Nem csak a szorult anyagi helyzetűek választják a külföldi munkavégzést, hanem a középiskolások körében is egyre népszerűbb a külföldi továbbtanulás lehetősége, több esetben hosszabb távra terveznek. Persze ezt az országra nem túl hízelgő: „minél előbb el kell húzni” kijelentés kíséretében teszik. A külföldön tanulás egy jó lehetőség arra, hogy nyelvet tanuljunk és olyan technikákkal, módszerekkel ismerkedhetünk meg, amik előrébb tartanak, mint nálunk. Gondolok itt olyan tárgyakra, amiket emelt szinten érdemes külföldön tanulni, ilyenek különböző kutatási területek, ahol sokkal fejlettebb eszközök állnak a hallgató rendelkezésére, vagy ide lehetne sorolni a menedzsmentet, ami tőlünk nyugatabbra minden ágát magasabb szinten művelik, mint itthon. Ezzel a pár sorral le is zárnám a külföldön tanulás, dolgozás hasznáról szóló témát, a továbbiakban a világpolgár és az emigráns szemlélet közti különbségről szeretnék írni Márai Sándor példáján keresztül.
Márai Sándor elég felkapott író lett az elmúlt tíz évben (előtte pedig méltatlanul el volt hanyagolva), így többen jól ismerik a munkásságát. De előre le szeretném szögezni, próbáljunk meg attól elvonatkoztatni, hogy egy politikai kör megpróbálta munkásságát kisajátítani. Semmi közük sincs ahhoz a réteghez, amiről Márai ír, ugyanis az a réteg megszűnt létezni. Nem csak itthon, hanem egész Európában. Személyes véleményem szerint meg Márai nem szimpatizálna ezzel a politikai vonallal, de ez csak tipp.
De térjünk a tárgyra! Márai életét e téma szerint is két részre oszthatjuk: egy világpolgári korszakra és egy emigráns korszakra, amikor el kellett hagynia az országot a politikai változások miatt. A poszt szempontjából az első rész az érdekesebb, azaz mi is világpolgár és az emigráns közti különbség? Egy világpolgár nem csak az anyaországához, hanem egy bizonyos társadalmi réteghez is tartozik, amiben az országhatárokat átlépve vándorol, megtartva ezt az identitást. 1919-1928 között megjárta többek közt Németországot, Franciaországot, ahol tanulmányai mellett végig nyitott szemmel járt, látta a hasonlóságokat és különbségeket a hazai és az ottani viszonyok közt, elmerült az adott ország spleenjében, végül ezeket a tapasztalatokat irodalmi művekbe foglalta össze (Egy polgár vallomásai, Napló, Idegen Emberek stb...).
Márai korai műveiben nem találjuk a kesergés nyomát, a külföldi tartózkodás nem a menekülésről szólt, hanem egy ismerkedésről, tapasztalatszerzésről. Márai esetében nem csak nemzeti identitásról volt szó, hanem erős kötődése volt egy olyan társadalmi réteghez, ami egész Európában megtalálható volt, ami kisebb különbségektől eltekintve egységes képet alkotott. Márai naplójában meg is említi, hogy Németországban nem is érezte magát idegennek, otthonosan mozgott az ottani környezetben, ellentétben Franciaországgal (lásd: Idegen emberek c. írása). Talán a szülővárosának elvesztése is hozzájárult ehhez a világpolgári szemlélet kialakulásához. Mindenesetre a műveiből megismerhetjük az ő polgári rétegét, érződik az ehhez fűződő szoros viszonya és az olyan erős kötődése, ami miatt ebben kényelmesen érzi magát bárhol is legyen Európában.
Ezzel szemben manapság a diplomások és a középiskolások elsősorban menekülnek. Nincs szó egyfajta identitásról egy Európán átívelő társadalmi réteghez való tartozáshoz. Ezen nincs mit csodálkozni, mert a második világháború után a társadalmi rétegek összemosódtak. Tulajdonképen egy gazdag vezető réteg alatt kialakult egy óriási massza, aki az előállított termékeket fogyasztja és dolgozik, különböző bérért. Nem található az a réteg ahol a családban összegyűlt egy „könyvtár”. Egy családi műveltség, tradíció, ami generációkat meghatározna. Mindenki mintha ugyan abból a sablonból vágtak volna ki, ha megszerzi valaki a megfelelő tudást (ami nem műveltség), akkor Európában bárhol beállhat egy hasonló tömegbe magasabb fizetésért dolgozni, mint otthon. Márai Sándor céltalannak tűnő bolyongása mégis ezen, a polgári réteghez kötődő pályán mozgott. Identitás és a műveltség szorosan összefügg. Identitás valahova tartozást jelent, ez pedig csak közös történetek, mégpedig olyanok, amik csak adott szűk körnek (családnak) a története, közös kulturális élet, ahol az értékrendek is találkoznak. Ezek mind összekuszálódtak a második világháború viharában. Egyszer majd talán kialakul valami más helyette, de világosan látszik még sokan csak keresik a helyüket.
Márai Sándor emigráns korszakában született írásaiban megjelent egyfajta keserűség, amit a hontalanság okoz. Egészen más szabadon vándorolni, mint tudni, hogy a szülőhazába nem térhetünk vissza. Neki a politikai rendszer elől kellett menekülnie, mert nem érezte magát biztonságban. Manapság ilyenről nem beszélhetünk, csupán arról, hogy valaki nem elégedett a jólétével. Sokan a rossz pénzügyi helyzet miatt keresnek jobb anyagi lehetőségeket, de többen a nagyobb luxus miatt vállalnak külföldön munkát. Ez teljesen más motiváció, ami szintén egyfajta helykeresés a társadalomban. Úgy érzem sokan egyszerűen elégedetlenek az adott társadalmi helyzetükkel (legyen az bármilyen jó), innen feljebb akarnak kerülni, mert nincs az adott rétegen belül semmi kohézió, csak az örök mozgás. Egy ilyen masszában nem könnyű magunknak olyan célokat találni, amitől valóban boldogok lehetünk. Ezért is menekülünk sokan az ésszerűtlen fogyasztásba, anyagi javak hajszolásába, hogy ezt a hiányunkat pótoljuk. Hiteleket nehéz visszafizetni, de mi volt az a cél amiért felvettük?
