Nyugatiszél

Kötelező olvasmányok témája látszólag kimeríthetetlen, de szerintem ez csak egy tünet, amit tudni kellene a megfelelő helyen kezelni. Több cikk is született a témában, ezen a blogon is, de most más szempontból szeretném a problémát megvilágítani, amiből talán világos lesz, hogy nem az olvasmányok listájával van a baj. A listát lehet modernizálni, kidobhatnánk a halott írók unalmas könyveit, de a kérdés valóban az, mi is a célunk az irodalomoktatással. Tudom ma nagyon fontos általában, hogy minden új és trendi legyen (akár zenéről, akár olvasmányról is legyen szó), de az irodalomoktatás nem ennyire egyszerű téma.

Megváltozott nevelési szempontok

Alapvetően megkülönböztethetünk anyai és apai nevelést. Anyai szempont a következő: örül csupán a gyereke létezésének, szeretné mindentől óvni, elsősorban ő az aki jobban félti. Ezzel szemben az apa hajlamos inkább elvárásokat támasztani, ő azt szeretné, ha az ő fia jó „vadász” lenne. Ezt a metaforát mindenki másként oldja fel.

Itt a sportolói múltam jut eszembe, a siker kulcsa az volt, hogy az edző mindig egy kicsit feljebb tette a mércét, mint amit akár a szülő, vagy a gyerek magának kitűzne. Ilyenkor elsősorban az apukák támogatták az edzőt, viszont az anyukák (nagymamák) sokszor nem értették miért kínozza az edző a gyereküket. Ma örülök, hogy megkínoztak, mert olyan akaraterőt kaptam, aminek a mindennapi életben is hasznát veszem, ennek köszönhetem a diplomámat és azt, hogy ma is egészségesen élhetek.

Hasonló szempontoknak kell az irodalomoktatásban is érvényesülni. Érdekes, hogy sok újságíró száműzné az összes régi unalmas olvasmányt a kötelezők listájáról, a döntést meg inkább a gyerek kezébe adná. Ezzel szemben a középiskolai irodalomtanárom (aki férfi volt, így inkább az apai nevelés érvényesült) a történelem és irodalom tananyag összehangolatlanságát hiányolta, a kötelezőket a történelmi és az akkori társadalmi viszonyok szemszögéből akarta elemeztetni velünk, egyszerűen azért, hogy megtanuljunk gondolkodni. Azt hiszem ez a lényege az irodalom oktatásnak, nem pedig csak az olvasás megszerettetése (az egy eszköz csupán).

Ehhez nehéz út vezet, az iskolának jobban kellene építkeznie a tananyagot jobban a korosztályhoz illeszteni, projektszerűen a az irodalmat a többi tantárggyal összhangban, elemezve oktatni. Így lehet egy kitűzött célt elérni, ami lehet akár Orwell megértése is.

Miért kel tudni Orwell műveit megérteni?

A kritikus gondolkodás a legfontosabb ellensúlya egy rossz hatalomnak. Ha tudjuk értelmezni az állatfarmot, vagy az 1984-et, akkor megérthetünk egy elemző, kritikus cikket is (bármely politikai oldalról), ami a kormányzás rossz irányára, vagy éppen nagyon veszélyes úton halad. Ha olyan gyerekeket nevelünk ki, akiket ez nem érdekli, mert fárasztó ezzel foglalkozni, mert nem szórakoztató, akkor ezzel fogjuk az ostobaságot politikai erővé emelni.

Miért pont Orwell-t emeltem ki? Mert a Háborús naplója alapján úgy gondolom ő volt az, aki hihetetlen tisztánlátással tudta az aktuális világpolitikai történéseket elemezni. A Szovjetunióban történő veszélyes folyamatokra már akkor felhívta a figyelmet, amikor még a II. világháborús angol propaganda teljesen a szovjetek mellett állt. Több oxfordi angol értelmiségi is kommunista párti volt, amit az NKVD (szovjet titkosszolgálat) ki is használt, később a hidegháború alatt is.

Cél világos: a diákok bizonyos százalékának el kell sajátítania ezt a kritikus gondolkodást, mert ők lesznek az újságírók, jogászok, politikusok, a politika ellensúlyai, többségnek meg meg kell érteni az üzeneteiket. Ezt nem szabad lejjebb adni, mert akkor csak birkákat fogunk nevelni, ami csak a történelmi borzalmak megismétlődéséhez vezethet.

Mit tehet az iskola?

Szülői támogatás nélkül semmit. Először is a kötelező olvasmányokat a megfelelő korban kell követelni, nem akkor, amikor még a túl fiatal gyerek esélytelen, hogy megértse. Általános iskolának az alapozásról kellene szólnia, arról, hogy elfogadja az iskola iránymutatásait, ha majd később kap egy kötelező olvasmányt értse annak célját, és rágja át magát rajta, akkor is ha az egy kicsit nehéz, majd órán elemezzék ki. Lehet Nyilas Misire is mint nyavalygóra tekinteni, de az a helyzet, hogy ha valaki csak ezt látta meg a könyvben akkor tényleg kár volt elolvasni. Egy klasszikus irodalmi mű legtöbbször egyben az adott kor lenyomata is. Móricz Zsigmond szegény családban nőtt fel, olyan korban, amikor még nem volt egyértelmű, hogy egy paraszti család gyereke a Debreceni Református Kollégiumba mehetett tanulni, sőt! Olyan közegbe került, ahol a származása miatt eleve kilógott a sorból. Ha kicsit is a helyébe tudjuk magunkat képzelni, akkor megérthetjük, miért nem volt tele önbizalommal. Ha az irodalom oktatás feladata, hogy megtanuljunk mások helyzetével azonosulni, akkor miért könnyebb Harry Poterrel azonosulni, mint Nyilas Misivel? Azért mert kényelmesebb, közelebb áll az újságírók által képviselt középosztály életéhez, mint egy szegény faluban megrekedt fiatal. De ma is sokan küzdenek Magyarországon a hátrányos megkülönböztetéssel a származásuk miatt, akiknek az egyetlen kitörési útjuk az oktatás lenne. Igen ez egy kényelmetlen téma, amivel középiskolában foglalkozni kellene. Szerintem ehhez közelebb áll Nyilas Misi, mint Harry Potter.

Mikorra növünk fel hozzá?

Valóban a mélyebb elemzéseket és a nehezebb olvasmányokat, az irodalomtörténetet a gimnáziumok fakultációira és az egyetemi szemináriumokra kellene hagyni? Én reál szakos gimnáziumba jártam, majd egyetemre is reál szakra jártam, így én ebből ki is maradtam volna. Szerintem jó, hogy gimnáziumban a rendes irodalomórák órák keretei közt megtanulhattam a kritikus gondolkodást, láthattam a történelem és az irodalom összefüggéseit, és ezért hálás vagyok a tanáromnak. Sokan unták az órákat, de ez nem lehet a mérce. Sokan nem fognak szeretni olvasni sem a Légy jó mindhaláligot, sem a Harry Pottert, de a fent említett színvonal fenntartása nagyon fontos, nem igazíthatunk azok igényéhez, akik egyéb gondok miatt nem tudják a lépést tartani, azoknak azt kell megoldani és nem a színvonalat lejjebb adni.

Oktatás Több sebből vérzik, a színvonal csökkentése pedig csak látszatmegoldás. Cél, hogy a gyerek megtanuljon gondolkodni, elemezni, legyen kreatív, amiben tény, hogy a mai iskolák gyengék. Erről nem a régi írók tehetnek (hogy nem értjük már őket) és nem is a történelem. Csakis mi lehetünk a hibásak.

Az ezer sebből vérző oktatásunk egyik sarkalatos pontja a természettudományi oktatás, annak színvonalának rohamos hanyatlása. Miért kell ezekkel a tudományokkal külön foglalkozni, miért tűzte ki célul a kormány is a műszaki, informatikai és természettudományos támogatásának bővítését? Legegyszerűbb válasz a következő: ma rengeteg olyan cég van jelen itt Magyarországon is, aki érdekelt a műszaki fejlesztésekben és igényli a jól képzett, ám olcsó munkaerőt, ami eddig itthon remek ár-érték arányban volt elérhető. Az nem kérdés, hogy manapság egy műszaki, informatikai végzettséggel rendelkező diák jó esélyekkel indul a munkaerőpiacon az állásokért, így érthető, hogy a kormány is abba fektetné az pénzt, ami legjobb befektetésnek ígérkezik.

A technikai fejlődésnek sokat köszönhetünk, mivel nem csak az életünk vált kényelmesebbé, de az életminőségünk is sokat javult az utóbbi száz évben, például jobb eséllyel élünk túl súlyos betegségeket. Régi szép időkben egy horzsolás is könnyen halálos vérfertőzéssel végződött, egy anya is sokszor sirathatta halott gyerekét, ezeket az időket joggal nem sírjuk vissza. Ezek elkerülését mind a műszaki tudományok fejlődésének köszönhetjük. Ezek a tudósok feltalálók régen sem a földből nőttek ki, hanem egy oktatási folyamat végeredményei voltak, valamint valamilyen módon a rendszer honorálta az erőfeszítéseiket.

Ma szerteágazó tudományos világban arányaiban több ilyen végzettségű emberre lenne szükségünk, ehhez képest kutatások eredménye szerint (Osborne J.–Simon, S.–Collins, S. 2003) a közoktatásban résztvevő diákok érdeklődése az utóbbi évtizedekben folyamatosan csökken a természettudományos tárgyak iránt. A természettudományi ismeretek hatékony oktatása nélkül elképzelhetetlen a 21. század további technikai fejlődése, de e mellett fontos egyfajta általános természettudományos alapműveltség, mivel ennek segítségével választhatjuk el az áltudományos megtévesztést a valódi innovációtól. Például: nem nehéz belátni, hogy egy kuruzsló kezünkbe ad egy hatástalan gyógyszert, nélkülözve azokat a kutatásokat, fejlesztéseket, amikre egy rendes gyógyszergyárnak rengeteg pénzt kell költenie, jóval nagyobb profitra tesz szert, egyszerűen csak az butaságot kihasználva. Ezek kiszűréséhez nem kell orvosi egyetemet végezni, elég lenne csak a középiskolai tananyagra figyelni.

Egy részről eleve a szülő is elfogadja, hogy a matek ill. fizika megértéséhez „egy külön gondolkozás” szükséges. Így felmenti a gyerekét ennek elsajátítása alól, ezzel megfosztva egy versenyképes tudás megszerzésétől. Sem a matek, sem a fizika, sem a természettudományos tárgyak megértéséhez nem kell külön agytípus, ezeket bárki megértheti, csak több időt kell rá szánni. Tévedés azt hinni, hogy aki tehetséges az nem fektetett a tudása megszerzésébe sok időt. Még nem találkoztam olyan tehetséges fizikussal, aki nem sok-sok munkaórával szerezte meg a tudását. Tehetséges ember lehet, hogy gyorsabban haladhat, mint egy nem tehetséges, de szorgalom nélkül a tehetséges sem fog sokáig jutni. Például a matematika esetében azért van szükség kitartó szorgalomra, mert ez a tantárgy építkezik, ha valaki lemarad a törtek megértésénél, akkor az arányosságot sem fogja érteni, sem a geometriát, sem a kémiát, a fizikát pedig jobb ha el sem kezdi. Sok szülő úgy látom, a hiányosságok bepótolása helyett, elfogadtatja a gyerekével, hogy ez neki soha sem fog menni. Így kerül aztán középiskolába az a sok súlyos hiányossággal küzdő fiatal, aki már ekkor elvérzett a munkaerőpiac versenyén.

Természettudományok alapvetően épülnek egymásra, matematika az összesnek az alapja, annak elsajátítása nélkül például lehetetlen fizikát vagy kémiát tanulni. Jól látszik: a mai oktatás rosszul építkezik, túl sok gyereknél hiányoznak az alapok, sok bukott diáknál kiderül nem csak az adott év tananyagával vannak gondjai, hanem visszamenőleg rengeteg dolog nincs a helyén, szinte alapvető dolgokat nem értenek (tipikus példa a törtek értelmezése), azaz ha a diák egyszer lemarad, akkor többet senki sem segít neki felzárkózni, így a tudás romokra épül. Így nehéz lesz a műszak karok feltöltése, hiszen ezeket egyetemen nem lehet bepótolni, így ha létszámot valóban növelni akarjuk, akkor viszont a diploma minősége fog romlani, aminek egyszer a munkaerőpiacra is visszahat. Azaz egy fejlesztőcég elmegy oda, ahol a pénzéért megkapja a megfelelő tudást.

Jelen pillanatban műszaki és informatikai állásokban bővelkedünk itthon és Európa szerte is, ezt pedig csak jó minőségű oktatással lehet kihasználni. Olyan oktatással, ami valóban hangsúlyt fektet a természettudományos képzésekre is, biztosítja a megfelelő óraszámot ennek elsajátításához, és a fent említett megfelelő építkezésre is ügyel. Sajnos a döntéshozók túlnyomó többsége nem természettudományos beállítottságú, így nyilatkozhatnak olyan sületlenségeket, mint Czunyiné Bertalan Judit 2014-2015-ös tanévet évértékelő beszédében. Bizony szükség van a kémia tudás megfelelő elmélyítésére már általános iskolában is (például reakcióegyenletek felírására), mert arra kell építeni a középiskolai anyagot, majd az egyetemit, így lehet csak olyan tudást építeni, ami nemzetközileg is versenyképes lesz. E mellett sok problémát jól lát az államtitkár, de ezekre olyan megoldásokat várunk, amik a megszerzett tudás minőségében is meglátszik.

(lásd még: felsőoktatási koncepció)

Angella Merkel és Orbán Viktor összehasonlítása nem a hasonlóságon, hanem a különbségeken alapul. Ők a mai európai politika két szélső kontrasztja, ami egyben a lehetséges jövőt is előrevetíti. Angela Merkel jövőképét mi Magyarok egyszerűen nem érthetjük, a másiknak pedig egyszerűen nincs jövője.

Először is Merkel szándéka szerint az összes háborús menekültnek segítséget nyújtana, a mellett, hogy eddig sem volt a korlátlan befogadás híve, emlékezzünk csak a kenyai kislány esetére az iskolában, neki a személyes és politikai konfliktust is felvállalva megkísérelte elmagyarázni, hogy Németország nem fogadhat be minden külföldről érkezőt. Itt érhető tetten Angela Merkel elvhűsége. Valószínűleg véleményét előzőleg jól átgondolja, majd ehhez tartotta is magát. Sokan szemére vetették, hogy lassan dönt erre a németek már a merkel igét is megalkották, de be kell látni hogy egy bonyolult probléma megértéséhez idő kell.

Szíriai menekültek esetében is hasonló a helyzet. Belátta, hogy a határokat lehetetlen lezárni, de a háborús menekülteken segíteni kell. Valószínűleg számoltak azzal is, hogy a háborús menekültekkel együtt érkeznek majd olyanok is, akik valójában a puszta jobb lét reményében jönnek. Világosan kimondták, hogy őket vissza fogják küldeni. Ha figyelünk mit mond, akkor a szándékai világosak, amihez tartja is magát. Ezzel válik hitelessé a személye és a politikája. Elveit akkor is vállalja, ha ezzel politikai népszerűsége csökken, meglebegtetve akár a lemondás lehetőségét is.

Ezzel szemben Orbán Viktor csupán látszólag mozog egy azon elvek mentén. Önellentmondásairól rengeteg példát találhatunk, kár lenne itt a helyet pazarolni, inkább gondoljunk bele ennek hátterébe és káros következményeibe. Miniszterelnöki hivatal Orbán Viktor vezetése alatt különösen sok figyelmet fordít a kommunikációra. Ennek kapcsán több név is előkerült: Habonyi Árpát, Giró-Szász András, Rogán Antal. Ennek az apparátusnak azért is lehet nehéz dolga, mivel néha elég meredek fordulatokat kell megmagyarázniuk. Ilyen lehet az Oroszok felé közeledés lenyomása a nép torkán, egy olyan párttól, aki 90-es években még leghangosabban követelte az orosz csapatok kivonását. Ez annyira jól sikerült, hogy a jobbik segítségével ma már a jobboldaliak igazi oroszbarátok lettek.

Orbán Viktor Angela Merkellel szemben jogi végzettsége van, amit sohasem gyakorolt, szinte rögtön a nagypolitikába vetette bele magát. Ez kapcsolatok nélkül nyilván lehetetlen lett volna. Ezzel szemben Merkel fizikusként végzett miután kutatói pályán dolgozott. Itt valószínűleg a szakmájából fakadóan komplex problémák megoldásban, átlátásában szerzett gyakorlatot, itt szokhatta meg, hogy bizonyos feladatok hosszabb gondolkodást igényelnek, illetve nagyobb szellemi erőfeszítést. Ilyenek kapcsán más lesz az ember világnézete is. Ösztönösen egy lépéssel tovább gondolkodik, jobban elemzi a következményeket, akár hosszabb távon is. Orbán Viktor politikájában ez tetten sem érhető. Ha belegondolunk, hogy ő csupán politikai tapasztalatokkal rendelkezik, akkor ez világos is. A kormány legtöbb intézkedése leginkább politikailag átgondolt, de sajnos ez csak egy paraméter a sok közül, amit számításba kellene venni. Vegyük a rezsicsökkentés példáját: itt egy gyors választás előtti népszerűségszerzés reményében lényegében az energiaszolgáltatás színvonalát kockáztatta. Vagy vegyük azt a kijelentését, hogy szerinte a környezetvédelem baloldali téma. Érdekes, mert az ember hatása a környezetére megkérdőjelezhetetlen, szóval, ha jobboldali nem fog szenvedni a szárasságok miatt? Ez azért nem politikai kérdés, inkább olyan téma, ami tudományosan alátámasztott tényekre alapul, súlyos veszélyekről, ami a következő generációt fogják érinteni. Ezt a kérdést kár pusztán politikakánt értelmezni.

Végül a menekült politika: ezzel nem csupán itthon szerezhet olcsó politikai előnyt, hanem külföldi szövetségeseket is találhat. Ezzel végre nem szigetelődünk el, ellenben az ország súlyos demográfiai problémáját fedi el, ami a gazdasági lemaradásunk miatti elvándorlással kombinálva tulajdonképen a létezésünket fenyegeti. Ma meg tudjuk védeni a határainkat, de jelenleg nem látom, hogy száz év múlva ki fog itt bármit is védeni.

Fontos látni, hogy egy miniszterelnöknek (ahogy ezt maga Orbán is mondta) valóban nem egy szakterületen kell jónak lennie, hanem több területre kell rálátnia és azokat összehangolni. Így a miniszterelnöknek kell összefognia a külpolitikát, gazdaságot és a belpolitikát. Többek közt Antal József fia, Antal Péter is méltatja Orbán politikai tehetségét, de ezzel vitatkoznom kell. Szerintem csupán arról van szó, hogy ő az első miniszterelnök, aki erre helyezte legjobban a hangsúlyt, ami egyben a magyar társadalomnak, így az újságíróknak is újdonságként hatott. Orbán tanulva az elődei hibáiból a fajsúlyos gazdasági kérdéseket megpróbálja mindig gyorsan, a nyilvánosságot kerülve letudni. Tulajdonképen egy gazdasági reform Magyarországon szinte a politikai bukással egyenlő. Ehhez szükség van egy széles szavazórétegre, akik a görögökhöz hasonlóan könnyen elhiszik, hogy mindig létezik könnyebb út, de kellően rövidlátóak ahhoz, hogy ne kérjék számon időben az aktuális politika hibáit. De ez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy viszont aki átlátja és teheti (márpedig az EU-n belül elég könnyű) egyszerűen elhagyja az országot, valószínűleg örökre, ezzel sok értékes munkaerőt veszítve.

Ideális esetben a demokráciának olyan pártokról kellene szólnia, akiknek világos gazdasági és ideológiai céljai vannak. Például egy szocialista pártnak igazi szocialista politikájának kellene lennie, amire, ha megvan a társadalmi igény, akkor ő szerez többséget, a szélsőjobboldali rasszista pártnak, meg rasszistának és szélsőjobbnak. Ezzel szemben ma egy ideológiák között ügyesen manőverező kormányunk van, aki ha kell kommunista, ha kell szélsőjobboldali, a politikai paletta teljes skáláját bejárja, attól függően, mivel lehet több szavazatot nyerni a választásokkor. Így sem mi, sem a külföldi befektetők (akik végső soron munkát adnának nekünk) nem tudhatják mire számítsanak. Az a szűk réteg aki hatalomra juttat egy pártot, nem biztos, hogy azonos azzal, akik az ország gazdasági motorjai lennének. Rezsicsökkentéssel bravúrosan lehetett választást nyerni, de az világos, hogy ezzel nem lesz több orvos, nem lesz jobb az oktatás és nyugdíjunk sem lesz. Ezekkel a témákkal meg egyszerűen nem foglalkoznak, mert politikailag veszélyes, erről hallgatni kell. De egyszer be fog szakadni az a tető és oda lesz a politikai tehetség. Ahhoz, hogy fajsúlyos pozícióban jó döntéseket hozzunk valódi tehetség kell, nem csupán egy területen, itt valószínűleg a politikusi karrierje előtti életpályája árulkodó lehet, talán érdemes utánaolvasni. Ez nem jelenti azt, hogy minden tudós egyben jó politikus lenne, de Angela Merkel letett előtte is valamit az asztalra, majd a politikai rostán is átverekedte magát míg kancellárasszony nem lett

Magyarországon mindig sajátosan viszonyultunk a reformokhoz. Ennek oka a probléma gyökerének meg nem értése lehet. Sokan közülünk különösen fifikás okos népnek tartjuk magunkat, de szerintem ez inkább nevezhető makacsságnak. Ennek a makacsságnak az oka az ismeretek hiánya, ami ezzel a megalapozatlan önbizalommal párosul. Így könnyedén lesöpörhetünk minden változtatást, reformot az asztalról, hiszen azt hisszük a saját igazunk megindokolható.

Engem senki sem vádolhat azzal, hogy a FIDESZ elkötelezett híve lennék, azt hiszem ez az eddigi írásaimból is világos, de a menzareformmal teljesen egyet tudok érteni. Nem azért, mert fitneszguru lennék, vagy valamelyik médiasztár-fitneszedző/celeb híve vagyok, hanem mert a saját kárunkon tapasztaltuk meg a családunkkal, hogy a helytelen táplálkozásnak gyakran 30-40 év múlva lesznek meg a következményei. Magyarországon a többi Uniós országhoz képest sokkal több az érrendszeri megbetegedések száma, arat a rák is, ennek az alkoholizmus és a dohányzás mellet a helytelen táplálkozás is oka. Például nálunk eszik a legkevesebb halat az EU-n belül is, ennek pedig nem kizárólag anyagi okai lehetnek, hanem egyfajta igénytelenség is.

Tudom a helytelen táplálkozás egészségkárosító hatása messze nem annyira megalapozott, mint a dohányzásé, de ha az óvodás, iskolás gyerekek esetében kezdjünk alkohol és drogprevenciókkal? Szerintem nagyon is kézenfekvő a táplálkozásnál kezdeni azt a reformot, ami igazából az életmódunk megváltoztatásáról szól. Kár mindig a szélsőséges példákkal előhozakodni, a Szegeden éhező gyerekekkel, vagy a mélyszegénységben élők amúgy is nagyon egészségkárósító életmódjával. Reformnak nem feltétlenül kell egy óriási újításról szólnia, ami varázsütésre megold minden problémát. Ez egyrészt lehetetlen, másrészt a tapasztalatok szerint jobb egy komplex feladat megoldása helyett, azt több kicsire osztani és azokat egyenként kihámozni. Nem vagyok orvos, így nem szeretnék részletekbe menni, hogy mennyi egészségügyi kockázata van a helytelen táplálkozásnak, de sok esetben nem a legrosszabbra kell gondolni, a rákon kívül sok olyan betegségünk lehet, ami az életminőségünket egész életünkre jelentősen ronthatja, például: meddőség, mozgási nehézségek, vagy akár tartós fájdalmak, szerintem ezekkel együtt élni sem kellemes. Ha lehetne én szeretnék hatvan évesen is gond nélkül kirándulni egész nap, nem pedig azon aggódni, hogy eljutok, e elesés nélkül a sarki boltig.

Egy szélsőséges példa szerint, a cikkben említett szülő kislányának annyira összeszűkült a gyomra, hogy már otthon sem tudott enni, mivel az oviban meg annyira íztelen olt a koszt, hogy abból semmit sem evett meg. A baj sokkal inkább az otthoni étrendben keresendő, mint az óvodai étkeztetésben, szerintem. Mivel a gyerekem óvodás pontosan ismerem ezt a semmit nem eszek meg jelenséget, a gyerekek sportot űznek abból, hogy mit nem esznek meg. Ez persze otthonra is begyűrűzik, a gyerekem olyat sem akar megenni, amivel addig semmi baja sem volt. Ekkor eszembe sem jut, a kormányt vagy az óvodát hibáztatni, nekem kell ezt megoldani, nekem mint szülőnek nevelnem kell a gyereket, arra is, mi az egészséges, és mi az amit nem ehet korlátlanul, bármennyire is szereti. Hihetetlen, de a gyerek ezt fokozatosan elfogadja, ha eléggé következetesek vagyunk. Ha azt látja, hogy a szülő is lázadozik és vitatkozik ő is ugyan ezt fogja tenni, akár velünk szemben.

Mikor dadusokkal és óvónőkkel beszélgettem rá kellett döbbennem, hogy az átlagnál kicsit tudatosabban neveltem a gyerekemet ezen a téren, pedig alapvetően nem tartom magam mintaszülőnek. Ugyanis amikor gyerek szomjas volt az anyatejről leszokása után vizet adtunk neki, még teát is ritkán, talán három évesen először. Ezért amikor vizet adnak neki, akkor megissza zokszó nélkül. Ezzel szemben vannak gyerekek akiket rá kell szoktatni a vízivásra, mert addig kizárólag cukrozott italokat ittak. Ekkor nem kell csodálkozni azon, hogy a sótlan és cukortalan ételeket nem fogja megenni, mikor tulajdonképen az édes íz függője lett. E mellett nyilvánvalóan ez egy nagyon egyoldalú táplálkozásra következtethetünk. Ezek az esetek miatt szerintem nagy hiba lenne ezt reformot visszavonni. E helyett érdemes elolvasni az origo cikkét a gyerekorvosok véleményéről, illetve a Magyar Gyerekorvosok Társaságának a honlapját is lehet böngészni, sok hasznos információt találhatunk ott.

Még a 2010-es választásuk után halhattunk valamit a munkaalapú társadalomról. De hogy ne csak a levegőbe beszéljek álljon itt egy idézet a fidesz.hu-ról:

„A mi programunk az az, hogy a nyugati típusú jóléti állam helyett, ami nem versenyképes, egy munka alapú társadalmat alakítsunk ki" - magyarázta a miniszterelnök. Hozzátette, a munka alapú társadalom kialakítását célozza a munkát terhelő adók csökkentése, az adózás súlypontjának áthelyezése a forgalmi adókra, a méltányos közteherviselés megvalósítása.

Konkrétumokat nézve itt elsősorban egy új adó irányvonalat képzeltek el, de egy sajátos ideológia is akar lenni mögötte. Ami megvalósult igazából a fogyasztás serkentését kellene erősítenie, ami inkább fogyasztói társadalmat erősítené, itt máris érezhetünk egy feszülő ellentmondást. Ehhez persze kellően magas átlagkeresetre lenne szükség, hogy legyen fogyasztás, amit a kormány majd meg akar adóztatni.

Az igaz, hogy nagy változások előtt állunk, amit ha tüzetesen megvizsgálunk, könnyen beláthatjuk, hogy egy konzervatív politikával nem sokra megyünk. De mik is ezek a változások? Mi az amivel a politika sem itthon sem külföldön nem foglalkozik eléggé?

Mint a természetben a legtöbb jelenség nem írható le egy lineáris (egyenes) függvénnyel, csak a folyamat kezdeti szakasza, majd ez a változás egyre gyorsabb lesz, míg pont a változás miatt meg nem változnak a feltételek és lelassul, vagy visszafordul. Ezt a felgyorsult változást nevezik manapság szingularitásnak. Lényeg: lehetséges, hogy rövid idő alatt gyökeresen meg fog változni az életünk, de mivel ez egy komplex probléma, a változás üteme megjósolhatatlan.

Ha megnézzük, hogy az ipari forradalom óta miként változott a társadalmunk és annak viszonya a munkával, akkor jól láthatjuk, hogy egyre kevésbé a közvetlen javak, élelmiszerek megtermelése a fő szempont. Ennek az egyszerű oka a mezőgazdaság gépesítése volt, így a felszabadult munkaerő a városokba költözött és az ipari termelésbe kezdett bekapcsolódni. (Magyarországon ez 100 – 150 év késéssel következett be.) Majd az ipari termelés is kezdte egyre jobban nélkülözni az emberi munkát, hála az automatizálás rohamos fejlődésének. Aki követi kicsit is a technika világának híreit, lenyűgözheti a robotok fejlődése is.

Azt nehéz megítélni, hogy a középkor utáni fellendülés melyik szakaszában vagyunk, de látnunk kell: a politikusok és a nyugati országok választóinak a változástól való félelme miatt lassul csak le az automatizálás. Ha a kilencvenes évek elején megjelent robotokat gőzerővel fejlesztették volna, akkor ma már a pincérek és az ápolók túlnyomó többségének például nem lenne munkája, de szerintem az autógyárak is sokszor politikai nyomásra alkalmaznak az autógyárakban bizonyos számú összeszerelőmunkást. Lényegében társadalmi nyomásra lettek az ilyen irányú fejlesztések lelassítva, mondhatjuk úgy is nincs még rá elegendően nagy igény. De meddig marad ez így?

Itt újra elértünk a népességcsökkenéshez. Elsősorban most gondoljunk Japánra, ahol a migráció még földrajzi okokból sem opció, valamint a népességcsökkenés is drasztikus. Egyszer el fog jönni az a pont, hogy a fiatal munkaerőt pótolni kell, mivel ők a legnyitottabbak a technológiai újításokra, így ott a legvalószínűbb az olyan robotok megjelenése, amik például az ápoló személyzetet helyettesíthetik. Egy gép nem eszik, nem alszik, nem kér fizetést, nem panaszkodik, nem tüntet. Egy kevésbé elrugaszkodott példa az autóipari automatizálás: ha sikerül az összes betanított munkást robottal helyettesíteni, akkor többé semmi szüksége nem lesz például a Mercedesnek a magyar munkaerőre. Akkor mi lesz velünk? Pedig szerintem ez nem is a távoli jövő. De hol tartunk most?

1929. október 24-én volt a híres fekete csütörtök a New York-i tőzsdén, amivel a nagy gazdasági világválság korszakába léptünk, és megágyazott a II. világháborúnak. Ennek egyik oka a túlkínálat volt. Azaz a termelés már annyira hatékony, hogy nem volt elég kereslet a sok árucikkre. A háború lezárása után ezt felismerve a nyugati világ a fogyasztást serkentette inkább, a gyárak olyan cikkekre összpontosítottak, amik vonzóak a vásárlók számára, de nem tartanak örökké. Az életciklus tervezés ma már egy jól ismert mérnöki fogalom. Viszont a szocialista blokk ezt figyelmen kívül hagyva rálépett arra az útra, amit a nyugat már végigjárt, ami természetesen szintén egy gazdasági összeomláshoz vezetett.

„Rámutatott, hogy a pénzügyi spekulációkra épülő gazdasági növekedés korszaka lejárt, pénzügyi szolgáltatási manőverekkel nem lehet helyettesíteni a tényleges termelő és értékteremtő munkát.” - fidesz.hu

Sajnos mivel a termelés már túl optimális, már igenis pénzügyi spekulációval jobban lehet serkenteni a gazdaságot, mint konkrét termeléssel. Sajnos Kína és egyéb távol-keleti országok olcsón elárasztja a világot lassan mindennel. Be kell látni vámok és támogatás nélkül az egész EU mezőgazdasága összeomlana, valamint mar rég nem a betevő falatért dogozunk, amit a földjeinket termelünk meg, hanem közvetett értékekért, teremtett igényekért, amit egyes cégek támasztanak számunkra. A munka fogalma végérvényesen átalakult és tovább fog változni, amire fel kell készülnünk. Ehhez nyitott gondolkodás és nagy fokú rugalmasságra van szükség. Valóban ki kell próbálni új dolgokat, de nem azokat, amik 100 éves ideológiákra épülnek, mert sajna azok már kipróbált dolgok, jól ismert végeredménnyel. Tulajdonképen itt a javak teljesen más elosztásáról lenne szó.

Szükség lenne az oktatás újragondolására, ugyanis nem felprogramozott biorobotokra lesz szükség, mint eddig (mert arra ott lesznek az igaziak), hanem kreatív, gondolkodó ötletemberekre, amik problémákat oldanak meg, fejlesztenek, továbbgondolnak. Ez csupán nevelés kérdése, tudom sokan szeretnek felsőbbrendű fajelmétehez hasonló érvekkel dobálózni, de ki kell ábrándítanom őket, ennek semmi valóság alapja sincs. Mikor a garantált alapjövedelemről először halottam, nálam is kiverte a biztosítékot. Érthető módon az is egy túl új dolog, amit nehéz elfogadnunk. Tervezik több európai városban is kipróbálni, érdemes nyitva tartanunk a szemünket és ezt a megoldást napirenden tartani.

Könnyen lehet, hogy ez lesz a változások egyetlen kulcsa bármennyire is természetellenesnek tűnik, ugyanis az előző okfejtések alapján magyarán szólva, nincs a munkánkra semmi szükség lassan. Már ma is rengeteg szükségtelen irodai munka létezik, akik ha megkapnák a fizetésüket és otthon ülnének semmi sem változna, de ez a jelenség a szocializmus alatt is tapasztalható volt. Ha azok a folyamatok, amiről írtam, valóban az automatizáció tovább erősödése felé tartanak, akkor ezek a látszatmunkák csak szaporodni fognak, aminek lásuk be semmi értelme. De miért kapnának pénzt az emberek a semmiért?

Nos, nem a semmiért. Mindig is voltak a társadalomnak hasznos és kevésbé hasznos tagjai. Ha a termelés és „az igazi munka” helyett az útkeresésre, ötletelésre fektetnénk a hangsúlyt, akkor ez több új perspektívát teremtene nekünk. Eddig is a régi munkák helyére újak jöttek, ma is vannak cégek ahol a munkaidő 30%-át saját projekttel kell tölteni! Ez az átmenet ami talán az új felfogás felé vezet. Rengeteg új terület jöhet létre, ami nem nélkülözheti az emberi agyat és kreativitást, valószínűleg ezeknek kell valahogy teret engedni. Ha az embereket értelmetlen robotba kényszerítjük, csak, hogy ürügyet teremtsünk arra, hogy pénzt adhassunk neki, ezzel megöljük a gondolkodásukat is, és ez a következő generációra is hatással lesz, aki majd még nehezebb helyzetbe fog kerülni.

De mindenek előtt az oktatásnak kell ehhez alkalmazkodnia. Sajnos itthon ebből a szempontból is rosszul állunk, de fontos lenne, ha elsősorban az érdeklődés fenntartása és támogatása lenne a legfontosabb, hiszen a mai fiataloknak lehet, hogy senki sem fogja megmondani mivel foglalkozzon, egy garantált alapjövedelem csak akkor működik, ha marad tenni akarás, nem süllyed totális közönybe a lelki sérülések miatt és foglalkozni fog valamivel, legyen az biogazdálkodás, vagy okostelefon alkalmazás írása, vagy csak művészkedés. Ne csak az árucikkek egy szűk csoportjának legyen vásárlóértéke (autó, ingatlan, elektronikai cikkek), hanem ennek a palettának is szélesebbnek kellene lennie. Ezt is az érdeklődés tágításával lehetne elérni.

Ez az átmenet nem lesz fájdalommentes, és azt hiszem nagyon sok meg nem értéssel kell szembenéznünk, a jelen politika ennek a rugalmasságnak semmi jelét nem mutatja. Azt hiszem az, hogy a miniszterelnökünk a számítógépet be sem tudja kapcsolni semmiképen nem előny. (Ellenpélda: a szingapúri miniszterelnök például a c++ kódját osztotta meg,)