Nyugatiszél

Bill Gates elindított egy több milliárd dolláros úgynevezett tiszta energia alapot. Ez az alap környezetbarát energiatermeléssel kapcsolatos beruházásokat fog támogatni, olyanokat, amiket a piac a magas kockázatok miatt nem pénzelne. Manapság, mikor Magyarország burkoltan hadat üzent a gazdagoknak, azaz csupán az birtokolhat vagyont, akit a politika kontrollálni tud, érdemes elgondolkodni arról, milyen felelősség van a gazdagokon, mikor kell az államnak szabályzás szinten közbeavatkoznia és azt milyen mélyen tegye meg.

Először is megnyugtatnám az olvasót: magam is szkeptikus vagyok a várható sikert illetően. De magával az elvekkel igenis egyet tudok érteni. Hova vezet a teljes bizalmatlanság a gazdagokkal szemben? Nagyjából oda, ahol most Magyarország tart. Ez a bizalmatlanság pár látszólagos előnnyel kecsegtet: ha szerintünk az aktuális vezető erkölcsileg feddhetetlen és minden mélységben tökéletes rálátása van a világgazdaságra, akkor valóban el tudja dönteni mit is csináljanak a gazdagok. De ez lehetetlen. A tények azt mutatják, hogy az állami beruházásokon felhizlalt oligarcháink közel sem olyan sikeresek, mint például a cseh Petr Kellner, aki a szabad piacon szerzett sikereket. Másik tény, hogy a magyar leggazdagabbak vagyona nem jelentős például, ha a lengyelekkel hasonlítjuk össze. Ha egy vállalkozó sikeres és a szabad piacon is meg tud élni, akkor az államnak is több bevétele lenne. Ehhez az kell, hogy békén hagyják őket. Ha folyamatosan változnak a játékszabályok, ha egy sikeres magyar céghez azonnal betoppan egy pártember és kvázi megfenyegeti őket, ha nem utalnak egy alapítvány számlájára, akkor jönnek az adóhatóság emberei és valami hibát biztos találnak, akkor ez egy elég kézzelfogható gátja lesz a növekedésnek. Sajnos a tényekkel nem vitatkozhatunk: ha az állam rátelepszik a vállalatokra, akkor egyben a magyar feltörekvő üzletembereket is megfoszthatjuk a sikertől.

De vizsgáljuk meg az érem másik oldalát is: mégis akárhogyan nő a gazdaság, a szakadék a szegények és a gazdagok közt is egyre nő, nem csak Magyarországon, hanem az egész világon. E mellett sajnos a gazdagok egyre kevésbé szívesen fektetik be kockázatosan megtérülő üzletekbe a pénzüket, amik sajnos jellemzően az új technológiák lennének. Egy új fejlesztésnek természetesen mindig nagyobb lesz a rizikója, a régi technológiát meg a túlélésünk miatt kellene minél előbb lecserélni. Igen ám, de egy Bill Gates kaliberű gazdag mégis miért fektetné a pénzét bármi kockázatos üzletbe? Azt hiszem mi magyarok ezt igazán megérthetjük, mert mi híresen ellenállóak vagyunk minden változással szemben, és minden közösbe adott pénz olyan, mintha a fogunkat húznánk. Pedig a gazdagoktól valamiért elvárunk egy miénktől különböző gondolkodást. Pedig a különbség csak annyi, hogy ők tudnak spórolni és jól befektetni a pénzt. Szóval pont azért mert gazdagok lettek és sok pénzük van, nem fogják bizonyos elvek alapján elszórni a megszerzett vagyonukat. Sajnos mert itthon nem nőttünk fel bizonyos pénzügyi fogalmakhoz (mint például a hitel és a spórolás), és valamiért az ország jelentős része az államtól várja a megoldást, nem jelenti azt, hogy egy gazdag ember a sátán szülötte lenne.

A tanulság szerintem az, hogy igenis engedni kell a sikeres embereket vagyont szerezni, mert ezzel tudunk egyben utat nyitni az új technológiáknak, ami a jövőnket és a jobb életünket biztosíthatja. Ha csak visszahúzni próbáljuk azokat, akik feljebb jutnak, akkor azon csak mindenki veszíthet. Hibáztatni másokat a saját rossz pénzügyi döntéseink miatt meg végkép ostoba dolog, hiszen ezzel a saját butaságunkat igazoljuk csak. Egyetlen hiba talán Magyarországon, hogy a változás túl gyors volt. Volt szerencsém dolgozni egy magyar vállalatnál, aminek a vezetője igen ambiciózus volt és nem kis sikereket ért el a nemzetközi piacokon, sok sok eurót hazahozva és adózva a magyar államnak. Róla itthon nem sokan hallhatnak, mert a saját érdekében megpróbált a lehető legészrevétlenebb maradni. Szomorú, hogy ennek itthon így kell működnie.

Igenis lehetséges, hogy egy vagyonos ember idővel megváltoztatja a szemléletét. Bill Gates régóta forgatja vissza a vagyonát számos jótékony kutatásokba (például a malária elleni küzdelembe), de ezzel nincs egyedül: Elon Musk a Teslával a szokásosnál messze több rizikót vállalt, bizonyos elvek miatt, de ugyan ez elmondható Richard Bransonról és Jeff Bezosról is. A siker nem lehet biztos, de ezek az emberek nem szerezhették volna meg ezt a vagyont, ha egy magyarhoz hasonló gazdasági rendszerben lettek volna, így most nem is próbálhatnának meg segíteni a megújuló energia elterjedésében, amivel azt hiszem messze e legtöbbet segítenének a klímaváltozás elleni harcban.

Bejárta az internetet dalai láma gondolata a Párizsi merényletekről:laida

"Én buddhista vagyok és hiszek az imádság erejében, de ezt a problémát az emberek teremtették,  és most Istent kérjük, hogy oldja meg. Ez nem logikus. Isten azt mondaná, oldjátok meg magatok, hiszen ti hoztátok létre,”

Jómagam sem budhista, sem katolikus nevelést nem kaptam. Egyszerűen nem is tudok másból kiindulni, mint az emberi hibából. Azért pedig még többen megköveznének, hogy még a Darwini elméletet is elfogadom, sőt, nem gondolom, hogy olyan távol lennénk az állati viselkedéstől, mint  magunkat beállítani szeretnénk. Így ha közösen szeretnénk ezt a problémát megoldani, vajon hányféleképpen tennénk ezt?  A következő kérdéseket tenném fel, amik meg is válaszolják magukat:

• Hogyan oldaná meg az a szíriai, aki minket európaiakat ellenségnek tekint? Mivel rájuk jelenleg bombák hullanak (többek közt francia bombák is), az uszítók szavai ezzel hitelt kapnak.
• Hogyan oldaná meg az a szíriai, aki félve a haláltól menekülni kényszerül? Tudja, hogy összemoshatják a merénylőkkel, de a halálnál minden jobb. Ha letelepedik, milyen nevelést kap a gyereke és unokája, hogy fognak ők gondolkodni?
• Hogyan oldaná meg az a közel-keleti menekült, aki bár nem háborús övezetből jön, de a megélhetés a szárasság miatt élete reménytelenné vált?
• Hogyan oldaná meg az az európai, aki utál minden muzulmánt?
• Hogyan oldaná meg az az európai, aki békét szeretne és segítene akinek csak lehetséges?
• Hogyan oldaná meg az az európai, aki egyszerűen csak fél, félti a családját egy reális veszélytől? Hozzá kell tenni, hogy ez a veszély össze sem hasonlítható azzal a kockázattal, amit nap mint nap vállalunk például az autóvezetéssel. De az ember jellemzően nem racionális alapon dönti el, mitől is fél. Inkább a médiában megjelenő hírek befolyásolják. de egy borzalmas esemény hírértéke sajnos nem azonos a valós kockázattal. Fura módon egy valós, gyakori veszély, pont a gyakorisága miatt veszíti el a hírértékét.
• Hogyan oldaná meg az az európai politikus, aki a következő választási ciklusra gondol?
• Hogy oldaná meg Vlagyimir Putyin?

Most pedig fejezzük be a dalai láma gondolatát:

"hagyjuk abba az imádkozást Párizsért, a békéért dolgozzunk!”

Nos a fent felsorolt eshetőségekből nagyon kevés az a típus, aki dolgozna a békéért. Azt hiszem abban egyetérthetünk, hogy a békéért nem lehet bombákkal harcolni. Továbbá az a menekült, aki a háború miatt hagyta el az otthonát, szintén csak az események áldozata, nem pedig egy békéért dolgozó ember. Sajnos Európában jelenleg nem látom azt a politikust Angela Merkelen kívül, aki valóban a békéért dolgozna (ebben a történetben Angela Merkel súlya folyamatosan csökken), így szerintem egy hosszú harcra számíthatunk, számos terrortámadással megtűzdelve. Csak remélni tudom, hogy a gyűlölet nem fog elszabadulni.

Fiam a héten furcsa kérdéseket tett fel nekem: Apa, mi az a háború, mi az a bombázás? Miért háborúznak? Ezt nagyon nehéz egy négy éves gyereknek elmagyarázni, mivel a háború egy teljesen értelmetlen dolog, olyan mikor egy megvadult részeg borogatja a kukákat, csak ezt a politikusok jól megszervezik nekünk és hatékonyabb eszközöket adnak a kezünkbe. Fiamnak a következőt válaszoltam: a háborút azért van, mert túl sok az ostoba és gonosz ember még, akik ezeket kirobbantják. A háború rossz dolog, amit minden esetben el kell kerülni!

Ha értelmetlen mészárlásról olvasok szinte minden esetben Márai gondolata jut eszembe az emberi természetről, sokszor csupán azért gyilkolunk, mert emberek vagyunk és gyilkolni szeretnénk, ez a gondolat nemcsak Naplójában kerül élő, hanem a Szívszerelem regényét teljes egészében ennek a témának szentelte. Erről már írtam a Bándy gyilkosság kapcsán is, de a párizsi események kapcsán sajnos újra aktuális lett. Gondolom a kedves olvasó most felvonta a szemöldökét, hogy mi köze egy iszlamista terroristának egy ostoba gyilkoshoz, aki megölt egy szerencsétlen nőt. A válasz pedig az első mondat, ugyan azon emberi tulajdonság, azaz vágy a gyilkolásra.

Ha felidézzük a mindenki által jól ismert Zimbardo -féle stanfordi börtönkísérletet, vagy a Milgram-kísérletet, akkor világos lesz, hogy bizonyos körülmények között az emberek túlnyomó többsége gyilkossá válhat. Az ami Szíriában történik egy nagyon alkalmas körülmény, valamint a társadalom peremén felnövő kirekesztett muzulmán pedig szintén fogékony lesz az uszításra, hiszen végre tartozhat valahova, még ha igazából fogalma sem lehet arról mihez is csatlakozik. Innen nézve nem sok különbség van az amerikai iskolai lövöldöző és a géppuskát fogó sokadik generációs bevándorló között. Őket a társadalom ridegsége termeli ki, az odafigyelés és törődés hiánya.

Másik csoport az aki a hazája érdekeiért harcol. Ha emlékszünk még az európai terrorszervezetekre a 90-es évekből, Londonban, Belfastban még az IRA robbantott, érdekes módon az ő tevékenységük pont az EU miatt lett értelmetlen, hasonló a helyzet az ETA-val is. Ott sikerült elérni, hogy a terrorszervezetekből politikai pártok legyenek és letegyék a fegyvert. Ezzel szemben Franciaország tegnap 20 légicsapást mért az Iszlám Államra, így valószínűleg újabb terroristákat indít útnak a háború elöl menekülők közé vegyülve. Akinek a családja francia bombáktól halt meg, azoknak nehéz lesz azt megmagyarázni, hogy igazából ezért az ISIS a felelős.

A csalódott, kirekesztett sok generációs bevándorlók és a háború veszteségeit a kényelmes európaiakon megbosszulni akaró menekült érdekei összetalálkoznak és egy veszélyes elegyet alkot. Ugyanis a csalódásból eredő gyilkolási vágy egy jó szervezéssel és koordinálással párosul, ami időről időre tragikus merényletekbe torkollik. Ezek a merényletek pedig újabb gyűlöletet indítanak a Európa muzulmán lakosai és a bevándorlók felé, Szíriát még többet bombázzák, ami több gyűlöletet gerjeszt irántunk és az egész kezdődik elölről.

Ha nem a gyilkolási vágyunkat akarnánk kielégíteni, hanem magát a feszültséget szeretnénk csökkenteni, akkor egyrészt nem a bombázásokat kellene fokozni, másrészt az európai muzulmán kisebbség gondjaival is valóban foglalkozni kellene. Azt hiszem a terrorizmus elleni háborúk maximum arra jók, hogy a gócpont áthelyeződjön a térképen, de semmilyen problémát nem szüntet meg. Érdekes, hogy a más kultúrák befogadása valójában semmilyen veszteséggel nem járna (hiszen a terrorizmust a nem befogadás generálja), mégis egyszerűbb a kirekesztés és a gyűlölet útját választani, lájkolni a facebookon az orosz bombázásokat, meg a határ lezárását, de ezzel a terrorizmust nem fogjuk megszüntetni.

Azokra a faladatokra kell fókuszálni, ami az erőszak csökkentéséhez vezet. A háború nem vezet sehova, annak csak látszólagos nyertese lehet, ami akár tíz éven belül semmivé válhat (lásd USA és Irak második háborúja). A baj az, hogy a magoldás ellentétes a természetünkkel. Bár nagyra becsüljük Teréz anya tevékenységét, Jézus tanításait, de valójában azt követni képtelenek vagyunk. Így kénytelenek leszünk elfogadni a tényt: az ember néha ölni akar, amire a válasz a bosszú és háború, ami újabb gyilkosságot generál.

Kötelező olvasmányok témája látszólag kimeríthetetlen, de szerintem ez csak egy tünet, amit tudni kellene a megfelelő helyen kezelni. Több cikk is született a témában, ezen a blogon is, de most más szempontból szeretném a problémát megvilágítani, amiből talán világos lesz, hogy nem az olvasmányok listájával van a baj. A listát lehet modernizálni, kidobhatnánk a halott írók unalmas könyveit, de a kérdés valóban az, mi is a célunk az irodalomoktatással. Tudom ma nagyon fontos általában, hogy minden új és trendi legyen (akár zenéről, akár olvasmányról is legyen szó), de az irodalomoktatás nem ennyire egyszerű téma.

Megváltozott nevelési szempontok

Alapvetően megkülönböztethetünk anyai és apai nevelést. Anyai szempont a következő: örül csupán a gyereke létezésének, szeretné mindentől óvni, elsősorban ő az aki jobban félti. Ezzel szemben az apa hajlamos inkább elvárásokat támasztani, ő azt szeretné, ha az ő fia jó „vadász” lenne. Ezt a metaforát mindenki másként oldja fel.

Itt a sportolói múltam jut eszembe, a siker kulcsa az volt, hogy az edző mindig egy kicsit feljebb tette a mércét, mint amit akár a szülő, vagy a gyerek magának kitűzne. Ilyenkor elsősorban az apukák támogatták az edzőt, viszont az anyukák (nagymamák) sokszor nem értették miért kínozza az edző a gyereküket. Ma örülök, hogy megkínoztak, mert olyan akaraterőt kaptam, aminek a mindennapi életben is hasznát veszem, ennek köszönhetem a diplomámat és azt, hogy ma is egészségesen élhetek.

Hasonló szempontoknak kell az irodalomoktatásban is érvényesülni. Érdekes, hogy sok újságíró száműzné az összes régi unalmas olvasmányt a kötelezők listájáról, a döntést meg inkább a gyerek kezébe adná. Ezzel szemben a középiskolai irodalomtanárom (aki férfi volt, így inkább az apai nevelés érvényesült) a történelem és irodalom tananyag összehangolatlanságát hiányolta, a kötelezőket a történelmi és az akkori társadalmi viszonyok szemszögéből akarta elemeztetni velünk, egyszerűen azért, hogy megtanuljunk gondolkodni. Azt hiszem ez a lényege az irodalom oktatásnak, nem pedig csak az olvasás megszerettetése (az egy eszköz csupán).

Ehhez nehéz út vezet, az iskolának jobban kellene építkeznie a tananyagot jobban a korosztályhoz illeszteni, projektszerűen a az irodalmat a többi tantárggyal összhangban, elemezve oktatni. Így lehet egy kitűzött célt elérni, ami lehet akár Orwell megértése is.

Miért kel tudni Orwell műveit megérteni?

A kritikus gondolkodás a legfontosabb ellensúlya egy rossz hatalomnak. Ha tudjuk értelmezni az állatfarmot, vagy az 1984-et, akkor megérthetünk egy elemző, kritikus cikket is (bármely politikai oldalról), ami a kormányzás rossz irányára, vagy éppen nagyon veszélyes úton halad. Ha olyan gyerekeket nevelünk ki, akiket ez nem érdekli, mert fárasztó ezzel foglalkozni, mert nem szórakoztató, akkor ezzel fogjuk az ostobaságot politikai erővé emelni.

Miért pont Orwell-t emeltem ki? Mert a Háborús naplója alapján úgy gondolom ő volt az, aki hihetetlen tisztánlátással tudta az aktuális világpolitikai történéseket elemezni. A Szovjetunióban történő veszélyes folyamatokra már akkor felhívta a figyelmet, amikor még a II. világháborús angol propaganda teljesen a szovjetek mellett állt. Több oxfordi angol értelmiségi is kommunista párti volt, amit az NKVD (szovjet titkosszolgálat) ki is használt, később a hidegháború alatt is.

Cél világos: a diákok bizonyos százalékának el kell sajátítania ezt a kritikus gondolkodást, mert ők lesznek az újságírók, jogászok, politikusok, a politika ellensúlyai, többségnek meg meg kell érteni az üzeneteiket. Ezt nem szabad lejjebb adni, mert akkor csak birkákat fogunk nevelni, ami csak a történelmi borzalmak megismétlődéséhez vezethet.

Mit tehet az iskola?

Szülői támogatás nélkül semmit. Először is a kötelező olvasmányokat a megfelelő korban kell követelni, nem akkor, amikor még a túl fiatal gyerek esélytelen, hogy megértse. Általános iskolának az alapozásról kellene szólnia, arról, hogy elfogadja az iskola iránymutatásait, ha majd később kap egy kötelező olvasmányt értse annak célját, és rágja át magát rajta, akkor is ha az egy kicsit nehéz, majd órán elemezzék ki. Lehet Nyilas Misire is mint nyavalygóra tekinteni, de az a helyzet, hogy ha valaki csak ezt látta meg a könyvben akkor tényleg kár volt elolvasni. Egy klasszikus irodalmi mű legtöbbször egyben az adott kor lenyomata is. Móricz Zsigmond szegény családban nőtt fel, olyan korban, amikor még nem volt egyértelmű, hogy egy paraszti család gyereke a Debreceni Református Kollégiumba mehetett tanulni, sőt! Olyan közegbe került, ahol a származása miatt eleve kilógott a sorból. Ha kicsit is a helyébe tudjuk magunkat képzelni, akkor megérthetjük, miért nem volt tele önbizalommal. Ha az irodalom oktatás feladata, hogy megtanuljunk mások helyzetével azonosulni, akkor miért könnyebb Harry Poterrel azonosulni, mint Nyilas Misivel? Azért mert kényelmesebb, közelebb áll az újságírók által képviselt középosztály életéhez, mint egy szegény faluban megrekedt fiatal. De ma is sokan küzdenek Magyarországon a hátrányos megkülönböztetéssel a származásuk miatt, akiknek az egyetlen kitörési útjuk az oktatás lenne. Igen ez egy kényelmetlen téma, amivel középiskolában foglalkozni kellene. Szerintem ehhez közelebb áll Nyilas Misi, mint Harry Potter.

Mikorra növünk fel hozzá?

Valóban a mélyebb elemzéseket és a nehezebb olvasmányokat, az irodalomtörténetet a gimnáziumok fakultációira és az egyetemi szemináriumokra kellene hagyni? Én reál szakos gimnáziumba jártam, majd egyetemre is reál szakra jártam, így én ebből ki is maradtam volna. Szerintem jó, hogy gimnáziumban a rendes irodalomórák órák keretei közt megtanulhattam a kritikus gondolkodást, láthattam a történelem és az irodalom összefüggéseit, és ezért hálás vagyok a tanáromnak. Sokan unták az órákat, de ez nem lehet a mérce. Sokan nem fognak szeretni olvasni sem a Légy jó mindhaláligot, sem a Harry Pottert, de a fent említett színvonal fenntartása nagyon fontos, nem igazíthatunk azok igényéhez, akik egyéb gondok miatt nem tudják a lépést tartani, azoknak azt kell megoldani és nem a színvonalat lejjebb adni.

Oktatás Több sebből vérzik, a színvonal csökkentése pedig csak látszatmegoldás. Cél, hogy a gyerek megtanuljon gondolkodni, elemezni, legyen kreatív, amiben tény, hogy a mai iskolák gyengék. Erről nem a régi írók tehetnek (hogy nem értjük már őket) és nem is a történelem. Csakis mi lehetünk a hibásak.