Paks II körül kirobbant (főleg politikai) vitának ezer árnyalata van: környezetvédelmi, energiapolitikai, gazdasági és politikai abban az értelemben, hogy melyik hatalom felé kötelezzük el magunkat. John Lukács írása olvasása után egem ez utóbbi kezdett igazán érdekelni. A többi kérdés vagy lerágott csont (például atomerőmű szükségességéről írtam itt és itt is), vagy egyszerűen információ hiányában nem tudunk értelmes véleményt alkotni.
Viszont azt mindenki el tudja dönteni, hogy melyik politikai kultúra az ami számára szimpatikus. Tekintsünk el attól az abszurd helyzettől, hogy pont a volt MSZNP utódpártjai hazaárulózzák a jobboldali kormányt a Moszkva felé nyitás miatt. Mindenki személyiségéből fakadóan más-más rendszerrel szimpatizál, valaki az egyén és az egyéni döntéseket szeretné tiszteletben tartani, valaki a tekintélyt becsüli. FIDESZ kezdetben liberális párt volt, majd szép lassan átalakult egy konzervatív, tekintélyelvű párttá, amivel a potenciális szavazói szerintem egyet is értenek. Pont ezt a szervezettséget és határozott fellépést várják el tőlük a választóik is. Ha megnézzük ehhez a stílushoz inkább a moszkvai politika passzol, mint a decentralizált brüsszeli, de tartsuk szem előtt: itthon ezt a választók akarták. (A liberálisból konzervatívvá válásról meg Sir Winston Churchill szavai jutnak eszembe: Ha egy ember 30 éves kor alatt nem liberális, akkor nincs szíve, ha viszont 30 fölött nem konzervatív, akkor nincs esze.)
Ez alapján szerintem világos, hogy nekünk magyaroknak soha nem volt egyértelmű, hogy kelet, vagy nyugat felé orientálódjunk. Történelmi tény, hogy koronát a római pápától kaptuk, de ne felejtsük el a több száz évvel ezután felbukkanó pogánylázadásokat, hogy Szent István megkoronázása után is megmaradt Erdély és a keleti országrész keleti katolikus egyházhoz csatlakozott. Innen egyértelmű, hogy Magyarország ebből a szempontból nem volt egységes.
Következő fontos állomás az ország három részre szakadását megelőző időszak. Szapolyai által képviselt vonal (, ami a köznemesség álláspontja volt) egyértelműen a török birodalom felé húzott, a mellett az ország tovább szakadt Jagelló ill. Habsburg párti részre. Eredmény 150 év Török és 300 év Habsburg uralom lett, a függetlenségünk elvesztése. Mégis melyik vonallal jártunk volna jól? A Szapolyai-féle nemzeti királlyal? Ha a legutóbbi sikeres királyunkra gondolunk, talán ez lett volna a helyes út, még a török befolyás ellenére is, hiszen Mátyás uralkodása alatt virágzott utoljára Magyarország, az után soha nem sikerült nemzeti királynak a trónra ülnie.
Ellenben láthatjuk Szerbia példáján milyen kulturális és gazdasági különbségek alakultak ki a Habsburg uralom alatti Vajdasági és a török uralom alatti részen. A legjobb az lett volna ha minél nagyobb terület maradt volna a lehető legnagyobb önállósággal magyar uralom alatt, Erdély sorsán láthatjuk: ez lehetett volna számunkra a legjobb kompromisszum.
Itt szeretnék utalni Móricz Zsigmond Erdély című regényére, itt az író egyértelműen állást foglal Erdély mellett és a Habsburg uralom ellen, és ezzel a véleményével nincsen egyedül. El kell fogadnunk, az itt élő, egy nyelvet beszélő, de sokféle gyökerű ember különbözően gondolkodik erről, még Szent Istvánról is. Ha Paks II beruházásra gondolok, kicsit félek a rizikó miatt, hogy az oroszok kemény játékosok. De más részről végre történik valami. Végre beindul egy olyan beruházás, ami termel valamit, ami hozzájárul az ország működőképességéhez. Nekem az az az érzésem, hogy az EU-tól sokkal kevesebbet kapunk, de kisebb rizikóval. Nekem a következő is gyanús: a kiszivárgott amerikai jelentések alapján már hosszú ideje mindkét nagypárt az orosz beruházást látta reálisnak. Ez itt szerintem a legfontosabb dolog, más nem is csinálná meg, nem csak atomerőművet, hanem semmilyen más erőművet sem.
