Nyugatiszél

Mi is a helye a nőknek társadalmunkban? Ez egy olyannyira komplikált kérdés, hogy feltenni sem nagyon érdemes, de egy blog biztos nem elég arra, hogy erre válaszoljon. Erről talán inkább beszélgetni lehet, nézőpontot cserélni, de megválaszolni biztos nem. Már csak azért is, mert minden nő magát fogja valahova helyezni a saját és a környezete elvárásainak függvényében. Engem elsősorban most a környezeti elvárás érdekel, mik is azok a külső hatások, amiknek a mai nőknek meg kell felelnie (persze az szintén egyénfüggő, ki mennyire tartja ezt fontosnak), és ezzel párhuzamosan a férfiak szerepe.

Nők helyzete egy társadalmon és a családon belül igen különböző, rengeteg nézőpontból megvizsgálhatjuk. Ha megnézzük ma a világ országaiban milyen jogai, lehetőségei vannak egy nőnek, bizony lehet, hogy sok országgal nem cserélnének. Elég lehet, ha csak az arab országokat említem, TV-ből jól ismerhetjük az elnyomott csadorba burkolt nőket, szegényes jogaikat. Egy szegény, gazdaságilag elmaradott országban általában a szabadságjogok általában csorbulnak, nem speciálisan a nőké, hanem mindenkié. Ha nincs munka, nincs megélhetési lehetőség, akkor mégis milyen jogokat követeljenek maguknak a nők? Hogy hordhassanak miniszoknyát, amikor ételre nincs pénz? Az arab országok helyzete speciális, mivel aránylag rövid időn belül gazdagodtak meg, így a gazdasági felemelkedést nem tudta a jogi változás megfelelő ütemben követni, amint láthatjuk ott nem csak a nők elégedetlenek, mindenki több szabadságot szeretne.

Van egy fura összefüggés a jólét és a szabadságjogok között: minél jobban élünk, annál több szabadságot követelünk magunknak, mind a nők, mind a férfiak. Ezt megfigyelhetjük adott országon belül is, hogy néz ki egy elmaradott falu családszerkezete, ill. milyen egy jól kereső középosztályé, jobb anyagi lehetőséggel, az önállóság is megvalósítható, ami feltétele a szabadabb életnek. Persze az is egyénenként változó, ki mennyire szeret önálló lenni, sokan nem szeretnek döntést hozni, szívesen áthárítják ezt másokra, legyen szó nőről, vagy férfiról. Ez a sok bonyolult paraméter ellenére mégis van egy homályos kép, milyen is a kívülről elvárt női szerep ma, ez pedig nem a kisbabáját ringató kismama.

Ma egy nőnek ugyan úgy egy sikeres karriert kell (elvileg) befutnia, mint egy férfinak. Nekem nem tűnik úgy, hogy attól lesz egy nő egyenjogú, hogy sikeres karriert csinál. Ha megnézzük a múltban egy „karrier” teljesen máshogy nézett ki. A férfiak esetében általában a fiú értelemszerűen az apa foglakozását, vagy üzletét vitte tovább, míg a nők elsődleges feladata a gyereknevelés és a háztartás vezetése, de az, hogy mennyi munka hárult rá a háztartásból, az függött az adott család társadalmi helyzetétől: egy jobb módú polgári családban már volt szakács, házvezetőnő, szoptatós dajka, addig ezzel szemben egy szegény családban mikor az anyán lógott a pici, ugyan úgy keményen dolgoznia kellett, nem csak otthon a háztartás körül, hanem esetleg a férje mellett a földeken is. Ezt szerintem manapság nem sok nő tudná utánuk csinálni.

Manapság a nők életében a sikeresség az elsődleges elvárás. Ezt az elvárást a szülők is generálják, mivel az egzisztencia megteremtésére ösztönözik. Ezzel nem mondanak mást, mint várj a családdal, előbb érd el, hogy sokat keress! A sok kereset persze mindig többet jelent, mint ami épen adott, így tulajdonképen egy folyamatos harcra vagyunk kényszerítve. De mit jelent az egzisztencia? Ház, kocsi? Falun egy családi ház akár 4 millió forinttól is elérhető, míg Budapesten 20 millió alatt nem is találunk. Kocsi van szintén 500 000 Ft-tól bármilyen drága. Akkor nekünk melyik kell? A mindig drágább! Így végül soha nem fogjuk megteremteni azt a bizonyos egzisztenciát. Így a nők és mi férfiak is egy örök harcra vagyunk kényszerítve.

Nők sok szempontból szakítanának a régi elvárásokkal, már nem kényszeríthető rájuk az a házasszonyi szerep, amit itt Európában évszázadok óta szokás volt. Ezzel párhuzamosan a férfiaknak át kell venniük azokat a feladatokat, ami adott esetben egy nő nem csinálna meg, így a régen megosztott feladatok összemosódnak, ezzel pedig a női-férfi szerep is. Ez alól kivétel a gyerekszülés, ami (talán még) biológiai okokból csak az egyik nemre hárul. Meglátásom szerint lehet, hogy sokan élvezik a folyamatos teljesítménykényszert, a pörgést az életben, de sokan talán jobban szeretik, ha a mindennapi munkájukat rutinszerűen elvégezheti, amit kiosztanak neki. Ez főleg igaz az otthoni családi fészekre is, ha a kiosztott szerepek, ezen keresztül a munka nem tisztázott, és mindkét fél egy harcként fogja fel, akkor az otthon nyugalmát az állandó stressz váltja fel, amit nem lehet hosszú távon bírni. Szükségünk van biztos pontokra, hogy tudjuk hol a helyünk és mik a feladataink, nem pedig homályos ideológiákra, amik elérhetetlen célok felé hajtanak minket.

Vallás végigkíséri az emberiség történelmét, tükrözi az adott nép szokásait, életvitelét, társadalmi berendezkedését, valamint a gondolkodásmódját az őt körülvevő természetről. Sok országban az egyházi és a világi vezetés összefonódik, Európában a felvilágosodás után már egyre kisebb befolyása van az egyháznak az állami vezetőkre, míg ma a világi hatalom az egyházra inkább, mint eszközre tekint. Különböző kultúrák tiszteletben tartása nem csak fontos, hanem egyenesen kötelező, de ennek ellenére mégis elkövetik időről időre ugyanazokat a sértéseket évszázadok óta, mintha kötelező lenne. Mohamed kifigurázásának Európában komoly hagyománya van (ügye mindenki ismeri a gúnyos mondókát Mehmetről és a tehenekről), de nem vesszük észre, hogy mára már nem csak vallási különbségekről kell beszélnünk, hanem világnézeti különbségről is.

Mit jelentett kereszténynek lenni a középkorban és ma? Középkorban lényegében kötelező volt, aki nem hitt Istenben, annak is illet elmennie a templomba, nem mellékesen a társadalmi érintkezés miatt is. Akkor még mindent az egyház befolyásolt, a tudományt, az állami vezetést, mindent. De az idővel az ismereteink megdönthetetlen bizonyítékokat szolgáltatott több tény mellett, amit az egyház tagadott, így szép lassan csökkent az egyház súlya. Mára odáig jutottunk, hogy nem csak az egyház befolyása jelentéktelen, de a vallás sem játszik nagy szerepet az életünkben. Vallásosság és a technikai fejlettség fordított arányban áll egymással, például a fejlett Japán lakosainak nagy része egyáltalán nem vallásos a problémáik megoldását a tudománytól várják. Európában még változó arányban de körülbelül a lakosság fele hívő. Aki hívő is, nem feltétlenül jár templomba, Bibliát sem feltétlenül forgatja, szóval ha Jézust gúnyolnák ki nem biztos, hogy bárkit is felrobbantana.

Nekünk furcsa az ha valaki komolyan veszi hitét? Esetleg véresen komolyan? A fenti okok miatt bizony elég furcsa nekünk. Globalizált világunkban nehéz szem előtt tartani, hogy egy film nem biztos, hogy csak a célközönséghez ér el. Lehet, hogy a célközönség 0.001%-a nézné meg, de megsért 10 millió embert, akkor ki hibázott? Ha egy nép gazdaságilag gyengébb országban lakik, ahol eleve pattanásig feszült a helyzet, esetleg Amerikára nem mint pozitív példára gondolnak, ott könnyen elszabadulhat az indulat. Ha egy rendező híres akar lenni próbáljon meg másféle polgárpukkasztást, nem divatból belerúgni egy olyan vallásba – nemzetbe, akik eleve kiszolgáltatott helyzetben vannak, sok helyen polgárháború által sújtva. Kényelmes nyugat-európai vagy amerikai életünkből könnyen ironizálunk, fel sem mérve, kiket és mennyire sértünk meg.

Az európai kultúra és az arab világ közti ellentét hosszú időre nyúlik vissza, és bár jelenleg az az arab ország, amelyik alatt nincs olaj, nem áll gazdaságilag túl jól, de lenézni őket nagy hiba lenne. Az európai kultúra nem csak a görög és a római múltból táplálkozik, az araboktól is sokat tanultunk matematika és a kémia terén is. Általában a középkorban virágzott az arab tudományos élet. Furcsa mód pont a középkorban 1000 körül Magyarországon a muzulmánokat nagyobb tiszteletben tartották (ők voltak a böszörmények), akik nem csak a vallásukat gyakorolhatták, hanem kereskedhettek is. Mára ez a tisztelet eltűnt. Tudományos eredményeikről jótékonyan elfeledkeztünk, vallásukba bele lehet rúgni az olajukat meg kedvező áron ki lehet termelni, amiből egy szűk rétegük jól meggazdagodhat. Szerintem megtanulhatnánk újra tisztelni újra az arab kultúrát is, a tisztelet segít nyitott szemmel járni és tanulni valami újat.

Minap olvastam a Magyarországot sújtó aszályról egy cikket, ami a végén megemlíti, hogy több kutató szerint a globális felmelegedés (vagy éghajlatváltozás, ahogy tetszik) miatt egyre gyakoribbak lesznek az ilyenhez hasonló szélsőséges időjárás. Ez alatt nem csak a gyakoribb aszályt kell érteni, hanem a csapadék egyenletlen eloszlását is: míg az ország egy kis részén özönvíz szerű esőzés van, addig a másik felét súlyos aszály sújtja.

Tanult emberek állítják, hogy az ember hatását az éghajlatra nem lehet félvállról venni, de szintén tanult emberek állítják, hogy 100 év hőmérséklet ingadozás pontos méréséhez 100 * 100 évre van szükség, hogy a szórás elfogadható mértékre csökkenjen. Gázok hatása a föld éghajlatára tisztán fizika, ahol egy elméletet csak úgy fogadhatunk el, ha azt mérésekkel kellően alátámasztottuk. Mégis, ebben az esetben összeszorul az ember gyomra, hiszen erre nincs lehetőségünk, és a fent említett hasonló hírek olvasásakor összeszorul a gyomrunk: mi van, ha ez az elmélet egy jóslathoz hasonlóan beigazolódik. Igen ebben az esetben a fizikai teóriák jóslathoz hasonlóak, mert a jövő mérési pontjai fogják igazolni az elméletet, tehát amikor a jósolt katasztrófa bekövetkezik.

Az ember szintén a természet része ugyan úgy, mint más élőlény, de a tudatos munkavégzése miatt a befolyása a környezetére sokkal jelentősebb, mint más élőlényeké, és ami nagyon fontos, időben sokkal gyorsabb is. Az élővilág összetétele, a fajok változatossága csak elég rövid időskálát nézve állandó. Ha megnézzük a földtörténeti korokat, bizony több nagyobb, globális méretű kihalás megtörtént már, ami teljesen átrajzolta a Föld élővilágát. Viszont volt egy kihalás, ahol az ember beavatkozás nagyon valószínű, ez pedig a pleisztocén megafaunájának kihalása.

Pleisztocén végére kihaltak olyan állatok, amik ma csak Afrikai szavannákon figyelhetünk meg. Képzeljük el, hogy előtte minden kontinensnek volt szafarija, oroszlánokkal, orrszarvúakkal, óriáslajhárokkal, és sok olyan állattal, amik ma már nem is léteznek. Talán kihalásukat a jégkorszak vége és az ezzel járó felmelegedés is okozhatta, de van pár tény, ami az ember közreműködésére utal. Ez pedig a következő: ez a kihalási hullám minden földrészen más-más időpontban következett be, mégpedig nem sokkal a homo sapiens megjelenése után. Az akkori ember már lándzsával, íjjal vadászott, valószínűleg elég hatékonyan ahhoz, hogy több állatot öljön meg, mint ahány születik. Erre számtalan példát látunk például a bölénycsordákat, amiket a bennszülött indiánok is szép számmal irtottak (nem akarom feleslegesen sorolni a kihalás szélére sodort állatfajokat). Azokon a földrészeken, ahol az ember megjelent és nem tudott az adott élővilág elég gyorsan változni, bizony kihalásra volt ítélve. Afrikában talán azért maradt fenn a mai napig a megafauna, mert itt az emberrel együtt fejlődve tudtunk egymáshoz alkalmazkodni, míg a többi kontinensen nem.

Azóta a vadászati technikánk sokat fejlődött, aminek köszönhetően egyre több fajt veszélyeztetünk, olyanokat is, amik sokkal szaporábbak, mint a megafauna képviselői. De már nem csak a vadászattal csökkentjük a körülöttünk élő élőlények számát, egy mezőt átszelő autóút is jelentősen befolyásolja a környék táplálékláncát, nem beszélve az erdőirtásokról, vizszennyezésről, ami szintén élőlények tömeges pusztulását okozzák. Tudom nincs bizonyítva, hogy ez az ember számlára írható, lehet, hogy az éghajlat eleve így változna, lehet, hogy a két hatás kombinálódik, de a problémát nem akkor kell komolyan venni, amikor már a bizonyíték az orrunk előtt van.

Az ember hatása környezetére vitathatatlan, az, hogy milyen mértékben befolyásoljuk, csak rajtunk múlik. Sajnos ösztönösen csak az előttünk álló pár évre tudunk tervezni, egyszerűen nem tudunk minden nap belegondolni abba, hogy amit teszünk annak 30 év múlva lesz komoly következménye, vagy amikor autóba ülünk, akkor az unokánk jövőjét égetjük el. Az is lehet, hogy ez a természet rendje, hogy egy bolygón kialakul egy hihetetlen összetett és technikai fejlettségű társadalom, ami már nem tudja felmérni környezetbefolyásoló hatását, és pont az összetettség miatt azt szabályozni sem, és szép lassan feléli a bolygóját. Egy törvény van azt hiszem, amivel senki nem vitatkozik: egyszer mindennek vége lesz, a földi élet is ilyen.

Egy nemzet legendái kicsit olyanok, mint az eposzai vagy a mondái. A középkor egyik „hősei“ a szentek voltak, akiknek a legendái az eposzi hősök történeteihez hasonlítanak. Szent István szigorú intézkedései nem egy szent ember jellemére vallanak, de a lojalitása nyugati egyházhoz, valamint a nyugati keresztény hit megszilárdítása a kárpát medencében őt is a szentek közé emelte.

Bár megítélése a mai napig megosztja a magyarokat, joggal, hiszen talán ő az első uralkodó, akivel a magyarság európai hovatartozásának dilemmája felszínre került, ezt a harcot rajta keresztül ismerhettük meg. Tulajdonképen a mai napig bennünk él ez a dilemma, hasonló módon most is megosztja a társadalmat, legtöbb magyar lelkét nem hagyja nyugodni, még mindig ott a kétely, vajon mi lett volna, ha Koppány pártja nyer.

Hiába győzte le István Koppány seregeit, Koppányt támogató tábor ezzel nyilván nem semmisült meg. Ha ezt a harcot úgy tekintjük, mint a Német-Római pártiak (nyugati katolikusok), vagy Bizánci (keleti katolikusok) közti viszályt, akkor ez végigkövette a történelmünket. Gondoljunk csak az ország három felé szakadására, ott igazából az ország kétfelé szakadt: török, ill. Habsburg pártiakra. Ezzel analóg viták végigkísérték a történelmünket. Innen nézve talán jobb lett volna ha a török pártiak erősebbek, mert az Oszmán elnyomást hamarabb lerázhattuk volna és nem erőltették volna annyira ránk a saját kultúrájukat, mint ahogy a német kultúrát a Habsburgok.

István elsődleges érdeme, hogy sikerült az akkor még sokszínű magyar törzseket egyesítenie a Kárpát-medencében. Lehet, hogy ez Koppánynak is sikerült volna, ezt nem tudhatjuk, akkor valószínűleg egy keleti keresztény állam jött volna létre, de ez csak találgatás. Lényeg, hogy István a nyugati katolikus vonalat választotta (pontosabban Géza, vagy ki tudja melyik fejedelemmel indult el ez a folyamat), de ez nem a Német-Római Birodalomba való betagolódást jelentette, hanem egy önálló, egységes állam lett. Ezért fontos róla megemlékezni, mert akkor rakta le annak az erős államnak az alapjait, ami annak ellenére is még létezik, még ha csonkán is, ami egy gyengébb nemzetet már lesöpört volna a térképről.

Például sikerült megtartani nyelvünket, annak ellenére, hogy nem kevés törekvés volt ennek eltörlésére. Ahhoz, hogy egyáltalán ezek a romok létezzenek, előtte egy erős, egységes államnak kellett itt lennie. Lehet, hogy nagyobb, mint amit ma feltételezünk. Mert ha a történelemkönyvek tanításából indulnánk ki, akkor már a tatárjáráskor el kellett volna tűnnie ennek a népnek (vagy előbb). Ezért nem tudok nekik hinni, egy sokkal nagyobb országnak kellett lennie Magyarországnak, hogy túlélje a tatárjárást, törököket, a 150 évig tartó háborút a török, a német és a magyar - magyar elleni háborúkat. Ezek után a Habsburg-német csapatok elfoglalják az egész országot és folytatták azt a pusztítást, amit a török abbahagyott. Ennek ellenére fennmaradt a magyar nyelv, pedig sok német és más nemzetiség települt az országba és a megmaradt főurak sem támogatták a magyar nyelv ápolását a nyelvújításig. Az, hogy fennmaradt a kultúránk és a nyelvünk szerintem nem csoda és nem véletlen, ez azért lehet, mert volt miből fogyni.

De a hosszú kitartó rombolásnak meglett a hatása: tulajdonképen a nemzet létezése határán táncol. Ma már az dilemma, ami Szent István idejében az országot megosztotta teljesen más. Ma az az érzésem, hogy a németek imádata és a délibábos álmok osztják meg a lakosságot. Az egyik a megélhetési realitások, a másik meg a vágy a nemzet régi nagyságára. A régi nagyságot már sohasem érhetjük el, de ha valakinek jelent valamit a saját nemzete, akkor szeret elmélázni a régi történeteken, akkor is, ha nem feltétlenül István vonalával ért egyet, szükségünk van a legendákra, mert ezek az emlékezések tesznek minket egy nemzetté.

Pár dolog mindig érthetetlen volt számomra, egyes szélsőjobbosok is ide tartoznak. Tudom, sok helyen bele lehet kötni a szélsőjobb híveibe (például arról is el lehet indítani egy filozófiai vitát, hogy szélsőségesen szeretni valamit helyes-e), de ezt az írást most csak a németekhez fűződő viszonyukra hegyezném ki.

Mikor Csatáry Lászlóról szóló híreket olvastam és láttam, hogy szimpátiatüntetést rendeznek mellette, elgondolkoztam, hogy tulajdonképen ki vagy mi mellett is tüntetnek ők. Az a helyzet, hogy nem ismerem Csatáry László múltját, nem is arról akarok írni, hanem sokkal jobban érdekel e tüntetők motivációja. Rendben, hinni abban, hogy kiállnak egy magyar ember mellett, az derék dolog, ha ez valóban így van, és nem burkoltan egy teljesen más okuk van rá. Ezt egy kicsit beárnyalja a szélsőjobbos nagyképűsége. Szinte a könyökömön jön ki az érvelésük, a jól összerakott ideológiájuk arról, hogy egy bizonyos népcsoport elnyom minket, meg mindent ural. Persze valójában magát állítja mindenki fölé, hiszen ő az az okos ember aki mindenkinél jobban átlátja a gazdasági-politikai összefonódásokat, de azt is tudja, hogy mi kis buták ezt nem tudjuk, ezért kell leereszkedő stílusban, árnyaltan fogalmazni, az „igazságot” ki nem mondva.

Irigylem őket, hogy ők ilyen tisztán látnak. Én csak azt tudom, hogy minél bonyolultabb egy rendszer, annál kevésbé átlátható, és azt is tudom, hogy minél régebben történt valami, annál inkább elfedi a múlt homálya és mindenki a maga nézőpontja szerint torzíthatja azt. Kérdés számomra csak az, hogy a tüntetők szerint Csatáry tényleg ártatlan volt, vagy hallgatólagosan egyetértenek a zsidók kiirtásával és Csatárynak ebben betöltött szerepével. Szerintem igazából annyit kell ebben hazudniuk, mikor nyilatkoznak, hogy már lassan magukat is összezavarják.

Hazát szeretni nagyon fontos. E mellett a lojalitás is elengedhetetlen, mert egy nemzet lojalitás nélkül nem fejlődhet. De mikor náci eszmékkel szimpatizálunk, fura módon inkább valami német-imádat is mag szokott jelenni, ami innentől teljes ellentmondás. Ez a képzavar pedig nem csak a szélsőjobbosokra jellemző. Senki nem teszi fel magának a kérdést, hogy az az eszme ami mellett kiáll, az nem a magyarokért volt? Nem vagyok történész, de ha jól tudom az osztrák bajszos bácsi minket sem tartott árja fajnak, így még ha meg is nyerte volna a háborút (amit szerencsére elveszített), azt hiszem nem kaptunk volna főszerepet a birodalmában. Horthy visszaszerezte Erdélyt? Szerintem a németek megpróbáltak úgy sakkozni a területekkel, hogy lekenyerezze a csatlósait, és végül az egész a németek élettere legyen.

Valamint ha jól emlékszem történelem tanulmányaimból mintha a németek a honfoglalás óta az ellenségeink lettek volna, tudtommal nem kevés magyar vér folyt azért, hogy ne a Német-Római Birodalom része legyünk. Lassan az ország nyugati fele persze kezdett a Habsburgokhoz húzni, aminek a vége, mint tudjuk kb. 300 év Habsburg elnyomás lett. Igen, elnyomás, ez a legjobb szó ide, mert minden engedmény csak azért volt, mert a Német-Római Birodalmon belül meggyengült pozíciójuk miatt nem volt más választásuk. Mária Terézia is azért szerette annyira a magyarokat, mert ő volt az első Habsburg uralkodó hosszú idő óta, aki nem kapta meg a német császári koronát. Ez a németekhez kapcsolódó képzavarunk a szélsőjobb nézeteiben csúcsosodik ki legjobban.

Persze már mindjárt világosabb a kép, ha azt vizsgáljuk meg, hogy mi fogja őket össze, az pedig a gyűlölet. Valójában nem a haza szeretetéről van itt szó, hanem bizonyos népcsoportok, politikai irányzatok gyűlöletéről, ez a nézet pedig átívelhet határokon, nemzeteken, ez az igazi, de igen szomorú összetartó erejük, és ezzel meg is magyaráztuk a fenti képzavart.

Nekem nem kell az a hazaszeretetnek nevezett valami, ami a gyűlöleten alapul. Jobban szeretem azokat az eszméket, amik az adott ország legendáin, pozitív eszméin, meséin, művészetén keresztül szeret egy nemzetet. Többet érünk azzal, ha például minél több jó magyar írótól olvasunk, mintha belebonyolódunk zavaros politikai eszmékbe.