Pilizota Szandra¹

Kurafi

Ringyók hátára

mászok: a Fuji magas.

Égi a bordély.

Késedelem

Törött ígéret

a szentély kőlépcsőjén:

eljöttem hozzád.

Rabló

Egy tölgyfaláda

arany nyomja a szívem.

Nem a bűnbánat.

Szomorú klosárnap, jégzselé

Az avultat le kell
bontani. Méné tekel.
Spandora szelencéje nyitva,
benne az univerzum verzál titka,
ott a levegő sűrű vagy ritka,
attól függ, mélyére nézel,
vagy magaslatára hágsz,
hiába vagy tele pénzzel,
hiába őrláng, elmeparázs,
hol a verset megsütnéd:
az idő, az az idő eltűnt rég.

Megint Teslával álmodtam.
Úgy ébredtem ázottan,
dideregve, mint egy utazó,
kit visz a szél szadomazó
partira, gangbang-orgiára,
s nincs meg a neve, bolti ára,
nem emlékszik a holdvilágra,
csak egy csapat hímre.
Rákeres egy rímre,
és minden felgyorsul onnantól.
Emléke képzik a holnapról,
maga sem tudja, hol landol,
ha belép a vákuumenergiába.

Az Isten bámul úgy egyfiára,
mint ő a létralétre.
Alatta kő, fenn az éterbe lép be,
vagyis ki,
elindul űrfagyizni:
asztrocsatella kvantumhabbal.
Nincs ott éjszaka, nincsen nappal,
átkel az Einstein–Rosen-hídon,
leng, nem suhan.
Emléke néhány párhuzam,
vak mélyébe szakadt, zöld sírrom.
A testindulás nem halála a szónak.
Csak egy beomló jégbörtön olvad.

Na és az okság. A miértje éget.
Zsigerbe szorult és gyomorba égett,
összeszögelt, -tákolt törvények.
Az emberfaj nem sikertörténet.
A kéz egy húscsodaszer,
mindenre jó, mindent jegel,
a tenyérbőrön a súly puha bélyeg,
és nem tűnik el.
No more Philadelphia-kísérlet.

Mily habos e krumplifőzelék.
Szemem dagadt, teszek rá jégzselét.

Szerző: Simon Adri

Szerző: Hodori Balázs

100 %-os kamatláb mellett

Nem ünnepelhetsz túl sok szerelmet.

Semmi sem virul UZSORA mellett,

Csupán a Bank, mely erre termett…

Látom a Banknál tolongni őket:

Élni- igyekvő egybekelőket… –

„Élni szeretnénk, kéne a lakás;

Jöhet  a hitel s gyermek- vállalás…

Bankvezetőt csak egyet ismerek,

Őt is csak hírből s látásból. Remek

Elme, bár kissé más volt, mint gyerek…

Azt mondják: egész nap telefonált.

S szőtte álmát, mint színes fonált’… –

Atombombával kereskedett…

(2011)

Kattog a négy kerék.

Azt kérded, hova visznek?

Mondhatnám: szinte mindegy.

Függélyesből vízszintes.

Négy kattogó keréken

odavezet a sín,

ahol levél nem ér el,

hol nem vagy név, se cím.

Tán negyvenen vagyunk.

Azok ott már többéves

rabok, halálfehérek,

nyugodtak, csendesek;

mi új rabok vagyunk,

akiknek inge véres,

ne nézd a különbséget:

rab és rab egyremegy.

Mért gubbasztok ily búsan?

Szökőkút volt a kedvem,

hány ágyban hemperegtem,

és hány tengerben úsztam!

Ami tortát megettem:

vagy harminc emelet.

Kár hogy be nem fejeztem

még minden versemet.

Hogy Alfred de Musset-nek[1]

szebben virult a nyár?

E század gyermekének

rosszabb mahorka[2] jár.

Nem nősz magasra itten.

Kattogni kezd a sín.

Mit elmulasztott Hitler,

behozza azt Sztálin.

(1950 őszén)