Nyugatiszél

Elnyomás alatt elsősorban azt értjük, mikor két fél közül az egyik túlzott mértékben korlátozza a másik szabadságát, mozgásterét. Erről általában először a politikai elnyomás juthat eszünkbe, azaz a diktatúra. Valójában kisebb mértékben gyakran találkozhatunk vele az életünk során: a családon belül, munkahelyünkön, iskolában is akár. Az irodalom megtaníthat minket arra, hogyan ismerjük fel ezt a helyzetet még időben, és időben szabadulhassunk. Akkor is fontos, ha mi kerülünk akaratlanul az elnyomó oldalára.

Ezen a blogon is gyakran előkerült George Orwell neve, mivel talán az ő művei a legismertebbek ebben a témában (Állatfarm, vagy az 1984), de számomra leghatásosabb és legszebb alkotás erről azt hiszem mindig a Moby Dick lesz. Orwell a művet nem csupán a politikai elnyomásra hegyezte ki, hanem ezen belül is a kommunista diktatúra veszélyeire hívta fel a figyelmet. Így a műve a kor egyik előretörő politikai irányzatára volt egy válasz, tiltakozás, amit továbbgondolva általánosítani lehet. Állatfarm tanulságosabb abból a szempontból, hogy a tanmese formája miatt, jobban odafigyelhetünk a mondanivalójára, vagyis arra, hogyan is juthat el egy forradalom a totális elnyomásig. Ugyanis a legfontosabb azt megérteni, hogy ez az átmenet sokszor nem észrevehető. Pontosan hol a határ az erősebb kontroll és az elnyomás között? Azt hiszem ez a határ az amit minden esetben észrevétlenül lépünk át, legyen az a jakobinus diktatúra a francia forradalom után, vagy a kommunista diktatúra a Szovjetunióban a cári rendszer megdöntése után, vagy akár egy párkapcsolatban is megfigyelhetjük, ha az egyik felet csalódás érte. Ezt meséli el nekünk az Állatfarm, vagy a Moby Dick, egy olyan fontos dolgot, amit egy egészséges társadalom fenntartásához minél több ember eszébe kell vésni.

De hogyan tudnánk ezt leghatékonyabban megtenni? Mint tudjuk az olvasás népszerűsége hanyatlik, kötelező olvasmányoknál is a nehezebb, mondanivalóval rendelkező könyveket lecserélik a könnyedebb olvasmányokra. Állatfarm rajzfilm verziója elég bugyutának hat, nehéz elképzelnem, hogy meggyőz egy olyan kamaszt, aki sokkal kidolgozottabb stílusú rajzfilmekhez szokott (sokszor nagyon erős mondanivalóval). Másik érdekes élményem a német die Welle film volt. Kicsit nehéz elmondani miért rossz a film, hiszem az alap ötlet kiváló: a helyszín egy középiskola, így a szereplőkkel egy hasonló korú könnyen azonosulhat. Mégis a film lezárása katasztrofális, azaz talán maga a bonyodalma is. Azok akik ellenállnak a tanórán megalkotott minidiktatúrának, helyesen érvelnek, de igazából közel sem valósul meg olyan elnyomás sem, mint ami akár egy átlagos középiskolában megtörténhet egy diákkal. Gondoljuk csak bele: mennyire gonosz tud lenni egy osztály egy kiközösített társukkal, ehhez képest a filmben maximum egy jó közös buli volt az egész, a végén a pisztollyal hadonászást leszámítva. Az osztály tulajdonképpen egész toleráns volt azokkal szemben, akik az autokráciát elutasították. Végén ráadásul a kijózanító pofont egy gyengeelméjűnek beállított osztálytárs adta, mikor az pisztolyt ragadott. Ez a lezárás kimondottan hibás, hiszen a legfontosabb pont az lenne, hogy teljesen átlagos emberek együttes rossz irányba mozdulása veszélyes, nem az egyes emberek ostobasága. Egy dokumentumfilm egyik jelenete nagyon megmaradt az emlékezetemben: Hitler beszéde után Berlinben egy fejkendős néni is lengette a karját lelkesen, kiabált a tömeggel együtt. Jobban megnézve körülötte is teljesen hétköznapi emberek éljeneztek, szerintem maguk sem tudnák utólag elmesélni, hogyan is csatlakozhattak ahhoz az ideológiához.

A fehér bálna és Ahab harca

Moby Dick egy nehéz olvasmány, ma szinte lehetetlen eljuttatni a szélesebb közönséghez. Mivel egy hajó legénysége, Ahab kapitány és a fehér bálna kapcsolatáról szól, talán a tanulság is világosabb: egy diktatúrához hasonló elnyomás bármilyen közösségben előfordulhat, ehhez egy hajó a tengeren egy igen alkalmas terep (adott a kiszolgáltatott helyzet és az összezártság). Herman Melville ezt a saját bőrén is megtapasztalhatta, mikor egy bálnavadász hajón szolgált a Csendes-óceánon, akkor a 26 fős legénységből 11 dezertált, Melvlle pedig három hetet töltött bennszülöttek társaságában a menekülése után.

Ezen élményei alapján írta meg a Moby Dick című regényét, ahol velünk az olvasóval együtt olyan leheletfinoman csusszanunk át a normális világból Ahab őrületébe, hogy szinte magunk is a bálnavadászcsónakba szállnánk megszigonyozni a fehér bálnát. A legénység kezdeti ellenszegülése lassan fordul át, legyőzve a józan észt, azonosulva a kapitány gyűlöletével a fehér bálna iránt, aki őt nyomorékká tette. Azzal a gyűlölettel és félelemmel, amihez a legénységnek valójában semmi köze nem volt és semmi érdeke nem fűzte hozzá (ügye a legénység alapvetően pénzt akart keresni a bálnaolaj begyűjtésével), mégis a hajó végül egységesen indult a fehér bálna ellen, aki aztán elsüllyesztette a hajót, a főhős kivételével az egész legénység pusztulását okozva. Egy közösség akaratát nem nyomhatjuk el sokáig, így az elnyomás sem tartható fent bármeddig. A könyv megértését nehezíti a nyelvezete, ami hol bizalmas, hol kicsit bibliai, és rengeteg szimbólummal dolgozott az író. Ettől sarkall igazán gondolkodásra, ami ehhez a témához elengedhetetlen, ettől lesz igazán különleges és sokrétűen értelmezhető regény, a mellett, hogy a mondanivalója teljesen világos marad.

Édes Anna lázadása

Elnyomás családon belül is megvalósulhat, amiről Kosztolányi Dezső ír az Édes Annában (bár ott munkaadó és cselédlány viszonyról van szó, mégis az összezártság miatt a családhoz hasonlít inkább). Hogyan jut el a csendes törékeny fiatal lány a gyilkosságig, aki előtte egy csirke nyakát sem merte elvágni? Ha belegondolunk akkor az úrnő olyan mélységekben telepedett rá a magánéletére és irányította a beosztottját, ami egy erősebb elnyomás volt még a nagy testvér rendszerénél is. Egy olyan helyzetből, ahol már a házasságot és a családalapítást is megtiltják, innen csak a gyilkossághoz hasonló radikális eszközökkel lehet menekülni.

Kosztolányi ismerte az akkor újnak számító Freudi pszichológiát, ami regényében is tetten érhető. Kérdés ugye, mennyire volt Anna tette tudatos. Magyarországon a legtöbb gyilkosság hasonló szituáció miatt történik, gyakran a gyilkossá vált áldozatok utólag sem tudják elképzelni, hogy máshogy kiszabadulhatnának egy ilyen kiszolgáltatott helyzetből.

***

Elnyomás egy olyan helyzet, ahova akaratlanul belecsúszhatunk, a politika által, a munkahelyünkön, akár otthon a családon belül is. Az oktatás feladata, hogy legalább lehetőséget adjon arra, hogy a diákok ezt tanulmányozzák. Ehhez az irodalom a legjobb eszköz, valamint az olvasmányélmények megbeszélése, nem csak órákon, hanem esetleg a haverokkal egy sör mellett, akár egy politikai vitával magfűszerezve.

Mikor október 23. eszembe jut gyakran úgy gondolok rá, mint az utolsó forradalomra. Hangulatomtól függően ez pozitív, néha viszont negatív érzéssel tölt el. Pozitív, mert kinek hiányzik a vérontás, továbbá azt is jelentheti, hogy nincs ok nagyobb megmozdulásra. Ha erre gondolok mindig örülök, hogy nem kell olyan korban élnem, ahol rettegni kell, félni vajon mikor jön értem is az ÁVO-s kocsi.

Gondolom ezzel a részével mindenki egyetért. Másrészről néha belém hasít George Orwell gondolatai: ez a teljes közöny a megújulás felé nem e egy tompultság miatt van, olyan, mintha egy ópiát-származék elkábított volna minket és már sorsunkba beletörődve mozdulni sem tudnánk. Nem arra gondolok, hogy ontsunk vért, hanem arra, hogy lehetne tényleges igényünk megújulásra, kevésbé erőszakos eszközöket felhasználva.

Orwell szerint a diktatórikus (de lehet, hogy nem csak a diktatórikus) vezetők mindent megtesznek a forradalmak elkerülése érdekében. Mint azt a kommunista rezsim idejéből jól tudjuk, előbb az osztály-ellenségekkel akartak végezni, majd mindenkivel, aki kicsit is az aktuális vezető útjában állhatott. Ezeket a viszonyokat Orwell nagyon jól átlátta a távoli Angliából, aminek hatására kiábrándult a szocializmusból, és megszülettek azok a remekművek, amiket szerintem mindenki jól ismer. Ezek nem feltétlenül irodalmi értelemben vett remekművek, hanem számomra azzal nyerte el a csodálatomat, hogy átlagemberként hogyan lehetett ilyen politikai tisztánlátása. Ne feledjük, eleinte mind az Állatfarm és az 1984 be volt tiltva Angliában, hiszen ezek sértették volna az akkor (még) szövetséges Szovjetuniót. Hihetetlenül pontosan leírta a diktatúrák anatómiáját, végül pedig megalkotta az diktatúra utópiáját: az 1984-et. Bár szerencsére a kommunista diktatúra elbukott, de szerintem minden nagyhatalom politikájában fel lehet fedezni egy kis 1984-et.

Ha Orwell feltevéséből indulunk ki, akkor beláthatjuk, hogy egyik hatalom sem szeretné, ha megbuktatnák, ez világos. Az is világos, hogy a hatalmi rendszer eszközei is fejlődnek, erről például O'Brien is beszél Smith-nek a regényben. Kommunista diktatúra az erőszakossága miatt volt bukásra ítélve. Az a gondolat, hogy az addig elnyomott munkás és paraszti rétegnek legyen jobb, nyilván egy nemes cél, de ennek ürügyén létrejött elnyomó, véreskezű diktatúra csak ellenállást válthat ki. Ellenben van e más módszer arra, hogy egy rendszer fennmaradjon? Igen, ha eléri, hogy ne akarják megdönteni, azaz ha a nép elégedett, vagy legalábbis kellően nagyarányú része. Mert ha egy rendbontó csoport mögött nem áll megfelelő számú támogató, akkor Sarkozy szavaival élve ők csak csőcselék.

Talán itt van a különbség a felforgató rendzavarók és a forradalmárok között, ők bármennyire jogosnak éreznék a felháborodásukat, amíg kevesen vannak csak csőcselék maradnak. 1956. október 23-án a többség a forradalmárok mellett volt. Mi, akik szinte nem is éltünk semmit az előző rendszerben fel sem foghatjuk, milyen jogsértések, atrocitások, félelem lehetett, hogy Budapest lakói fegyvert ragadjanak és az életüket áldozzák a változásért.

A nehéz körülmények közösséget kovácsolnak, ha pedig az a közösség fegyvert fog, akkor az rendszert dönthet. Manapság eleve arra szocializálódunk, hogy a gondokat magunk oldjuk meg. Mai életünk eleve nem a közösségi életről szól. Kevés időnk, ami a munka utánra megmarad passzív szórakozással töltjük. Valójában kicsit fásult lett az életünk, aminek hatására kicsit mintha hajlamosak lennénk beletörődni a sorsunkba. Ha változtatunk is, akkor inkább elköltözünk akár több ezer kilométer távolságra, mintsem, hogy a maradék energiánkat közösségi életre pazarolnánk, talán így a felszínes kapcsolatokat is leplezni tudjuk a nyelvi nehézségekkel, így nem látszik az ellentmondás.

Mikor erre az elszigetelődésre és fásultságra gondolok, gyakran úgy érzem egy kicsi megvalósult mégis Orwell utópiájából, és lehet, hogy 1956. október 23. volt az utolsó magyar forradalom. De lehet, hogy így van ez jól, és lassan megértjük, hogy nincs szükség erőszakra, mert egy erőszakos forradalom legtöbbször csak egy erőszakos rendszert szül. Ezen szerintem érdemes elgondolkodni.