Pilizota Szandra¹

Kurafi

Ringyók hátára

mászok: a Fuji magas.

Égi a bordély.

Késedelem

Törött ígéret

a szentély kőlépcsőjén:

eljöttem hozzád.

Rabló

Egy tölgyfaláda

arany nyomja a szívem.

Nem a bűnbánat.

Mi annak a háttere, hogy idei választást ilyen csendes kampány előzi meg? Elsősorban a felborult erőviszonyok. Az ellenfelek nincsenek egy súlycsoportban a kormányzó erőkkel, továbbá a baloldal sem tudta feledtetni a nyolc év kormányzását. A kérdés már nem is a végeredmény, hanem az, hogy meddig tart az egypártrendszer.

Bár a kampány nagyon csendes, szűkebb körben szóba kerül néha a politika, de nem úgy mint régen, mikor fiatalabb voltam és az ifjúságom hevületével szálltam vitába, sokszor az alkoholtól megokosodva. Talán kicsit szkeptikusabbak lettünk. Ahány emberrel beszélgetek, mindegyik beszélgetésnek más színezete van, de az is biztos, egyik esetben sem tudott ez a téma pár óránál tovább kitartani, nemhogy egy egész estét kitölteni és ezen a bor sem segített.

Egy ismerősöm tagja egy baloldali pártnak. Ő (is) hisz valamiféle rejtett szavazókban, akik csak a szavazófülke magányában fejtik ki a véleményüket, de közvéleménykutatoknak nem merik. Ez naivitás. Ezek a rejtett szavazók nincsenek sehol. Miért is? Mert rengetegen csalódtak bennük, ezt hajlamosak elfelejteni. Igaz, hogy a kormánypártnak nagy a hátszele, nagy a médiatámogatottsága, de ne feledjük el, ezeken a helyeken dolgozó emberek is számításba veszik, megéri-e áramlattal szembe úszni, bízik-e annyira az új erőben? Szerintem mikor a baloldal a jobboldalt azzal vádolja, hogy mindent az ő kezében tart, nem ártana egy önvizsgálatot tartani. Valóban félnek az emberek, vagy elhidegültek tőlünk? Mert ha bizony a baloldal messze nem olyan szimpatikus, mint régen, akkor egy semleges szavazó, például aki újságíró, miért foglalkozna velük? Talán a 2010-es vereség is a jobboldal hibája volt? Lehet, hogy fel kellett volna akkor reálisan mérni a károkat, és belátni, innen a talpra állás tovább fog tartani, mint négy év. Ebből következik, hogy az összefogás is egy szükségtelen dolog volt, mert így csak a céltáblát sikerült növelniük, a szavazóbázist meg csökkenteni.

Egy jobboldali szimpatizáns barátom szerint kormányunk messze nem tökéletes, de jobb, mint a baloldali volt. Talán ha nem ábrándultam volna ki a politikából tudtam volna vele vitatkozni, de csak annyit feleltem, hogy talán igaza van. Felháborított, hogy államosították a nyugdíjvagyont, hogy megszüntették a cafeteriát, hogy a fociba ölik feleslegesen a pénzt, de másrészről nem vagyok benne biztos, hogy amit csinálnak teljesen rossz. Életszínvonal nem javul, a gazdaság se bővül, de volt valamikor jobb? Ha nyerne egy másik párt, akkor minden szép és jó lenne? Na ebben nem hiszek és azt hiszem sokan mások sem. Tisztelem barátomat, hogy bízni tud egy pártban, mert én sajnos nem, pedig az országot valakinek szerintem is képviselnie kell.

Egy ismerősöm jobbikos. Szerinte nincs más alternatíva, mert csak ők azok akik igazán védenék a magyar érdekeket. Szerinte nincs szükség az EU-ra, mert olyan egyezményt kényszerít ránk, ami magyar termelőket hátrányos helyzetbe juttatja. Ez érdekes dolog, mert én magam is felháborodok a szupermarketek zöldségkínálatán, például nem lehet magyar hagymát kapni, csak osztrákot, vagy németet. Néha makóit többszörös áron. Valóban ideges leszek ilyenkor és átfut az agyamon egy „bassza meg az EU” gondolat. De igazából nem tudom az okait. Lehet, hogy makói gazdálkodók termelnek keveset? Ez egy szerződés miatt van egyáltalán? Ha igen, akkor azt ki kötötte meg és miért? Ezek szerteágazó kérdések, nincs rálátásom, de valami tényleg nem stimmel, de erre nem biztos, hogy egy radikális megoldás kell. De nem láthatok a jövőbe, lehet, hogy ebből a szempontból jobb lenne.

Választhatjuk az LMP-t is. Egy kollégám LMP szimpatizáns. Ez a kollégám általában mindennel elégedetlen, kicsit az az érzésem, hogy csak abban a kényelmes pozícióban akar maradni, ahonnan biztosan a legszélesebb tábort szidhatja, jobbra is meg balra is, de azt se kelljen mondania, hogy ő nem szavazott. LMP feldarabolta magát, nem számottevő tényező. Elvükkel lehet szimpatizálni, de kormányozni nem fognak.

A kampány csendes a szavazók kiábrándultsága miatt. Nincs szükség egy olyan vitára, mai a szavazásra jogosultak nagy részét nem is érdekli. Másrészről egy bajnok birkózó kiállna küzdeni egy sokkal gyengébb ellenféllel? Szerintem csak kinevetné és legyintene: a presztízse nem nőne, ha győzne, csak kockáztatna. Ez teljesen érthető. Kormányváltáshoz ma több türelem, hosszú építkezés és politikai rátermettség kell, ami jelenleg szerintem hiányzik.

A „nyelvvizsga-amnesztiát" 2011 decemberében vezették be. A 2011-es program nem volt eredményes, így a kapcsolódó jogszabályrendszert megváltoztatták, és a rendelkezés 2014-től „Diplomamentés" néven ismeretes. Célja a diploma átvételének megkönnyítése komoly nyelvtudás hiányában. Mivel a nyelvvizsga-kérdés és az ahhoz kapcsolódó állandó botrányok és politikai csatározások szerintem jól tükrözik a magyar felsőoktatást, így postomban igyekszem kissé alaposabban körüljárni a sokakat izgató kérdést.

A nyelvvizsga-kérdésben szinte minden család érintett Magyarországon. Sokan már középiskolásként több nyelvvizsga-bizonyítvánnyal rendelkeznek, míg mások az államvizsga idejére sem tudják felmutatni a diploma átvételéhez szükséges papírokat. – Miért van ez?
Fontos megemlíteni, hogy a középszintű nyelvtanítás alapvetően a középiskolák feladata volna. Amennyiben valaki kiemelkedő nyelvi-készséggel rendelkezik, az viszonylag könnyedén abszolválhatja a szükséges ismereteket pusztán a középiskolai óraszám alapján is. Csakhogy a többség számára, a középiskolai óraszám nem elegendő, ha ugyanis a gimnáziumok szigorítják a nyelvi-képzést, akkor a nyelvvizsga-bizottságok is szigorúbb követelményeket támasztanak, a megoldást így a legtöbb diák esetében a szülők által finanszírozott magánórák nyújtják, ami gyakran áthúzódik az egyetemi évekre is. Itt máris adódik néhány kényes kérdés: az érvényes nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzése rengeteg pénzt és energiát kíván a hallgatóktól. Az érvényes nyelvvizsga-papírokkal rendelkezők így jogosan ágálhatnak az „amnesztiát" kérőkkel szemben. A komoly anyagi vonzatokkal járó magánórák ugyanakkor a társadalmi-különbségeket konzerválják drámai módon, holott a felsőfokú oktatás egyik alapvető célja a tudás-alapú társadalom eszméje lenne, ami jó szakemberek képzésében mutatkozna meg elsősorban, nem pedig egy vagyoni alapon működő „szellemi-arisztokrácia" kinevelésében. Mivel Magyarországon nem léteznek reális ösztöndíjak, így semmi sincs, ami a tehetségesebb diákok anyagi terheit csökkentené, ezért is erősen problematikus kérdés a nyelvvizsga-kényszerrel kapcsolatos anyagi többletteher... Itt kell megjegyezzem, hogy a hallgatók nyelvi-készsége tudtommal semmiféle összefüggést nem mutat a hallgatók egyéb szellemi képességeivel. Kivételesen magas intelligenciával rendelkező személyek is megszenvedhetnek a nyelvtanulással és vice versa. A nyelvi-készséget leginkább talán a zenei-érzékhez lehetne hasonlítani: Vagy vele születik a hallgatóval, vagy égész életében kínlódik vele. A szorgalom persze csodákra képes... de egy botfülű vegyészhallgató számára például bizonyosan komoly kihívást jelentene, ha a diploma átvételének feltételeként Chopin-etűdöt kellene zongoráznia... Első hallásra mindez talán képtelen felvetésnek tűnik, de gondoljunk bele, pusztán szakmai szempontból mennyivel hangzik komolyabban egy olyan oktatási-rendszer fenntartása, ami a diploma átadását Esperanto vagy Lovári nyelvvizsgához köti?
Ne feledjük: az oktatást alapvetően az adófizetők szponzorálják. Az általunk, adófizetők által kiadott pénz csak akkor fog megtérülni, csak abban az esetben lesz társadalmilag nyereséges, ha eleve hasznos és értelmes dolgokra költik. A bennrekedt ötvenezer diplomával jó néhány szakembert elveszített az ország: ablakon kidobott pénz volt az oktatásuk. És akkor még nem számoltunk azokkal a frissdiplomás fiatalokkal, akik külföldön mosogatnak...

A 2011-es „nyelvvizsga-amnesztia" – (amelynek már a neve is megalázó, hisz közkegyelmet tudtommal köztörvényes bűnözők kapnak, nem egyetemisták) – sikertelennek mutatkozott, az új szabályozásról – („Diplomamentés"... hm...) – pedig még nincsenek mérhető adataink. Annyi azonban világosan látszik, hogy a 2014-es szabályozás máris diszkriminálja a hallgatókat, és a max. 250 órásra (!) tervezett kurzuson való részvételt egy pályázat benyújtásához köti, ami szintén nem hangzik valami megnyugtatóan... Véleményem szerint, az egyetemeknek a jövőben csakis az általuk oktatott diszciplínákat szabadna követelniük a hallgatóktól. Mivel pedig tantervük többnyire nem tartalmazza a nyelvoktatást, így az erőszakos nyelvvizsga-kényszer számomra eleve jogszerűtlennek tűnik, s mivel ők hibáztak, következésképp nekik kellene „amnesztiát" kérni...

***

Nyelvek nem tudása magyar sajátosság? Talán azért nehéz nekünk megtanulni egy idegen nyelvet (elsősorban angol, vagy német nyelvet) mert más a nyelvtani rendszerünk, nehéz benne gondolkodni? Nem erről van szó. Egyszerűen elfelejtettünk nyelvet tanulni. Egy XIX. századi tanult, gondolkodó embernek természetes volt, hogy több nyelven is beszél, mert eleve a családi könyvár többnyelvű könyvekből állt (itt a franciára kell gondolni, mert az volt a kor európai nyelve). Még csak nem is magyar sajátosság. Egyszer egy csehországi üdülővárosban tapasztaltam meg a magyarhoz hasonló viszonyokat: tényleg szinte senki nem tudott sem németül, sem angolul (még a számokat is alig), pedig sok német jár oda síelni.
Ez egyfajta örökség a rendszerváltás előtti időkből. Olyan nyelv volt kötelező, amit nem kellett sem a tudományokban használni (vagy ritkán), sem a hétköznapokban nem találkoztunk vele. Másrészről az a réteg, akinek nyelvi műveltsége volt, az eltűnt vagy a tudás elveszett, amit évszázadokon át gyűjtögettek. Maradtak a svábok leszármazottai, akik németet oktattak (tudjuk milyen minőségben) és az átképzett orosz tanárok.
Ezzel szemben vannak ma olyan fiatalok, akik feliratos angol filmeken nőnek fel. Ezt a műveltséget lehet minősíteni, támadni, de tény: nekik egy használható nyelvtudásuk van, jó kiejtéssel, élő szókinccsel. Nyelvtudást nem lehet csak az órákon megszerezni, ehhez keményen kell otthon tanulni, vagy hasznos szórakozással összekötni (nem szinkronos filmek nézése például, idegen nyelvű könyvek olvasása), sok példa van rá hazánkban, hogy kemény munkával értékes nyelvtudáshoz lehet jutni. Nyelvtudás nélkül pedig nincs értelmiség, nincs igazi kulturális élet, nincs igazi tudás.