Ha értelmetlen mészárlásról olvasok szinte minden esetben Márai gondolata jut eszembe az emberi természetről, sokszor csupán azért gyilkolunk, mert emberek vagyunk és gyilkolni szeretnénk, ez a gondolat nemcsak Naplójában kerül élő, hanem a Szívszerelem regényét teljes egészében ennek a témának szentelte. Erről már írtam a Bándy gyilkosság kapcsán is, de a párizsi események kapcsán sajnos újra aktuális lett. Gondolom a kedves olvasó most felvonta a szemöldökét, hogy mi köze egy iszlamista terroristának egy ostoba gyilkoshoz, aki megölt egy szerencsétlen nőt. A válasz pedig az első mondat, ugyan azon emberi tulajdonság, azaz vágy a gyilkolásra.
Ha felidézzük a mindenki által jól ismert Zimbardo -féle stanfordi börtönkísérletet, vagy a Milgram-kísérletet, akkor világos lesz, hogy bizonyos körülmények között az emberek túlnyomó többsége gyilkossá válhat. Az ami Szíriában történik egy nagyon alkalmas körülmény, valamint a társadalom peremén felnövő kirekesztett muzulmán pedig szintén fogékony lesz az uszításra, hiszen végre tartozhat valahova, még ha igazából fogalma sem lehet arról mihez is csatlakozik. Innen nézve nem sok különbség van az amerikai iskolai lövöldöző és a géppuskát fogó sokadik generációs bevándorló között. Őket a társadalom ridegsége termeli ki, az odafigyelés és törődés hiánya.
Másik csoport az aki a hazája érdekeiért harcol. Ha emlékszünk még az európai terrorszervezetekre a 90-es évekből, Londonban, Belfastban még az IRA robbantott, érdekes módon az ő tevékenységük pont az EU miatt lett értelmetlen, hasonló a helyzet az ETA-val is. Ott sikerült elérni, hogy a terrorszervezetekből politikai pártok legyenek és letegyék a fegyvert. Ezzel szemben Franciaország tegnap 20 légicsapást mért az Iszlám Államra, így valószínűleg újabb terroristákat indít útnak a háború elöl menekülők közé vegyülve. Akinek a családja francia bombáktól halt meg, azoknak nehéz lesz azt megmagyarázni, hogy igazából ezért az ISIS a felelős.
A csalódott, kirekesztett sok generációs bevándorlók és a háború veszteségeit a kényelmes európaiakon megbosszulni akaró menekült érdekei összetalálkoznak és egy veszélyes elegyet alkot. Ugyanis a csalódásból eredő gyilkolási vágy egy jó szervezéssel és koordinálással párosul, ami időről időre tragikus merényletekbe torkollik. Ezek a merényletek pedig újabb gyűlöletet indítanak a Európa muzulmán lakosai és a bevándorlók felé, Szíriát még többet bombázzák, ami több gyűlöletet gerjeszt irántunk és az egész kezdődik elölről.
Ha nem a gyilkolási vágyunkat akarnánk kielégíteni, hanem magát a feszültséget szeretnénk csökkenteni, akkor egyrészt nem a bombázásokat kellene fokozni, másrészt az európai muzulmán kisebbség gondjaival is valóban foglalkozni kellene. Azt hiszem a terrorizmus elleni háborúk maximum arra jók, hogy a gócpont áthelyeződjön a térképen, de semmilyen problémát nem szüntet meg. Érdekes, hogy a más kultúrák befogadása valójában semmilyen veszteséggel nem járna (hiszen a terrorizmust a nem befogadás generálja), mégis egyszerűbb a kirekesztés és a gyűlölet útját választani, lájkolni a facebookon az orosz bombázásokat, meg a határ lezárását, de ezzel a terrorizmust nem fogjuk megszüntetni.
Azokra a faladatokra kell fókuszálni, ami az erőszak csökkentéséhez vezet. A háború nem vezet sehova, annak csak látszólagos nyertese lehet, ami akár tíz éven belül semmivé válhat (lásd USA és Irak második háborúja). A baj az, hogy a magoldás ellentétes a természetünkkel. Bár nagyra becsüljük Teréz anya tevékenységét, Jézus tanításait, de valójában azt követni képtelenek vagyunk. Így kénytelenek leszünk elfogadni a tényt: az ember néha ölni akar, amire a válasz a bosszú és háború, ami újabb gyilkosságot generál.