicsit is az aktuális vezető útjában állhatott. Ezeket a viszonyokat Orwell nagyon jól átlátta a távoli Angliából, aminek hatására kiábrándult a szocializmusból, és megszülettek azok a remekművek, amiket szerintem mindenki jól ismer. Ezek nem feltétlenül irodalmi értelemben vett remekművek, hanem számomra azzal nyerte el a csodálatomat, hogy átlagemberként hogyan lehetett ilyen politikai tisztánlátása. Ne feledjük, eleinte mind az Állatfarm és az 1984 be volt tiltva Angliában, hiszen ezek sértették volna az akkor (még) szövetséges Szovjetuniót. Hihetetlenül pontosan leírta a diktatúrák anatómiáját, végül pedig megalkotta az diktatúra utópiáját: az 1984-et. Bár szerencsére a kommunista diktatúra elbukott, de szerintem minden nagyhatalom politikájában fel lehet fedezni egy kis 1984-et.

Ha Orwell feltevéséből indulunk ki, akkor beláthatjuk, hogy egyik hatalom sem szeretné, ha megbuktatnák, ez világos. Az is világos, hogy a hatalmi rendszer eszközei is fejlődnek, erről például O'Brien is beszél Smith-nek a regényben. Kommunista diktatúra az erőszakossága miatt volt bukásra ítélve. Az a gondolat, hogy az addig elnyomott munkás és paraszti rétegnek legyen jobb, nyilván egy nemes cél, de ennek ürügyén létrejött elnyomó, véreskezű diktatúra csak ellenállást válthat ki. Ellenben van e más módszer arra, hogy egy rendszer fennmaradjon? Igen, ha eléri, hogy ne akarják megdönteni, azaz ha a nép elégedett, vagy legalábbis kellően nagyarányú része. Mert ha egy rendbontó csoport mögött nem áll megfelelő számú támogató, akkor Sarkozy szavaival élve ők csak csőcselék.

Talán itt van a különbség a felforgató rendzavarók és a forradalmárok között, ők bármennyire jogosnak éreznék a felháborodásukat, amíg kevesen vannak csak csőcselék maradnak. 1956. október 23-án a többség a forradalmárok mellett volt. Mi, akik szinte nem is éltünk semmit az előző rendszerben fel sem foghatjuk, milyen jogsértések, atrocitások, félelem lehetett, hogy Budapest lakói fegyvert ragadjanak és az életüket áldozzák a változásért.

A nehéz körülmények közösséget kovácsolnak, ha pedig az a közösség fegyvert fog, akkor az rendszert dönthet. Manapság eleve arra szocializálódunk, hogy a gondokat magunk oldjuk meg. Mai életünk eleve nem a közösségi életről szól. Kevés időnk, ami a munka utánra megmarad passzív szórakozással töltjük. Valójában kicsit fásult lett az életünk, aminek hatására kicsit mintha hajlamosak lennénk beletörődni a sorsunkba. Ha változtatunk is, akkor inkább elköltözünk akár több ezer kilométer távolságra, mintsem, hogy a maradék energiánkat közösségi életre pazarolnánk, talán így a felszínes kapcsolatokat is leplezni tudjuk a nyelvi nehézségekkel, így nem látszik az ellentmondás.

Mikor erre az elszigetelődésre és fásultságra gondolok, gyakran úgy érzem egy kicsi megvalósult mégis Orwell utópiájából, és lehet, hogy 1956. október 23. volt az utolsó magyar forradalom. De lehet, hogy így van ez jól, és lassan megértjük, hogy nincs szükség erőszakra, mert egy erőszakos forradalom legtöbbször csak egy erőszakos rendszert szül. Ezen szerintem érdemes elgondolkodni.

Serző: Nagy Zoltán

Minden bizonnyal a legkalandosabb életű magyar költő. Családja a nyilasterror áldozata lett. A német megszállás után az USA-ba emigrált, majd 1946-ban hazatért Magyarországra. 1950-ben koholt vádak alapján letartóztatták és 3 évet a Recsk- i munkatáborban töltött, életét Nagy Imre mentette meg. Szabadulása után bebolyongta a fél világot, folyamatosan dolgozva életművén. 1989-ben hazatért Budapestre, és hazájában ezredvégi magyar költőtől szokatlan népszerűséget sikerült kivívnia. A médiát sem vetette meg, így a legtöbben Einstein- i hajzuhatagára és vagabund természetére emlékezhetünk. Ám Faludy nagyműveltségű író, aki az ideák-világában éppoly nyughatatlan természettel bolyong, és éppoly csalhatatlan érzékkel tájékozódik, mint Atlasz porgolyóbisán; – akinek életeleme a repülés, de félszemét a felhők felett lebegve is a stewardessek csinos alfelén legelteti…

A Recsk- i munkatáborban szerzett verseket kivételes hely illeti meg Faludy életművében. Mivel papír és toll nem állt rendelkezésére a börtönévek alatt, így ezek a versek fejben keletkeztek. Faludy ezekben a versekben próbálja meg először kiterjeszteni életművét és világszemléletét az irodalmi-szférákon túli területekre: költészetének fókuszában immáron nem csupán a művészet és az erotikum áll, de egyre nagyobb súllyal jelennek meg olyan morális- filozófiai kérdések is, mint: erkölcsfilozófia, etika, humanizmus…       

Oszip Mandelstam (1891-1938) orosz költő szerint: „A költészetet csak Oroszországban értékelik. Ott ugyanis megölik érte az embert…”

A történelem később a saját sorsával is igazságot szolgáltatott Mandelstam eme mondatának, hiszen az orosz költő halálát Sztálin egyik kényszermunkatáborban lelte. Ám tudjuk: a történelem idővel túlhaladta Mandelstam álláspontját, illetve kiterjesztette azt az Oroszországon túli, nagyszámú totalitárius területekre…

Faludy azonban túlélte Recsket, és életművében nyoma sincs keserűségnek. Az a fajta fickó, aki a mások jövőjéért aggódik inkább, a magáét félvállról veszi. Ady óta aligha akadt alkalmasabb költő az ifjúság nevelésére. Jó és Rossz, Test és Lélek dualizmusáról aligha tanulhatunk nálánál többet. Faludy kiváló erkölcsi és szellemi iránytű egy személyben, aki költészetében élete végéig könnyed és fiatalos maradt… Az általam idézett vers szintén a recski munkatábor időszakában keletkezett. Tartalma joggal nevezhető tragikusnak. Ám Faludy költészetében az efféle helyzetek heroikussá magasztosulnak. Egyéb írásaiból tudjuk, hogy legtöbbet és legszívesebben a reneszánsz humanistáktól tanult. Az őt ért sérelmek elszenvedését tehát bizonyos fokig „munkaköri-kötelességének” tekintette…

… Hát persze hogy félt; de sohasem remegett meg az iránytűje…

Kattog a négy kerék.

Azt kérded, hova visznek?

Mondhatnám: szinte mindegy.

Függélyesből vízszintes.

Négy kattogó keréken

odavezet a sín,

ahol levél nem ér el,

hol nem vagy név, se cím.

Tán negyvenen vagyunk.

Azok ott már többéves

rabok, halálfehérek,

nyugodtak, csendesek;

mi új rabok vagyunk,

akiknek inge véres,

ne nézd a különbséget:

rab és rab egyremegy.

Mért gubbasztok ily búsan?

Szökőkút volt a kedvem,

hány ágyban hemperegtem,

és hány tengerben úsztam!

Ami tortát megettem:

vagy harminc emelet.

Kár hogy be nem fejeztem

még minden versemet.

Hogy Alfred de Musset-nek[1]

szebben virult a nyár?

E század gyermekének

rosszabb mahorka[2] jár.

Nem nősz magasra itten.

Kattogni kezd a sín.

Mit elmulasztott Hitler,

behozza azt Sztálin.

(1950 őszén)