Így a választások közeledtével újra előtérbe kerülnek a politikai témák, már csak azért is kell ezt a témát érintenem, mert egyszer már írtam Bajnai-féle politikáról, amit azt hiszem időszerű kiegészíteni.

Akkor arról írtam, hogy bizonyos esetekben előnyös lehet az apolitikusi hozzáállás, főleg ha nagy gazdasági bajokat kell megoldani, mert ilyenkor fontos a technikai tudás, azaz kevesebb az esély a hibázásra, ami esetleg még nagyobb lyukat ütne a költségvetésen. Kicsit könyvelői hozzáállással faragni ott ahol kell, toldani oda, ahova muszáj, de kerülni a politikai célú kockázatos költekezést. A valóság ennél sokkal bonyolultabb, amit jól mutat a baloldali összefogás megalakulásának módja is. Talán elsősorban az értelmiség (ami szerintem a diplomások egy szűk részhalmaza, talán ez a téma külön cikket érdemelne) szeretne egy olyan kormányt, aki az ö szintjükön és nyelvezetükkel kommunikál, mindent elmagyarázva, döntéseiket logikus lépésekre alapozva hosszútávra tervezve hozza meg. Azt hiszem ez a réteg az aki elvesztette a parlamenti képviseletét.

Bár Bajnai politikájáról írtam, de talán nem is az ő személye inkább az elvei voltak szimpatikusak, amiket akkor tudott kifejteni, amikor még pártot sem alapított, így ezt nem is politikusi, hanem inkább szakértői minőségében írhatta. Azzal, hogy pártot alapított, ha akarta, ha nem, politikussá vált, és ebben a minőségében teljesen más feladatok vártak rá. Egyszer a nagypapám oktatott ki a vezetői pozíció nehézségéről: ne gondoljam azt, hogy attól még, hogy én biztos vagyok az igazamban, akkor azt keresztül is tudom vinni a vállalaton, vagy az alattam lévő embereken. El kell fogadni, hogy néha a tömeg igenis mást akar és az ellen tenni nem lehet. A tömeg pedig nem akarja Bajnai politikáját. De lehet, hogy a szövetségesei sem.

Így mi is lett abból, ami nekem szimpatikus volt. Beintegrálódott egy nagy összefogásba, ahol ez csak egy csepp lesz a tengerben és kompromisszumkötésre hivatkozva addig faragják, amíg semmi sem marad belőle. Mert mi szavazók nem támogatjuk, ugyanis akkor nem lenne szükség kompromisszumra. Gondoljunk bele, ha véletlenül hatalomra kerülnének, hogy tudna érvényesülni a hatalmi harcokban, ha a kampánynál lényegében elvérzett és megadta magát. Hosszasan lehetne ezt elemezni, de Bajnai inkább szakértő, mint politikus, bizony nem bírt a nehézsúlyú játékosokkal.

Ez az összefogás súlyos lemondások és játszmák eredménye, mosolygós jóbarátok akik pár hete akár egymás hátába döfték volna a kést. Mégis milyen kormány lenne ebből, további harcok folytán melyik elv érvényesülne? Ki tud úgy szavazni rájuk, hogy közben ne találna minimum egy ellenszenves személyt ebben a szövetségben? Közvélemény kutatások szerint 20% le tudja nyelni ezt a békát, de az SZDSZ-MDF házasságból tudjuk 1+1 néha egy marad.

Fidesz sem egy év alatt lett meghatározó párt 1990 és 1998 között nem volt számottevő erő a parlamentben. Egy pártot építeni kockázatos dolog: lehet, hogy az LMP választja a helyes utat, és érdemes lesz kivárniuk, elkerülve a kellemetlen szövetséget, de az is lehet, hogy be sem kerülnek a parlamentbe és eltűnnek a süllyesztőben. Együtt-PM koalíció távolabb állt ettől a veszélytől, mégis az összefogást választotta és az identitás feladását a hosszútávú építkezés helyett. Tényleg ennyire sürgős leváltani a Fideszt vagy a siker kell már holnap azonnal?

Ez elég messze került attól az elvtől, ami szimpatikus volt abban a politikában, amit Bajnai képviselt, de azt kell mondanom én voltam naiv. Ha jó vezetőt akarunk választani annak jó politikusnak is kell lennie, olyan embernek, aki tudja hogyan lesz az elképzeléseiből törvény és rendelet. Ha ez nincs meg az levek semmit sem érnek. Talán nekünk kell az elvek és a vezető személye között kompromisszumot kötnünk. Az összefogásban nem látom sem az elveket, sem a vezért, csak egy nyertest, aki legyőzte a többieket.