Nyugatiszél

Egy nemzet legendái kicsit olyanok, mint az eposzai vagy a mondái. A középkor egyik „hősei“ a szentek voltak, akiknek a legendái az eposzi hősök történeteihez hasonlítanak. Szent István szigorú intézkedései nem egy szent ember jellemére vallanak, de a lojalitása nyugati egyházhoz, valamint a nyugati keresztény hit megszilárdítása a kárpát medencében őt is a szentek közé emelte.

Bár megítélése a mai napig megosztja a magyarokat, joggal, hiszen talán ő az első uralkodó, akivel a magyarság európai hovatartozásának dilemmája felszínre került, ezt a harcot rajta keresztül ismerhettük meg. Tulajdonképen a mai napig bennünk él ez a dilemma, hasonló módon most is megosztja a társadalmat, legtöbb magyar lelkét nem hagyja nyugodni, még mindig ott a kétely, vajon mi lett volna, ha Koppány pártja nyer.

Hiába győzte le István Koppány seregeit, Koppányt támogató tábor ezzel nyilván nem semmisült meg. Ha ezt a harcot úgy tekintjük, mint a Német-Római pártiak (nyugati katolikusok), vagy Bizánci (keleti katolikusok) közti viszályt, akkor ez végigkövette a történelmünket. Gondoljunk csak az ország három felé szakadására, ott igazából az ország kétfelé szakadt: török, ill. Habsburg pártiakra. Ezzel analóg viták végigkísérték a történelmünket. Innen nézve talán jobb lett volna ha a török pártiak erősebbek, mert az Oszmán elnyomást hamarabb lerázhattuk volna és nem erőltették volna annyira ránk a saját kultúrájukat, mint ahogy a német kultúrát a Habsburgok.

István elsődleges érdeme, hogy sikerült az akkor még sokszínű magyar törzseket egyesítenie a Kárpát-medencében. Lehet, hogy ez Koppánynak is sikerült volna, ezt nem tudhatjuk, akkor valószínűleg egy keleti keresztény állam jött volna létre, de ez csak találgatás. Lényeg, hogy István a nyugati katolikus vonalat választotta (pontosabban Géza, vagy ki tudja melyik fejedelemmel indult el ez a folyamat), de ez nem a Német-Római Birodalomba való betagolódást jelentette, hanem egy önálló, egységes állam lett. Ezért fontos róla megemlékezni, mert akkor rakta le annak az erős államnak az alapjait, ami annak ellenére is még létezik, még ha csonkán is, ami egy gyengébb nemzetet már lesöpört volna a térképről.

Például sikerült megtartani nyelvünket, annak ellenére, hogy nem kevés törekvés volt ennek eltörlésére. Ahhoz, hogy egyáltalán ezek a romok létezzenek, előtte egy erős, egységes államnak kellett itt lennie. Lehet, hogy nagyobb, mint amit ma feltételezünk. Mert ha a történelemkönyvek tanításából indulnánk ki, akkor már a tatárjáráskor el kellett volna tűnnie ennek a népnek (vagy előbb). Ezért nem tudok nekik hinni, egy sokkal nagyobb országnak kellett lennie Magyarországnak, hogy túlélje a tatárjárást, törököket, a 150 évig tartó háborút a török, a német és a magyar - magyar elleni háborúkat. Ezek után a Habsburg-német csapatok elfoglalják az egész országot és folytatták azt a pusztítást, amit a török abbahagyott. Ennek ellenére fennmaradt a magyar nyelv, pedig sok német és más nemzetiség települt az országba és a megmaradt főurak sem támogatták a magyar nyelv ápolását a nyelvújításig. Az, hogy fennmaradt a kultúránk és a nyelvünk szerintem nem csoda és nem véletlen, ez azért lehet, mert volt miből fogyni.

De a hosszú kitartó rombolásnak meglett a hatása: tulajdonképen a nemzet létezése határán táncol. Ma már az dilemma, ami Szent István idejében az országot megosztotta teljesen más. Ma az az érzésem, hogy a németek imádata és a délibábos álmok osztják meg a lakosságot. Az egyik a megélhetési realitások, a másik meg a vágy a nemzet régi nagyságára. A régi nagyságot már sohasem érhetjük el, de ha valakinek jelent valamit a saját nemzete, akkor szeret elmélázni a régi történeteken, akkor is, ha nem feltétlenül István vonalával ért egyet, szükségünk van a legendákra, mert ezek az emlékezések tesznek minket egy nemzetté.

Pár dolog mindig érthetetlen volt számomra, egyes szélsőjobbosok is ide tartoznak. Tudom, sok helyen bele lehet kötni a szélsőjobb híveibe (például arról is el lehet indítani egy filozófiai vitát, hogy szélsőségesen szeretni valamit helyes-e), de ezt az írást most csak a németekhez fűződő viszonyukra hegyezném ki.

Mikor Csatáry Lászlóról szóló híreket olvastam és láttam, hogy szimpátiatüntetést rendeznek mellette, elgondolkoztam, hogy tulajdonképen ki vagy mi mellett is tüntetnek ők. Az a helyzet, hogy nem ismerem Csatáry László múltját, nem is arról akarok írni, hanem sokkal jobban érdekel e tüntetők motivációja. Rendben, hinni abban, hogy kiállnak egy magyar ember mellett, az derék dolog, ha ez valóban így van, és nem burkoltan egy teljesen más okuk van rá. Ezt egy kicsit beárnyalja a szélsőjobbos nagyképűsége. Szinte a könyökömön jön ki az érvelésük, a jól összerakott ideológiájuk arról, hogy egy bizonyos népcsoport elnyom minket, meg mindent ural. Persze valójában magát állítja mindenki fölé, hiszen ő az az okos ember aki mindenkinél jobban átlátja a gazdasági-politikai összefonódásokat, de azt is tudja, hogy mi kis buták ezt nem tudjuk, ezért kell leereszkedő stílusban, árnyaltan fogalmazni, az „igazságot” ki nem mondva.

Irigylem őket, hogy ők ilyen tisztán látnak. Én csak azt tudom, hogy minél bonyolultabb egy rendszer, annál kevésbé átlátható, és azt is tudom, hogy minél régebben történt valami, annál inkább elfedi a múlt homálya és mindenki a maga nézőpontja szerint torzíthatja azt. Kérdés számomra csak az, hogy a tüntetők szerint Csatáry tényleg ártatlan volt, vagy hallgatólagosan egyetértenek a zsidók kiirtásával és Csatárynak ebben betöltött szerepével. Szerintem igazából annyit kell ebben hazudniuk, mikor nyilatkoznak, hogy már lassan magukat is összezavarják.

Hazát szeretni nagyon fontos. E mellett a lojalitás is elengedhetetlen, mert egy nemzet lojalitás nélkül nem fejlődhet. De mikor náci eszmékkel szimpatizálunk, fura módon inkább valami német-imádat is mag szokott jelenni, ami innentől teljes ellentmondás. Ez a képzavar pedig nem csak a szélsőjobbosokra jellemző. Senki nem teszi fel magának a kérdést, hogy az az eszme ami mellett kiáll, az nem a magyarokért volt? Nem vagyok történész, de ha jól tudom az osztrák bajszos bácsi minket sem tartott árja fajnak, így még ha meg is nyerte volna a háborút (amit szerencsére elveszített), azt hiszem nem kaptunk volna főszerepet a birodalmában. Horthy visszaszerezte Erdélyt? Szerintem a németek megpróbáltak úgy sakkozni a területekkel, hogy lekenyerezze a csatlósait, és végül az egész a németek élettere legyen.

Valamint ha jól emlékszem történelem tanulmányaimból mintha a németek a honfoglalás óta az ellenségeink lettek volna, tudtommal nem kevés magyar vér folyt azért, hogy ne a Német-Római Birodalom része legyünk. Lassan az ország nyugati fele persze kezdett a Habsburgokhoz húzni, aminek a vége, mint tudjuk kb. 300 év Habsburg elnyomás lett. Igen, elnyomás, ez a legjobb szó ide, mert minden engedmény csak azért volt, mert a Német-Római Birodalmon belül meggyengült pozíciójuk miatt nem volt más választásuk. Mária Terézia is azért szerette annyira a magyarokat, mert ő volt az első Habsburg uralkodó hosszú idő óta, aki nem kapta meg a német császári koronát. Ez a németekhez kapcsolódó képzavarunk a szélsőjobb nézeteiben csúcsosodik ki legjobban.

Persze már mindjárt világosabb a kép, ha azt vizsgáljuk meg, hogy mi fogja őket össze, az pedig a gyűlölet. Valójában nem a haza szeretetéről van itt szó, hanem bizonyos népcsoportok, politikai irányzatok gyűlöletéről, ez a nézet pedig átívelhet határokon, nemzeteken, ez az igazi, de igen szomorú összetartó erejük, és ezzel meg is magyaráztuk a fenti képzavart.

Nekem nem kell az a hazaszeretetnek nevezett valami, ami a gyűlöleten alapul. Jobban szeretem azokat az eszméket, amik az adott ország legendáin, pozitív eszméin, meséin, művészetén keresztül szeret egy nemzetet. Többet érünk azzal, ha például minél több jó magyar írótól olvasunk, mintha belebonyolódunk zavaros politikai eszmékbe.