Nyugatiszél

Ha valaki egyszerűen közelít meg egy ilyen összetett problémát, az semmiképen nem egy mély intellektusra vall. A nők nemszülése mögött ezernyi ok van, egyrészt specifikusan Magyarországon a siralmas ellátórendszerek kilátástalansága, bizonytalanság a mindennapokban, és a ránk jellemző pesszimizmus sem ad plusz motivációt. Másik az egész világra jellemző változás: a nőknek immár a nevelésükkel más életcélok elé állítják a szülei (legalábbis nyugaton), valamint a szétdarabolódott családok is megnehezítik a gyereknevelést, főleg a kezdeti időszakban, mikor a csecsemőgondozás az anya rengeteg idejét rabolja el.

Ha egy politikus közelíti meg ezt a témát ilyen egyszerűen, akkor azt hiszem joggal szomorodunk el, mert felháborodni felesleges. Nem tudom, hogy Kövér László mennyire fajsúlyos politikus a FIDESZ-en belül, de mindenképpen egy olyan személy akire figyel a média és a választópolgár is, így a párt, ezen keresztül a párt politikájának egy arca lesz. Így azt a következtetést kell levonnom, hogy a Magyarország egyik legsúlyosabb problémájáról pártnak messze nincs átfogó képe, valamint sejthetően a megoldáshoz sincs semmi ötlete. Nem mondhatom, hogy ez az ötlettelenség kirívó lenne, de most sikerült egyben a választó nők érzelmeibe is beletaposni.

Én csupán sejthetem, milyen érzés lehet egy nőnek manapság olyan elvárásokkal felnőni, amik nem kicsi ellentmondás elé állítják őket: építs karriert, tanulj, dolgozz, de e mellett szülj gyerekeket is, mert fogyás megállításához minimum három, de inkább négy gyerek kellene. Ez a kettő teljesen kizárja egymást. Ha egy nő ma elsősorban a munkája folyamán az intellektuális vágyait szeretné kielégíteni, aligha várhatjuk el tőle, hogy egy sokgyerekes anya legyen belőle, annak csak szenvedés lenne a vége.

Nemrég egy társasággal ebédeltem, ahol a harmincasok, negyvenesek mellett ült egy fiatal pár is. Egyik korosabb férfi elkezdte ugratni a lányt a teherbeeséssel, utalva arra is, hogy ciki lenne. Az első pillanat után szóvá kellett tennem, hogy ez a pár elmúlt huszonnégy éves, és engem az anyukám huszonkét évesen szült. Mégis nem furcsa, hogy az a generáció viccel egy huszonnégy éves lánnyal a terhességgel, mintha még csak egy tizenhat éves tinédzser lenne, akinek a felesége is korábban szült. Egy generáció elég volt ahhoz, hogy megváltozzon a gondolkodás, és furcsa legyen egy huszonnégy éves lány terhessége, pedig a viccelődő illető Kövér László elvhíve. Ehhez hozzá kell tenni, hogy egy holland kutatás szerint, ha valaki 90%-os eséllyel szeretne két gyereket szülni, annak az első gyereket 27 évesen kell vállalnia. Innen nézve a fent említett lánynak nem valószínű, hogy lesz kettőnél több gyereke, így Magyarország népességnövekedésén valószínűleg ő már nem fog segíteni, de a késői szülést egyben a mi elvárásaink és a mai megszokott elnyúló tanulás együttesen okozza.

Azt gondolom Kövér László is belátja, ha kollektíve leteremtjük a magyar lányokat, akkor ezzel nem fogjuk a családalapítási kedvüket növelni. De mégis miért nem hajlandóak, sem az egészségügyi rendszert megreformálni, javítani az óvodai ellátórendszeren, növelni a bölcsődék számát? Ha a szülés nem az orvos lefizetésével kezdődne, akkor egy elég jelentős lelki tehertől kímélné meg a kormány a leendő szülőket. Ez sem old meg minden problémát, de egy kezdeti pici lépésnek elég lenne, ami kapcsán már beszélhetnénk a gyerekvállalás ösztönzéséről, mert látnánk, hogy a kormány is valóban motivált ebben.

A titkos társaságokat sokkal több legenda övezi, mint az valójában indokolt lenne. Természetesen mindig körüllengi a misztikum azokat a dolgokat, amiket kevéssé ismerünk, így a titkos társaságok sem lehetnek kivételek, természetükből fakadóan. Emberi természet jellemzője, hogy amit nem ismer, attól fél is, így a titkos társaságok is sokszor s bizalmatlanságot ültette el az emberek fejében, legyen szó szabadkőművesekről, vallási közösségekről, vagy egy egyetemi társaságról.

Titkos társaságok a múltból

Elsőként (a teljesség igénye nélkül) a keresztényeket kell megemlítenem. Bár a Római Birodalom kezdetekben toleráns volt különböző népek vallásával szemben, de a császárság korában az állam már szigorúan lépett fel a keresztény közösségekkel szemben, valószínűleg a birodalomban jelentkező gazdasági és politikai krízisek miatt. Így a hívőknek, akik a romló életkörülményeik egyetlen menedékét a keresztény gyülekezetekben látták, kénytelenek voltak titokban találkozni. Ennek kapcsán a nem keresztény lakosság körében elkezdtek terjedni a rémtörténetek arról, mik is folynak egy ilyen misén: gyerekek vérét isszák, szüzek feláldozása, vagy a Qou Vadis-ból jól ismert történet: Néró hívei felgyújtották Rómát, hogy a császáruk gyönyörködhessen az égő városban, de ezt nem volt nehéz később a keresztényekre fogni, és rájuk zúdítani a népharagot. Ha a keresztényeket lecseréljük zsidókra, akkor máris a jól ismert európai progromokat kapjuk meg. Politikusoknak valószínűleg mindig kézenfekvő eszköz lesz a nép félelmét egy védtelen kisebbség ellen fordítani, így el lehet terelni a figyelmet a valódi problémákról és veszélyekről.

A másik mindenképpen említésre méltó társaság a szabadkőművesek. Eredetét nem ismerhetjük pontosan, de számomra legelfogadhatóbb magyarázat, ha a céhek egy istentisztelethez hasonló rituáléjából eredeztetjük ezt a mozgalmat, aminek már 16. és a 17. században is van nyoma Skóciában. Igazi aranykorát viszont a 18. században a felvilágosodás korában élte. Ha megvizsgáljuk a magát a felvilágosodást, akkor az is egyértelmű lesz, miért is kellett titokban üléseket tartani: a felvilágosodás szakítás a középkor világnézetével, az egyházközpontú filozófiát felváltotta a természet mélyrehatóbb vizsgálata, ami a tudományok rohamos fejlődéséhez vezetett. Ahogy az egyház, úgy a politika is egy merev hierarchikus intézményrendszerrel rendelkezett, így az abszolút monarchiákban, vagy ehhez hasonlóan berendezkedő államok nem adtak lehetőséget semmilyen érdemi vitára, esetenként, mint a Habsburg Monarchia vagy az orosz cár titkosrendőrsége ezt igen hatékonyan üldözte is. Viszont az alulról, a megerősödött polgári rétegtől feláramló eszméknek nem lehetett gátat szabni, ezeknek lett a szabadkőműves páholyok egy biztonságos terepe. Lev Tolstoj Háború és Békéjében is előkerül ez a téma: a nyugati eszmék a napóleoni hadsereggel jutottak el Oroszországba, ahol az orosz arisztokraták hadifogolyként a francia katonákkal beszélgetve ismerkednek meg az otthon még ismeretlen gondolatokkal. Természetesen velük kapcsolatban is megindultak a rosszindulatú pletykák, sőt a mai napig összemossák őket a gyűlölködők hozzájuk nem köthető dolgokkal, vallásokkal. Az egyik páholyt látogató ismerősömtől halottam, hogy néha a legelképesztőbb alakok jelentkeznek tagoknak, például olyan, aki szentül hiszik, hogy ők őrzik a bölcsek kövét, a páholyvezető hiába tenné helyre, hogy ott ilyenről szó sincs, a misztikum mindig érdekesebb lesz, mint a rideg valóság, vagy egyszerűen a gondolkodás szabadsága.

Másik közismert példák az egyetemi társaságokból kinőtt politikai szervezkedések. Ebbe nem mennék bele, mert erről írnak a konteó blogok elég részletesen, az én ismereteim viszont meglehetősen hiányosak ezekről a társaságokról.

Féljünk-e tőlük

Ha a történelem távlatából nézzük, legtöbb esetben egy titkos társaság semmilyen veszélyt nem jelentett az ország lakosságára. De ezzel nem zárhatjuk ki, hogy ilyen biztosan nem volt, vagy jelenleg nem létezik ilyen. De figyelembe véve a sokszor túlzó misztifikálást, valamint gyakran valóban rosszindulatú vagy csupán tudatlan politikusok csupán eszközként használják őket, a sok téves információ miatt nem szabad messzemenő következtetéseket levonnunk.

Nekünk, választóknak jogos igényünk, hogy a minket is érintő gazdasági, politikai eseményekről értesülni szeretnénk, így egy titkos politikához is köthető csoportosulás egy nyilvánvaló gyanakvással fog minket eltölteni. De valóban ezek a társaságok az okai annak, hogy egyes eseményeket nem érthetünk meg? Ez egész egyszerűen a véges információbefogadási képességünkből, azaz a puszta emberi mivoltunkból fakad. Ha valamit nem tudunk teljesen megérteni (mert adott helyzetünkben lehetetlen), akkor azt egy egyszerűbb, számunkra elfogadhatóbb magyarázattal fogjuk helyettesíteni. Mondjuk ráfogjuk egy etnikai csoportra.

Abban megegyezhetünk, hogy egy megválasztott politikusnak a választókkal a megfelelő kapcsolatot kell tartania, de mi a helyzet az olyan gazdasági szereplőkkel, akiknek a súlya elég nagy ahhoz, hogy politikai befolyásuk is legyen, de nem választott közszereplők? Ekkor egy ilyen titkos találkozó egy remek alkalom a politikai és gazdasági elit eszmecseréjére, amiből nem kell azt hinnünk, hogy hermetikusan el lehet zárni az információkat, mert a mondás itt is igaz: ha két ember tudja ugyan azt a titkot, a titok nem titok többé. Ekkor felmerül a kérdés, miért nem szivárog ki akkor semmi érdekes? Mert lehetséges, hogy nincs is szó semmi különösebben érdekes dologról. Viszont el lehet kerülni a hűvös távolságtartást és egymásnak üzengetést, például ami a magyar kormányra annyira jellemző.

***

A titkos társaságok gyakran az új eszmék keltetői, amik valamikor egy hasznos tudássá nőheti ki magát, az ismeretlent pedig ne misztifikáljuk, mert attól nem leszünk nagyobb biztonságban, csak a gyűlölet szabadulhat el. A globális társadalom elég bonyolult rendszer, amit nem lehet teljes kontroll alatt tartani, így nem is döntheti el pár ember mi történjen, maximum a közös szándékot beszélhetik meg. Igaz viszont, hogy a technika fejlődésével ez a befolyás és a kontroll is egyre erősebb lehet, de ennek a legfőbb ellenszere a szabad gondolkodás, amihez az egyetlen út csakis a tanulás.

A felnőttek sajnos sokszor ezért nem tudják átadni a bölcsességüket a fiataloknak, mert nincs mit, azaz mi sem tudjuk a választ. Én most mégis megpróbálok olyasvalamit átadni, ami talán válasz a nehézségeikre, de nem oldja azt meg. Egy középiskolás fiú panaszát írta le egy híroldal, ami sok igazságot tartalmaz (az iskolarendszer csődjéről), de a valóság ennél árnyaltabb.

Nagybetűs életre ki készít fel?

Amin legjobban megakadt a szemem az az állásinterjúkra való felkészítés volt, pontosabban annak hiánya. Életem folyamán számos állásinterjún voltam már, Magyarországon de külföldön is. Valóban nem kérdezik sehol sem a nyelvvizsgád eredményét, sem a jegyeidet, de a leghíresebb költők életét és gondolatait sem fogják kikérdezni. A furcsa az, hogy bár lehet készülni egy állásinterjúra, de ezt az iskola sohasem fogja megtenni. Mert úgy nem is lehet, ott a személyiségedre kíváncsiak, valamint a bérigényedre , és kis részben a munkatapasztalatodra, ha van. De a személyiséged otthon a szülői minta alapján alakul ki, majd az iskolai közösségben továbbformálódik, de a tanárok itt nagyrészt tehetetlenek. Egy tanár feladata a diák lelkének ápolása is, de mégis egyszerre egy osztálynyi gyerekre kell koncentrálnia egyszerre, amit nyolc maximum tizenkét évig kísér, így nyilvánvalóan a szülői hatást alig kompenzálhatja. A munka folyamán sok ismeretlen és kellemetlen problémát kell megoldani, ami hasonló például a kétszikűek magolásához. Ezért aki ezeken a tantárgyakon jól teljesít, valószínűleg más feladatokban is hasonlóan jó lesz majd.

Az iskolarendszer nem jó

De ha nyitott szemmel járunk, akkor látnunk kell azt is, hogy a világ és a társadalom körülöttünk olyan gyorsan változik, amit az iskolarendszer nem követhet, mert ilyen gyorsan nagyon nehéz egy reformot véghezvinni. Ma a társadalmunk családok helyett inkább egyénekből áll, akik ezt sokszor magányként élik meg. Ez az elszigetelődés egy kamaszt érzékenyen érinthet, de az iskola nem pótolhatja a szülőket és a barátokat, akivel beszélgetni lehet. Igen ma a barátok facebook-on tartják a kapcsolatot, ahol a beszélgetések ellaposodnak, a családok pedig szétesnek és a szülők rengeteget dolgoznak, így a gyerekre nem marad idő, de itt az iskola lényegében szintén tehetetlen.

Szeretnének a diákok magolás helyett kreatívabb órákat? De mi is az a kreativitás, hogyan lehet felébreszteni? Miközben ezt a bejegyzést írom, magam sem tudnám megválaszolni. Ezer okot tudnék mondani miért ne írjam meg, de mégis megteszem. De ezt sem az iskola miatt teszem. Egy tanárom se mondta meg nekem mit kellene alkotnom, ez egy belső indíttatás, amiben csak segítség lehet. Nekem az iskolában a matek és fizika feladatok megoldása volt a kreativitás, ami kielégített, ma a blog írás és a munkám. De a tantárgyak önmagukban nem bűnösek. Ha lenne valaki a családban, mint nekem, aki a kertben virágzó barackfán megmutatta a megkötött bibét, így a biológia óra is máshogy telt. De a nagypapát nem pótolhatta a tanár.

Mi a kreativitás?

Kreativitás egy felébreszthető személyiségjegy, de el is lehet nyomni. A mai világban ezt erősíteni kellene, mert az automatizálás előretörésével egyre kevesebb tanulható, ismételhető feladatot kell majd embereknek elvégeznie, ezeket alkotói munkáknak kellene felváltania. De kérdés, hogy ez valóban csak az iskola feladata-e. Szülőknek nehéz ezt kezelnie, mert nem válhat mindannyiunkból pedagógus-pszichológus, hogy a technológiai és társadalmi változásokra a lehető legprofibban reagáljunk. Elég egy példát említenem: a mai gyerekek a számítógépes játékokon nőttek fel. Ezek egy olyan ingergazdag élményt nyújtanak, amihez képest egy kémiai kísérlet dögunalom lesz. Bizonyított tény, hogy teljesen máshogy képes koncentrálni és figyelni egy olyan gyerek aki társasjátékokon nevelődött, ahol egyben az egész környezetre kell figyelni, mint az aki egyoldalúan egy monitorra fókuszál, talán ezt nem is kell mélyebben magyarázni. Félreértések elkerülése végett én nem vagyok a technikai fejlődés ellen, sőt! De nem árt óvatosnak lenni és hallgatni olyan tanulmányokra is, amik ennek veszélyeire hívja fel a figyelmet. (Itt olvasható Steve Jobs véleménye az iPad használatáról családon belül. Nagyon tanulságos.) Mit tehet ilyenkor a szülő? Tiltsa el és ezzel erősítse a gyerek esetleges függőségét. Állítson fel világos és betartható szabályokat? Ez utóbbi amilyen egyszerűen hangzik, annyira bonyolult, rengeteg olyan ismeretre lenne szükség, amit a legtöbb mai szülő egyszerűen nem tudhat.

Rossz hír a mai kamaszoknak: a problémát jól látják az oktatás elavult, de sajnos nem is tarthat lépést a változásokkal, mert egyszerűen nem képes rá, sem itthon sem nyugaton. Rengetek cikk születik a mesés finn oktatásról, de azt sem lehet egy az egyben átültetni, mert ők sem négy év alatt fejlesztették ilyen szintre. Az iskolareform mellett pedig a legfontosabb a szülők felkészítése a technika eszközök kezelésére, ha erre van egyáltalán bármilyen lehetőség. Elképzelhető, hogy az egyetlen megoldás, ha hagyjuk felnőni a kamaszokat, hátha ők bölcsebbek lesznek és találnak egy fájdalommentes utat.

Akinek nincs elég pénze a magánklinikára, kénytelen itthon a magánorvosokra költeni, ha részben ki szeretné kerülni a magyar közegészségügyet. De mivel a magánorvos képtelen a bejött jövedelemből egy saját diagnosztikai labort felépíteni, így ő is a kórház infrastruktúrájára lesz utalva. Ebből következik, ha valaki súlyosan beteg lesz, az esélyei itthon lényegesen rosszabbak lesznek, mint egy nyugati kórházban, bármilyen is ott az orvosok átlagos képzettsége. Magyar egészségügy katasztrofális helyzetéről mesélt nekünk Sándor Mária (a fekete ruhás nővér), számos cikk is íródott erről, például legutóbb a Szent-Imre kórházban mondtak fel tömegesen az altatóorvosok.

Ki a hibás?

Nélkülözve minden szofisztikált elemzést, középkori módszerekkel vegyük sorra ki a hibás:

• Az orvosok, mivel kapzsiak, zsebre dolgoznak és teljesen érzéketlenekkel a betegekkel, meg sem érdemelnék a fizetésemelést!
• Mi betegek, mert mindenki valamiért magát érzi a legfontosabbnak, mintha nem is létezne más a földön. Az orvos emberi mivoltáról meg tudomást sem veszünk, valamint az orvostudomány határairól, nélkülözve az ésszerűséget!
• A mindenkori kormány, mert tesz az egész problémára vastagon!
• Azok a vállalkozók, akik nem fizetnek adót, és miattuk az egészségügy nem kap elég pénzt!
• Az ingyenélők, akik befizetés nélkül használják!
• A gyógyszergyárak, akik csak bezsebelik a pénzt!

Remélem nem hagytam ki semmit. Ebből a listából világos, hogy bárkiből bűnös lehet. Viszont ha valóban szeretnénk megoldást találni, akkor ki kell zárni a vádaskodást és a valós viszonyokat figyelembe véve kell kiutat keresni.

Magoldás már elbukott

Volt egyszer egy szocialista-liberális kormány. Ez a kormány két megoldást ajánlott: MSZP az egybiztosítós rendszert, míg az SZDSZ a többszereplős szabadpiaci modellt preferálta volna. Érdemes felidéznünk az akkori történéseket, mennyire furcsa ötlet volt, mennyire idegen a gondolkodásunktól, hiszen azt hittük, az egészségügyet definíció szerint az államnak kell finanszíroznia és irányítania. Eredményt ismerjük, mi a nép ezt leszavaztuk, vizitdíjjal együtt.

Csináljunk most egy olyan visszatekintést, ami a mai siralmas helyzettel veti össze az akkori lehetőségekkel. Aki ma dolgozóként sorba áll a sok idős várakozó között az visszasírja a vizitdíjat. Ugyanis az a potom 300 vagy 1000 forint elég volt, hogy a komolytalan betegeket visszatartsa. Azzal, hogy elmaradt az egészségügy reformja, ma legtöbben magánorvoshoz járnak, alkalmanként kb. 10 000 forintot fizetnek kevesebb, mint egy óra beszélgetésért/kezelésért. A szülés költségeiről nem is beszélve. Ez a rendszer nem kis stresszt okoz olyanoknak, akiben egy kis lelkiismeret is van. Hiszen tudjuk, hogy az adónkon keresztül fizetünk a szoláltatásért, de mégis félünk a kockázattól és a személyes konfliktustól is tartunk, így a zsebünkbe nyúlunk. Ráadásul az összeg sem hivatalos, így nem lehetünk abban sohasem biztosak, kifizettük-e a tarifát. Elmondhatjuk, ma egy olyan fizetős egészségügy létezik, ami szabályzás híján egy sajátos maffiarendszerben működik.

E helyett lehetne ezt szabályozottan is csinálni: erre lenne való egy biztosító. Dolgoztam 2007-ben olyan cégnél, ami még kaffetéria rendszerben fizetett nekem extra egészségügyi pénztár számlára. Így a magánorvosoknál, egy bankkártyafizetéshez hasonló művelettel tudtam fizetni. Ez egy sokkal kulturáltabb módja magányszektor igénybevételének annak, akinek van rá pénze. Mivel virágoznak a magánrendelések, elmondhatjuk, ma is van még fizetőképes kereslet. Nyugaton ehhez hasonló rendszerben működnek a biztosítok, ott is a biztosítás nagy részét a munkáltató fizeti, amiért cserébe a miénknél fejlettebb infrastruktúrát vehet igénybe a beteg, mert a biztosítók ebbe is visszaforgatják a pénzt. Minden hibája ellenére például, ha valaki az USA-ban lesz rákos, akkor nem hagyják három hónapig szaporodni a daganatot, mint itthon, hanem azonnal a legfejlettebb diagnosztikai eljárással próbálják feltérképezni a daganatot, valamint az orvos nem szégyell konzultálni sebészekkel, vagy akár videóhívással az atlantai klinikával. Ezt ma egy magánorvos soha sem tenné meg, jó ha ad egy ambuláns lapot, mert itt mindennek bizalmasan, bizalmi alapon kell működnie.

Kérdés adott: vissza lehetne e térni egy megbukott reformtervezethez? Egyáltalán megértené-e a választók többsége ennek nyilvánvaló előnyeit? Hiszen a magányszektor bevonásával az állam koncentrálhatna azokra a területekre, ahol nem tudnak fizetni az egészségügyért. Így ez mindenki érdeke lenne. Azt kár előhozni, hogy akkor majd a gazdagok jobb szolgáltatást fognak kapni, mert ez most is így van, később pedig helyzet csak rosszabb lesz.

Mik a kormány tervei?

Ide belinkelhetnék valamilyen kormányzati dokumentumot a rendezésről, de fölösleges lenne. A jelenlegi kormány politikai érdeke az egészségügy veszni hagyása. Mivel Orbán nem hajlandó abba az utcába bemenni amivel az elődei megbuktak, valamint semmilyen liberálisnak nevezhető reformot nem fog engedni, így az összeomlás elkerülhetetlen. Biztosítói rendszer nélkül a saját zsebünkből lehetetlen lesz magunknak finanszírozni a gyógyításunkat, így itthon csak a leggazdagabbak kiváltsága lesz az egészséges öregkor.

(Orbán kormány politikai szempontok eleve a gazdasági érdekek elé helyezi, ennek hátrányairól itt írtam.)

Bill Gates elindított egy több milliárd dolláros úgynevezett tiszta energia alapot. Ez az alap környezetbarát energiatermeléssel kapcsolatos beruházásokat fog támogatni, olyanokat, amiket a piac a magas kockázatok miatt nem pénzelne. Manapság, mikor Magyarország burkoltan hadat üzent a gazdagoknak, azaz csupán az birtokolhat vagyont, akit a politika kontrollálni tud, érdemes elgondolkodni arról, milyen felelősség van a gazdagokon, mikor kell az államnak szabályzás szinten közbeavatkoznia és azt milyen mélyen tegye meg.

Először is megnyugtatnám az olvasót: magam is szkeptikus vagyok a várható sikert illetően. De magával az elvekkel igenis egyet tudok érteni. Hova vezet a teljes bizalmatlanság a gazdagokkal szemben? Nagyjából oda, ahol most Magyarország tart. Ez a bizalmatlanság pár látszólagos előnnyel kecsegtet: ha szerintünk az aktuális vezető erkölcsileg feddhetetlen és minden mélységben tökéletes rálátása van a világgazdaságra, akkor valóban el tudja dönteni mit is csináljanak a gazdagok. De ez lehetetlen. A tények azt mutatják, hogy az állami beruházásokon felhizlalt oligarcháink közel sem olyan sikeresek, mint például a cseh Petr Kellner, aki a szabad piacon szerzett sikereket. Másik tény, hogy a magyar leggazdagabbak vagyona nem jelentős például, ha a lengyelekkel hasonlítjuk össze. Ha egy vállalkozó sikeres és a szabad piacon is meg tud élni, akkor az államnak is több bevétele lenne. Ehhez az kell, hogy békén hagyják őket. Ha folyamatosan változnak a játékszabályok, ha egy sikeres magyar céghez azonnal betoppan egy pártember és kvázi megfenyegeti őket, ha nem utalnak egy alapítvány számlájára, akkor jönnek az adóhatóság emberei és valami hibát biztos találnak, akkor ez egy elég kézzelfogható gátja lesz a növekedésnek. Sajnos a tényekkel nem vitatkozhatunk: ha az állam rátelepszik a vállalatokra, akkor egyben a magyar feltörekvő üzletembereket is megfoszthatjuk a sikertől.

De vizsgáljuk meg az érem másik oldalát is: mégis akárhogyan nő a gazdaság, a szakadék a szegények és a gazdagok közt is egyre nő, nem csak Magyarországon, hanem az egész világon. E mellett sajnos a gazdagok egyre kevésbé szívesen fektetik be kockázatosan megtérülő üzletekbe a pénzüket, amik sajnos jellemzően az új technológiák lennének. Egy új fejlesztésnek természetesen mindig nagyobb lesz a rizikója, a régi technológiát meg a túlélésünk miatt kellene minél előbb lecserélni. Igen ám, de egy Bill Gates kaliberű gazdag mégis miért fektetné a pénzét bármi kockázatos üzletbe? Azt hiszem mi magyarok ezt igazán megérthetjük, mert mi híresen ellenállóak vagyunk minden változással szemben, és minden közösbe adott pénz olyan, mintha a fogunkat húznánk. Pedig a gazdagoktól valamiért elvárunk egy miénktől különböző gondolkodást. Pedig a különbség csak annyi, hogy ők tudnak spórolni és jól befektetni a pénzt. Szóval pont azért mert gazdagok lettek és sok pénzük van, nem fogják bizonyos elvek alapján elszórni a megszerzett vagyonukat. Sajnos mert itthon nem nőttünk fel bizonyos pénzügyi fogalmakhoz (mint például a hitel és a spórolás), és valamiért az ország jelentős része az államtól várja a megoldást, nem jelenti azt, hogy egy gazdag ember a sátán szülötte lenne.

A tanulság szerintem az, hogy igenis engedni kell a sikeres embereket vagyont szerezni, mert ezzel tudunk egyben utat nyitni az új technológiáknak, ami a jövőnket és a jobb életünket biztosíthatja. Ha csak visszahúzni próbáljuk azokat, akik feljebb jutnak, akkor azon csak mindenki veszíthet. Hibáztatni másokat a saját rossz pénzügyi döntéseink miatt meg végkép ostoba dolog, hiszen ezzel a saját butaságunkat igazoljuk csak. Egyetlen hiba talán Magyarországon, hogy a változás túl gyors volt. Volt szerencsém dolgozni egy magyar vállalatnál, aminek a vezetője igen ambiciózus volt és nem kis sikereket ért el a nemzetközi piacokon, sok sok eurót hazahozva és adózva a magyar államnak. Róla itthon nem sokan hallhatnak, mert a saját érdekében megpróbált a lehető legészrevétlenebb maradni. Szomorú, hogy ennek itthon így kell működnie.

Igenis lehetséges, hogy egy vagyonos ember idővel megváltoztatja a szemléletét. Bill Gates régóta forgatja vissza a vagyonát számos jótékony kutatásokba (például a malária elleni küzdelembe), de ezzel nincs egyedül: Elon Musk a Teslával a szokásosnál messze több rizikót vállalt, bizonyos elvek miatt, de ugyan ez elmondható Richard Bransonról és Jeff Bezosról is. A siker nem lehet biztos, de ezek az emberek nem szerezhették volna meg ezt a vagyont, ha egy magyarhoz hasonló gazdasági rendszerben lettek volna, így most nem is próbálhatnának meg segíteni a megújuló energia elterjedésében, amivel azt hiszem messze e legtöbbet segítenének a klímaváltozás elleni harcban.

Bejárta az internetet dalai láma gondolata a Párizsi merényletekről:laida

"Én buddhista vagyok és hiszek az imádság erejében, de ezt a problémát az emberek teremtették,  és most Istent kérjük, hogy oldja meg. Ez nem logikus. Isten azt mondaná, oldjátok meg magatok, hiszen ti hoztátok létre,”

Jómagam sem budhista, sem katolikus nevelést nem kaptam. Egyszerűen nem is tudok másból kiindulni, mint az emberi hibából. Azért pedig még többen megköveznének, hogy még a Darwini elméletet is elfogadom, sőt, nem gondolom, hogy olyan távol lennénk az állati viselkedéstől, mint  magunkat beállítani szeretnénk. Így ha közösen szeretnénk ezt a problémát megoldani, vajon hányféleképpen tennénk ezt?  A következő kérdéseket tenném fel, amik meg is válaszolják magukat:

• Hogyan oldaná meg az a szíriai, aki minket európaiakat ellenségnek tekint? Mivel rájuk jelenleg bombák hullanak (többek közt francia bombák is), az uszítók szavai ezzel hitelt kapnak.
• Hogyan oldaná meg az a szíriai, aki félve a haláltól menekülni kényszerül? Tudja, hogy összemoshatják a merénylőkkel, de a halálnál minden jobb. Ha letelepedik, milyen nevelést kap a gyereke és unokája, hogy fognak ők gondolkodni?
• Hogyan oldaná meg az a közel-keleti menekült, aki bár nem háborús övezetből jön, de a megélhetés a szárasság miatt élete reménytelenné vált?
• Hogyan oldaná meg az az európai, aki utál minden muzulmánt?
• Hogyan oldaná meg az az európai, aki békét szeretne és segítene akinek csak lehetséges?
• Hogyan oldaná meg az az európai, aki egyszerűen csak fél, félti a családját egy reális veszélytől? Hozzá kell tenni, hogy ez a veszély össze sem hasonlítható azzal a kockázattal, amit nap mint nap vállalunk például az autóvezetéssel. De az ember jellemzően nem racionális alapon dönti el, mitől is fél. Inkább a médiában megjelenő hírek befolyásolják. de egy borzalmas esemény hírértéke sajnos nem azonos a valós kockázattal. Fura módon egy valós, gyakori veszély, pont a gyakorisága miatt veszíti el a hírértékét.
• Hogyan oldaná meg az az európai politikus, aki a következő választási ciklusra gondol?
• Hogy oldaná meg Vlagyimir Putyin?

Most pedig fejezzük be a dalai láma gondolatát:

"hagyjuk abba az imádkozást Párizsért, a békéért dolgozzunk!”

Nos a fent felsorolt eshetőségekből nagyon kevés az a típus, aki dolgozna a békéért. Azt hiszem abban egyetérthetünk, hogy a békéért nem lehet bombákkal harcolni. Továbbá az a menekült, aki a háború miatt hagyta el az otthonát, szintén csak az események áldozata, nem pedig egy békéért dolgozó ember. Sajnos Európában jelenleg nem látom azt a politikust Angela Merkelen kívül, aki valóban a békéért dolgozna (ebben a történetben Angela Merkel súlya folyamatosan csökken), így szerintem egy hosszú harcra számíthatunk, számos terrortámadással megtűzdelve. Csak remélni tudom, hogy a gyűlölet nem fog elszabadulni.

Fiam a héten furcsa kérdéseket tett fel nekem: Apa, mi az a háború, mi az a bombázás? Miért háborúznak? Ezt nagyon nehéz egy négy éves gyereknek elmagyarázni, mivel a háború egy teljesen értelmetlen dolog, olyan mikor egy megvadult részeg borogatja a kukákat, csak ezt a politikusok jól megszervezik nekünk és hatékonyabb eszközöket adnak a kezünkbe. Fiamnak a következőt válaszoltam: a háborút azért van, mert túl sok az ostoba és gonosz ember még, akik ezeket kirobbantják. A háború rossz dolog, amit minden esetben el kell kerülni!

Ha értelmetlen mészárlásról olvasok szinte minden esetben Márai gondolata jut eszembe az emberi természetről, sokszor csupán azért gyilkolunk, mert emberek vagyunk és gyilkolni szeretnénk, ez a gondolat nemcsak Naplójában kerül élő, hanem a Szívszerelem regényét teljes egészében ennek a témának szentelte. Erről már írtam a Bándy gyilkosság kapcsán is, de a párizsi események kapcsán sajnos újra aktuális lett. Gondolom a kedves olvasó most felvonta a szemöldökét, hogy mi köze egy iszlamista terroristának egy ostoba gyilkoshoz, aki megölt egy szerencsétlen nőt. A válasz pedig az első mondat, ugyan azon emberi tulajdonság, azaz vágy a gyilkolásra.

Ha felidézzük a mindenki által jól ismert Zimbardo -féle stanfordi börtönkísérletet, vagy a Milgram-kísérletet, akkor világos lesz, hogy bizonyos körülmények között az emberek túlnyomó többsége gyilkossá válhat. Az ami Szíriában történik egy nagyon alkalmas körülmény, valamint a társadalom peremén felnövő kirekesztett muzulmán pedig szintén fogékony lesz az uszításra, hiszen végre tartozhat valahova, még ha igazából fogalma sem lehet arról mihez is csatlakozik. Innen nézve nem sok különbség van az amerikai iskolai lövöldöző és a géppuskát fogó sokadik generációs bevándorló között. Őket a társadalom ridegsége termeli ki, az odafigyelés és törődés hiánya.

Másik csoport az aki a hazája érdekeiért harcol. Ha emlékszünk még az európai terrorszervezetekre a 90-es évekből, Londonban, Belfastban még az IRA robbantott, érdekes módon az ő tevékenységük pont az EU miatt lett értelmetlen, hasonló a helyzet az ETA-val is. Ott sikerült elérni, hogy a terrorszervezetekből politikai pártok legyenek és letegyék a fegyvert. Ezzel szemben Franciaország tegnap 20 légicsapást mért az Iszlám Államra, így valószínűleg újabb terroristákat indít útnak a háború elöl menekülők közé vegyülve. Akinek a családja francia bombáktól halt meg, azoknak nehéz lesz azt megmagyarázni, hogy igazából ezért az ISIS a felelős.

A csalódott, kirekesztett sok generációs bevándorlók és a háború veszteségeit a kényelmes európaiakon megbosszulni akaró menekült érdekei összetalálkoznak és egy veszélyes elegyet alkot. Ugyanis a csalódásból eredő gyilkolási vágy egy jó szervezéssel és koordinálással párosul, ami időről időre tragikus merényletekbe torkollik. Ezek a merényletek pedig újabb gyűlöletet indítanak a Európa muzulmán lakosai és a bevándorlók felé, Szíriát még többet bombázzák, ami több gyűlöletet gerjeszt irántunk és az egész kezdődik elölről.

Ha nem a gyilkolási vágyunkat akarnánk kielégíteni, hanem magát a feszültséget szeretnénk csökkenteni, akkor egyrészt nem a bombázásokat kellene fokozni, másrészt az európai muzulmán kisebbség gondjaival is valóban foglalkozni kellene. Azt hiszem a terrorizmus elleni háborúk maximum arra jók, hogy a gócpont áthelyeződjön a térképen, de semmilyen problémát nem szüntet meg. Érdekes, hogy a más kultúrák befogadása valójában semmilyen veszteséggel nem járna (hiszen a terrorizmust a nem befogadás generálja), mégis egyszerűbb a kirekesztés és a gyűlölet útját választani, lájkolni a facebookon az orosz bombázásokat, meg a határ lezárását, de ezzel a terrorizmust nem fogjuk megszüntetni.

Azokra a faladatokra kell fókuszálni, ami az erőszak csökkentéséhez vezet. A háború nem vezet sehova, annak csak látszólagos nyertese lehet, ami akár tíz éven belül semmivé válhat (lásd USA és Irak második háborúja). A baj az, hogy a magoldás ellentétes a természetünkkel. Bár nagyra becsüljük Teréz anya tevékenységét, Jézus tanításait, de valójában azt követni képtelenek vagyunk. Így kénytelenek leszünk elfogadni a tényt: az ember néha ölni akar, amire a válasz a bosszú és háború, ami újabb gyilkosságot generál.

Kötelező olvasmányok témája látszólag kimeríthetetlen, de szerintem ez csak egy tünet, amit tudni kellene a megfelelő helyen kezelni. Több cikk is született a témában, ezen a blogon is, de most más szempontból szeretném a problémát megvilágítani, amiből talán világos lesz, hogy nem az olvasmányok listájával van a baj. A listát lehet modernizálni, kidobhatnánk a halott írók unalmas könyveit, de a kérdés valóban az, mi is a célunk az irodalomoktatással. Tudom ma nagyon fontos általában, hogy minden új és trendi legyen (akár zenéről, akár olvasmányról is legyen szó), de az irodalomoktatás nem ennyire egyszerű téma.

Megváltozott nevelési szempontok

Alapvetően megkülönböztethetünk anyai és apai nevelést. Anyai szempont a következő: örül csupán a gyereke létezésének, szeretné mindentől óvni, elsősorban ő az aki jobban félti. Ezzel szemben az apa hajlamos inkább elvárásokat támasztani, ő azt szeretné, ha az ő fia jó „vadász” lenne. Ezt a metaforát mindenki másként oldja fel.

Itt a sportolói múltam jut eszembe, a siker kulcsa az volt, hogy az edző mindig egy kicsit feljebb tette a mércét, mint amit akár a szülő, vagy a gyerek magának kitűzne. Ilyenkor elsősorban az apukák támogatták az edzőt, viszont az anyukák (nagymamák) sokszor nem értették miért kínozza az edző a gyereküket. Ma örülök, hogy megkínoztak, mert olyan akaraterőt kaptam, aminek a mindennapi életben is hasznát veszem, ennek köszönhetem a diplomámat és azt, hogy ma is egészségesen élhetek.

Hasonló szempontoknak kell az irodalomoktatásban is érvényesülni. Érdekes, hogy sok újságíró száműzné az összes régi unalmas olvasmányt a kötelezők listájáról, a döntést meg inkább a gyerek kezébe adná. Ezzel szemben a középiskolai irodalomtanárom (aki férfi volt, így inkább az apai nevelés érvényesült) a történelem és irodalom tananyag összehangolatlanságát hiányolta, a kötelezőket a történelmi és az akkori társadalmi viszonyok szemszögéből akarta elemeztetni velünk, egyszerűen azért, hogy megtanuljunk gondolkodni. Azt hiszem ez a lényege az irodalom oktatásnak, nem pedig csak az olvasás megszerettetése (az egy eszköz csupán).

Ehhez nehéz út vezet, az iskolának jobban kellene építkeznie a tananyagot jobban a korosztályhoz illeszteni, projektszerűen a az irodalmat a többi tantárggyal összhangban, elemezve oktatni. Így lehet egy kitűzött célt elérni, ami lehet akár Orwell megértése is.

Miért kel tudni Orwell műveit megérteni?

A kritikus gondolkodás a legfontosabb ellensúlya egy rossz hatalomnak. Ha tudjuk értelmezni az állatfarmot, vagy az 1984-et, akkor megérthetünk egy elemző, kritikus cikket is (bármely politikai oldalról), ami a kormányzás rossz irányára, vagy éppen nagyon veszélyes úton halad. Ha olyan gyerekeket nevelünk ki, akiket ez nem érdekli, mert fárasztó ezzel foglalkozni, mert nem szórakoztató, akkor ezzel fogjuk az ostobaságot politikai erővé emelni.

Miért pont Orwell-t emeltem ki? Mert a Háborús naplója alapján úgy gondolom ő volt az, aki hihetetlen tisztánlátással tudta az aktuális világpolitikai történéseket elemezni. A Szovjetunióban történő veszélyes folyamatokra már akkor felhívta a figyelmet, amikor még a II. világháborús angol propaganda teljesen a szovjetek mellett állt. Több oxfordi angol értelmiségi is kommunista párti volt, amit az NKVD (szovjet titkosszolgálat) ki is használt, később a hidegháború alatt is.

Cél világos: a diákok bizonyos százalékának el kell sajátítania ezt a kritikus gondolkodást, mert ők lesznek az újságírók, jogászok, politikusok, a politika ellensúlyai, többségnek meg meg kell érteni az üzeneteiket. Ezt nem szabad lejjebb adni, mert akkor csak birkákat fogunk nevelni, ami csak a történelmi borzalmak megismétlődéséhez vezethet.

Mit tehet az iskola?

Szülői támogatás nélkül semmit. Először is a kötelező olvasmányokat a megfelelő korban kell követelni, nem akkor, amikor még a túl fiatal gyerek esélytelen, hogy megértse. Általános iskolának az alapozásról kellene szólnia, arról, hogy elfogadja az iskola iránymutatásait, ha majd később kap egy kötelező olvasmányt értse annak célját, és rágja át magát rajta, akkor is ha az egy kicsit nehéz, majd órán elemezzék ki. Lehet Nyilas Misire is mint nyavalygóra tekinteni, de az a helyzet, hogy ha valaki csak ezt látta meg a könyvben akkor tényleg kár volt elolvasni. Egy klasszikus irodalmi mű legtöbbször egyben az adott kor lenyomata is. Móricz Zsigmond szegény családban nőtt fel, olyan korban, amikor még nem volt egyértelmű, hogy egy paraszti család gyereke a Debreceni Református Kollégiumba mehetett tanulni, sőt! Olyan közegbe került, ahol a származása miatt eleve kilógott a sorból. Ha kicsit is a helyébe tudjuk magunkat képzelni, akkor megérthetjük, miért nem volt tele önbizalommal. Ha az irodalom oktatás feladata, hogy megtanuljunk mások helyzetével azonosulni, akkor miért könnyebb Harry Poterrel azonosulni, mint Nyilas Misivel? Azért mert kényelmesebb, közelebb áll az újságírók által képviselt középosztály életéhez, mint egy szegény faluban megrekedt fiatal. De ma is sokan küzdenek Magyarországon a hátrányos megkülönböztetéssel a származásuk miatt, akiknek az egyetlen kitörési útjuk az oktatás lenne. Igen ez egy kényelmetlen téma, amivel középiskolában foglalkozni kellene. Szerintem ehhez közelebb áll Nyilas Misi, mint Harry Potter.

Mikorra növünk fel hozzá?

Valóban a mélyebb elemzéseket és a nehezebb olvasmányokat, az irodalomtörténetet a gimnáziumok fakultációira és az egyetemi szemináriumokra kellene hagyni? Én reál szakos gimnáziumba jártam, majd egyetemre is reál szakra jártam, így én ebből ki is maradtam volna. Szerintem jó, hogy gimnáziumban a rendes irodalomórák órák keretei közt megtanulhattam a kritikus gondolkodást, láthattam a történelem és az irodalom összefüggéseit, és ezért hálás vagyok a tanáromnak. Sokan unták az órákat, de ez nem lehet a mérce. Sokan nem fognak szeretni olvasni sem a Légy jó mindhaláligot, sem a Harry Pottert, de a fent említett színvonal fenntartása nagyon fontos, nem igazíthatunk azok igényéhez, akik egyéb gondok miatt nem tudják a lépést tartani, azoknak azt kell megoldani és nem a színvonalat lejjebb adni.

Oktatás Több sebből vérzik, a színvonal csökkentése pedig csak látszatmegoldás. Cél, hogy a gyerek megtanuljon gondolkodni, elemezni, legyen kreatív, amiben tény, hogy a mai iskolák gyengék. Erről nem a régi írók tehetnek (hogy nem értjük már őket) és nem is a történelem. Csakis mi lehetünk a hibásak.

Az ezer sebből vérző oktatásunk egyik sarkalatos pontja a természettudományi oktatás, annak színvonalának rohamos hanyatlása. Miért kell ezekkel a tudományokkal külön foglalkozni, miért tűzte ki célul a kormány is a műszaki, informatikai és természettudományos támogatásának bővítését? Legegyszerűbb válasz a következő: ma rengeteg olyan cég van jelen itt Magyarországon is, aki érdekelt a műszaki fejlesztésekben és igényli a jól képzett, ám olcsó munkaerőt, ami eddig itthon remek ár-érték arányban volt elérhető. Az nem kérdés, hogy manapság egy műszaki, informatikai végzettséggel rendelkező diák jó esélyekkel indul a munkaerőpiacon az állásokért, így érthető, hogy a kormány is abba fektetné az pénzt, ami legjobb befektetésnek ígérkezik.

A technikai fejlődésnek sokat köszönhetünk, mivel nem csak az életünk vált kényelmesebbé, de az életminőségünk is sokat javult az utóbbi száz évben, például jobb eséllyel élünk túl súlyos betegségeket. Régi szép időkben egy horzsolás is könnyen halálos vérfertőzéssel végződött, egy anya is sokszor sirathatta halott gyerekét, ezeket az időket joggal nem sírjuk vissza. Ezek elkerülését mind a műszaki tudományok fejlődésének köszönhetjük. Ezek a tudósok feltalálók régen sem a földből nőttek ki, hanem egy oktatási folyamat végeredményei voltak, valamint valamilyen módon a rendszer honorálta az erőfeszítéseiket.

Ma szerteágazó tudományos világban arányaiban több ilyen végzettségű emberre lenne szükségünk, ehhez képest kutatások eredménye szerint (Osborne J.–Simon, S.–Collins, S. 2003) a közoktatásban résztvevő diákok érdeklődése az utóbbi évtizedekben folyamatosan csökken a természettudományos tárgyak iránt. A természettudományi ismeretek hatékony oktatása nélkül elképzelhetetlen a 21. század további technikai fejlődése, de e mellett fontos egyfajta általános természettudományos alapműveltség, mivel ennek segítségével választhatjuk el az áltudományos megtévesztést a valódi innovációtól. Például: nem nehéz belátni, hogy egy kuruzsló kezünkbe ad egy hatástalan gyógyszert, nélkülözve azokat a kutatásokat, fejlesztéseket, amikre egy rendes gyógyszergyárnak rengeteg pénzt kell költenie, jóval nagyobb profitra tesz szert, egyszerűen csak az butaságot kihasználva. Ezek kiszűréséhez nem kell orvosi egyetemet végezni, elég lenne csak a középiskolai tananyagra figyelni.

Egy részről eleve a szülő is elfogadja, hogy a matek ill. fizika megértéséhez „egy külön gondolkozás” szükséges. Így felmenti a gyerekét ennek elsajátítása alól, ezzel megfosztva egy versenyképes tudás megszerzésétől. Sem a matek, sem a fizika, sem a természettudományos tárgyak megértéséhez nem kell külön agytípus, ezeket bárki megértheti, csak több időt kell rá szánni. Tévedés azt hinni, hogy aki tehetséges az nem fektetett a tudása megszerzésébe sok időt. Még nem találkoztam olyan tehetséges fizikussal, aki nem sok-sok munkaórával szerezte meg a tudását. Tehetséges ember lehet, hogy gyorsabban haladhat, mint egy nem tehetséges, de szorgalom nélkül a tehetséges sem fog sokáig jutni. Például a matematika esetében azért van szükség kitartó szorgalomra, mert ez a tantárgy építkezik, ha valaki lemarad a törtek megértésénél, akkor az arányosságot sem fogja érteni, sem a geometriát, sem a kémiát, a fizikát pedig jobb ha el sem kezdi. Sok szülő úgy látom, a hiányosságok bepótolása helyett, elfogadtatja a gyerekével, hogy ez neki soha sem fog menni. Így kerül aztán középiskolába az a sok súlyos hiányossággal küzdő fiatal, aki már ekkor elvérzett a munkaerőpiac versenyén.

Természettudományok alapvetően épülnek egymásra, matematika az összesnek az alapja, annak elsajátítása nélkül például lehetetlen fizikát vagy kémiát tanulni. Jól látszik: a mai oktatás rosszul építkezik, túl sok gyereknél hiányoznak az alapok, sok bukott diáknál kiderül nem csak az adott év tananyagával vannak gondjai, hanem visszamenőleg rengeteg dolog nincs a helyén, szinte alapvető dolgokat nem értenek (tipikus példa a törtek értelmezése), azaz ha a diák egyszer lemarad, akkor többet senki sem segít neki felzárkózni, így a tudás romokra épül. Így nehéz lesz a műszak karok feltöltése, hiszen ezeket egyetemen nem lehet bepótolni, így ha létszámot valóban növelni akarjuk, akkor viszont a diploma minősége fog romlani, aminek egyszer a munkaerőpiacra is visszahat. Azaz egy fejlesztőcég elmegy oda, ahol a pénzéért megkapja a megfelelő tudást.

Jelen pillanatban műszaki és informatikai állásokban bővelkedünk itthon és Európa szerte is, ezt pedig csak jó minőségű oktatással lehet kihasználni. Olyan oktatással, ami valóban hangsúlyt fektet a természettudományos képzésekre is, biztosítja a megfelelő óraszámot ennek elsajátításához, és a fent említett megfelelő építkezésre is ügyel. Sajnos a döntéshozók túlnyomó többsége nem természettudományos beállítottságú, így nyilatkozhatnak olyan sületlenségeket, mint Czunyiné Bertalan Judit 2014-2015-ös tanévet évértékelő beszédében. Bizony szükség van a kémia tudás megfelelő elmélyítésére már általános iskolában is (például reakcióegyenletek felírására), mert arra kell építeni a középiskolai anyagot, majd az egyetemit, így lehet csak olyan tudást építeni, ami nemzetközileg is versenyképes lesz. E mellett sok problémát jól lát az államtitkár, de ezekre olyan megoldásokat várunk, amik a megszerzett tudás minőségében is meglátszik.

(lásd még: felsőoktatási koncepció)

Angella Merkel és Orbán Viktor összehasonlítása nem a hasonlóságon, hanem a különbségeken alapul. Ők a mai európai politika két szélső kontrasztja, ami egyben a lehetséges jövőt is előrevetíti. Angela Merkel jövőképét mi Magyarok egyszerűen nem érthetjük, a másiknak pedig egyszerűen nincs jövője.

Először is Merkel szándéka szerint az összes háborús menekültnek segítséget nyújtana, a mellett, hogy eddig sem volt a korlátlan befogadás híve, emlékezzünk csak a kenyai kislány esetére az iskolában, neki a személyes és politikai konfliktust is felvállalva megkísérelte elmagyarázni, hogy Németország nem fogadhat be minden külföldről érkezőt. Itt érhető tetten Angela Merkel elvhűsége. Valószínűleg véleményét előzőleg jól átgondolja, majd ehhez tartotta is magát. Sokan szemére vetették, hogy lassan dönt erre a németek már a merkel igét is megalkották, de be kell látni hogy egy bonyolult probléma megértéséhez idő kell.

Szíriai menekültek esetében is hasonló a helyzet. Belátta, hogy a határokat lehetetlen lezárni, de a háborús menekülteken segíteni kell. Valószínűleg számoltak azzal is, hogy a háborús menekültekkel együtt érkeznek majd olyanok is, akik valójában a puszta jobb lét reményében jönnek. Világosan kimondták, hogy őket vissza fogják küldeni. Ha figyelünk mit mond, akkor a szándékai világosak, amihez tartja is magát. Ezzel válik hitelessé a személye és a politikája. Elveit akkor is vállalja, ha ezzel politikai népszerűsége csökken, meglebegtetve akár a lemondás lehetőségét is.

Ezzel szemben Orbán Viktor csupán látszólag mozog egy azon elvek mentén. Önellentmondásairól rengeteg példát találhatunk, kár lenne itt a helyet pazarolni, inkább gondoljunk bele ennek hátterébe és káros következményeibe. Miniszterelnöki hivatal Orbán Viktor vezetése alatt különösen sok figyelmet fordít a kommunikációra. Ennek kapcsán több név is előkerült: Habonyi Árpát, Giró-Szász András, Rogán Antal. Ennek az apparátusnak azért is lehet nehéz dolga, mivel néha elég meredek fordulatokat kell megmagyarázniuk. Ilyen lehet az Oroszok felé közeledés lenyomása a nép torkán, egy olyan párttól, aki 90-es években még leghangosabban követelte az orosz csapatok kivonását. Ez annyira jól sikerült, hogy a jobbik segítségével ma már a jobboldaliak igazi oroszbarátok lettek.

Orbán Viktor Angela Merkellel szemben jogi végzettsége van, amit sohasem gyakorolt, szinte rögtön a nagypolitikába vetette bele magát. Ez kapcsolatok nélkül nyilván lehetetlen lett volna. Ezzel szemben Merkel fizikusként végzett miután kutatói pályán dolgozott. Itt valószínűleg a szakmájából fakadóan komplex problémák megoldásban, átlátásában szerzett gyakorlatot, itt szokhatta meg, hogy bizonyos feladatok hosszabb gondolkodást igényelnek, illetve nagyobb szellemi erőfeszítést. Ilyenek kapcsán más lesz az ember világnézete is. Ösztönösen egy lépéssel tovább gondolkodik, jobban elemzi a következményeket, akár hosszabb távon is. Orbán Viktor politikájában ez tetten sem érhető. Ha belegondolunk, hogy ő csupán politikai tapasztalatokkal rendelkezik, akkor ez világos is. A kormány legtöbb intézkedése leginkább politikailag átgondolt, de sajnos ez csak egy paraméter a sok közül, amit számításba kellene venni. Vegyük a rezsicsökkentés példáját: itt egy gyors választás előtti népszerűségszerzés reményében lényegében az energiaszolgáltatás színvonalát kockáztatta. Vagy vegyük azt a kijelentését, hogy szerinte a környezetvédelem baloldali téma. Érdekes, mert az ember hatása a környezetére megkérdőjelezhetetlen, szóval, ha jobboldali nem fog szenvedni a szárasságok miatt? Ez azért nem politikai kérdés, inkább olyan téma, ami tudományosan alátámasztott tényekre alapul, súlyos veszélyekről, ami a következő generációt fogják érinteni. Ezt a kérdést kár pusztán politikakánt értelmezni.

Végül a menekült politika: ezzel nem csupán itthon szerezhet olcsó politikai előnyt, hanem külföldi szövetségeseket is találhat. Ezzel végre nem szigetelődünk el, ellenben az ország súlyos demográfiai problémáját fedi el, ami a gazdasági lemaradásunk miatti elvándorlással kombinálva tulajdonképen a létezésünket fenyegeti. Ma meg tudjuk védeni a határainkat, de jelenleg nem látom, hogy száz év múlva ki fog itt bármit is védeni.

Fontos látni, hogy egy miniszterelnöknek (ahogy ezt maga Orbán is mondta) valóban nem egy szakterületen kell jónak lennie, hanem több területre kell rálátnia és azokat összehangolni. Így a miniszterelnöknek kell összefognia a külpolitikát, gazdaságot és a belpolitikát. Többek közt Antal József fia, Antal Péter is méltatja Orbán politikai tehetségét, de ezzel vitatkoznom kell. Szerintem csupán arról van szó, hogy ő az első miniszterelnök, aki erre helyezte legjobban a hangsúlyt, ami egyben a magyar társadalomnak, így az újságíróknak is újdonságként hatott. Orbán tanulva az elődei hibáiból a fajsúlyos gazdasági kérdéseket megpróbálja mindig gyorsan, a nyilvánosságot kerülve letudni. Tulajdonképen egy gazdasági reform Magyarországon szinte a politikai bukással egyenlő. Ehhez szükség van egy széles szavazórétegre, akik a görögökhöz hasonlóan könnyen elhiszik, hogy mindig létezik könnyebb út, de kellően rövidlátóak ahhoz, hogy ne kérjék számon időben az aktuális politika hibáit. De ez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy viszont aki átlátja és teheti (márpedig az EU-n belül elég könnyű) egyszerűen elhagyja az országot, valószínűleg örökre, ezzel sok értékes munkaerőt veszítve.

Ideális esetben a demokráciának olyan pártokról kellene szólnia, akiknek világos gazdasági és ideológiai céljai vannak. Például egy szocialista pártnak igazi szocialista politikájának kellene lennie, amire, ha megvan a társadalmi igény, akkor ő szerez többséget, a szélsőjobboldali rasszista pártnak, meg rasszistának és szélsőjobbnak. Ezzel szemben ma egy ideológiák között ügyesen manőverező kormányunk van, aki ha kell kommunista, ha kell szélsőjobboldali, a politikai paletta teljes skáláját bejárja, attól függően, mivel lehet több szavazatot nyerni a választásokkor. Így sem mi, sem a külföldi befektetők (akik végső soron munkát adnának nekünk) nem tudhatják mire számítsanak. Az a szűk réteg aki hatalomra juttat egy pártot, nem biztos, hogy azonos azzal, akik az ország gazdasági motorjai lennének. Rezsicsökkentéssel bravúrosan lehetett választást nyerni, de az világos, hogy ezzel nem lesz több orvos, nem lesz jobb az oktatás és nyugdíjunk sem lesz. Ezekkel a témákkal meg egyszerűen nem foglalkoznak, mert politikailag veszélyes, erről hallgatni kell. De egyszer be fog szakadni az a tető és oda lesz a politikai tehetség. Ahhoz, hogy fajsúlyos pozícióban jó döntéseket hozzunk valódi tehetség kell, nem csupán egy területen, itt valószínűleg a politikusi karrierje előtti életpályája árulkodó lehet, talán érdemes utánaolvasni. Ez nem jelenti azt, hogy minden tudós egyben jó politikus lenne, de Angela Merkel letett előtte is valamit az asztalra, majd a politikai rostán is átverekedte magát míg kancellárasszony nem lett

Magyarországon mindig sajátosan viszonyultunk a reformokhoz. Ennek oka a probléma gyökerének meg nem értése lehet. Sokan közülünk különösen fifikás okos népnek tartjuk magunkat, de szerintem ez inkább nevezhető makacsságnak. Ennek a makacsságnak az oka az ismeretek hiánya, ami ezzel a megalapozatlan önbizalommal párosul. Így könnyedén lesöpörhetünk minden változtatást, reformot az asztalról, hiszen azt hisszük a saját igazunk megindokolható.

Engem senki sem vádolhat azzal, hogy a FIDESZ elkötelezett híve lennék, azt hiszem ez az eddigi írásaimból is világos, de a menzareformmal teljesen egyet tudok érteni. Nem azért, mert fitneszguru lennék, vagy valamelyik médiasztár-fitneszedző/celeb híve vagyok, hanem mert a saját kárunkon tapasztaltuk meg a családunkkal, hogy a helytelen táplálkozásnak gyakran 30-40 év múlva lesznek meg a következményei. Magyarországon a többi Uniós országhoz képest sokkal több az érrendszeri megbetegedések száma, arat a rák is, ennek az alkoholizmus és a dohányzás mellet a helytelen táplálkozás is oka. Például nálunk eszik a legkevesebb halat az EU-n belül is, ennek pedig nem kizárólag anyagi okai lehetnek, hanem egyfajta igénytelenség is.

Tudom a helytelen táplálkozás egészségkárosító hatása messze nem annyira megalapozott, mint a dohányzásé, de ha az óvodás, iskolás gyerekek esetében kezdjünk alkohol és drogprevenciókkal? Szerintem nagyon is kézenfekvő a táplálkozásnál kezdeni azt a reformot, ami igazából az életmódunk megváltoztatásáról szól. Kár mindig a szélsőséges példákkal előhozakodni, a Szegeden éhező gyerekekkel, vagy a mélyszegénységben élők amúgy is nagyon egészségkárósító életmódjával. Reformnak nem feltétlenül kell egy óriási újításról szólnia, ami varázsütésre megold minden problémát. Ez egyrészt lehetetlen, másrészt a tapasztalatok szerint jobb egy komplex feladat megoldása helyett, azt több kicsire osztani és azokat egyenként kihámozni. Nem vagyok orvos, így nem szeretnék részletekbe menni, hogy mennyi egészségügyi kockázata van a helytelen táplálkozásnak, de sok esetben nem a legrosszabbra kell gondolni, a rákon kívül sok olyan betegségünk lehet, ami az életminőségünket egész életünkre jelentősen ronthatja, például: meddőség, mozgási nehézségek, vagy akár tartós fájdalmak, szerintem ezekkel együtt élni sem kellemes. Ha lehetne én szeretnék hatvan évesen is gond nélkül kirándulni egész nap, nem pedig azon aggódni, hogy eljutok, e elesés nélkül a sarki boltig.

Egy szélsőséges példa szerint, a cikkben említett szülő kislányának annyira összeszűkült a gyomra, hogy már otthon sem tudott enni, mivel az oviban meg annyira íztelen olt a koszt, hogy abból semmit sem evett meg. A baj sokkal inkább az otthoni étrendben keresendő, mint az óvodai étkeztetésben, szerintem. Mivel a gyerekem óvodás pontosan ismerem ezt a semmit nem eszek meg jelenséget, a gyerekek sportot űznek abból, hogy mit nem esznek meg. Ez persze otthonra is begyűrűzik, a gyerekem olyat sem akar megenni, amivel addig semmi baja sem volt. Ekkor eszembe sem jut, a kormányt vagy az óvodát hibáztatni, nekem kell ezt megoldani, nekem mint szülőnek nevelnem kell a gyereket, arra is, mi az egészséges, és mi az amit nem ehet korlátlanul, bármennyire is szereti. Hihetetlen, de a gyerek ezt fokozatosan elfogadja, ha eléggé következetesek vagyunk. Ha azt látja, hogy a szülő is lázadozik és vitatkozik ő is ugyan ezt fogja tenni, akár velünk szemben.

Mikor dadusokkal és óvónőkkel beszélgettem rá kellett döbbennem, hogy az átlagnál kicsit tudatosabban neveltem a gyerekemet ezen a téren, pedig alapvetően nem tartom magam mintaszülőnek. Ugyanis amikor gyerek szomjas volt az anyatejről leszokása után vizet adtunk neki, még teát is ritkán, talán három évesen először. Ezért amikor vizet adnak neki, akkor megissza zokszó nélkül. Ezzel szemben vannak gyerekek akiket rá kell szoktatni a vízivásra, mert addig kizárólag cukrozott italokat ittak. Ekkor nem kell csodálkozni azon, hogy a sótlan és cukortalan ételeket nem fogja megenni, mikor tulajdonképen az édes íz függője lett. E mellett nyilvánvalóan ez egy nagyon egyoldalú táplálkozásra következtethetünk. Ezek az esetek miatt szerintem nagy hiba lenne ezt reformot visszavonni. E helyett érdemes elolvasni az origo cikkét a gyerekorvosok véleményéről, illetve a Magyar Gyerekorvosok Társaságának a honlapját is lehet böngészni, sok hasznos információt találhatunk ott.

Még a 2010-es választásuk után halhattunk valamit a munkaalapú társadalomról. De hogy ne csak a levegőbe beszéljek álljon itt egy idézet a fidesz.hu-ról:

„A mi programunk az az, hogy a nyugati típusú jóléti állam helyett, ami nem versenyképes, egy munka alapú társadalmat alakítsunk ki" - magyarázta a miniszterelnök. Hozzátette, a munka alapú társadalom kialakítását célozza a munkát terhelő adók csökkentése, az adózás súlypontjának áthelyezése a forgalmi adókra, a méltányos közteherviselés megvalósítása.

Konkrétumokat nézve itt elsősorban egy új adó irányvonalat képzeltek el, de egy sajátos ideológia is akar lenni mögötte. Ami megvalósult igazából a fogyasztás serkentését kellene erősítenie, ami inkább fogyasztói társadalmat erősítené, itt máris érezhetünk egy feszülő ellentmondást. Ehhez persze kellően magas átlagkeresetre lenne szükség, hogy legyen fogyasztás, amit a kormány majd meg akar adóztatni.

Az igaz, hogy nagy változások előtt állunk, amit ha tüzetesen megvizsgálunk, könnyen beláthatjuk, hogy egy konzervatív politikával nem sokra megyünk. De mik is ezek a változások? Mi az amivel a politika sem itthon sem külföldön nem foglalkozik eléggé?

Mint a természetben a legtöbb jelenség nem írható le egy lineáris (egyenes) függvénnyel, csak a folyamat kezdeti szakasza, majd ez a változás egyre gyorsabb lesz, míg pont a változás miatt meg nem változnak a feltételek és lelassul, vagy visszafordul. Ezt a felgyorsult változást nevezik manapság szingularitásnak. Lényeg: lehetséges, hogy rövid idő alatt gyökeresen meg fog változni az életünk, de mivel ez egy komplex probléma, a változás üteme megjósolhatatlan.

Ha megnézzük, hogy az ipari forradalom óta miként változott a társadalmunk és annak viszonya a munkával, akkor jól láthatjuk, hogy egyre kevésbé a közvetlen javak, élelmiszerek megtermelése a fő szempont. Ennek az egyszerű oka a mezőgazdaság gépesítése volt, így a felszabadult munkaerő a városokba költözött és az ipari termelésbe kezdett bekapcsolódni. (Magyarországon ez 100 – 150 év késéssel következett be.) Majd az ipari termelés is kezdte egyre jobban nélkülözni az emberi munkát, hála az automatizálás rohamos fejlődésének. Aki követi kicsit is a technika világának híreit, lenyűgözheti a robotok fejlődése is.

Azt nehéz megítélni, hogy a középkor utáni fellendülés melyik szakaszában vagyunk, de látnunk kell: a politikusok és a nyugati országok választóinak a változástól való félelme miatt lassul csak le az automatizálás. Ha a kilencvenes évek elején megjelent robotokat gőzerővel fejlesztették volna, akkor ma már a pincérek és az ápolók túlnyomó többségének például nem lenne munkája, de szerintem az autógyárak is sokszor politikai nyomásra alkalmaznak az autógyárakban bizonyos számú összeszerelőmunkást. Lényegében társadalmi nyomásra lettek az ilyen irányú fejlesztések lelassítva, mondhatjuk úgy is nincs még rá elegendően nagy igény. De meddig marad ez így?

Itt újra elértünk a népességcsökkenéshez. Elsősorban most gondoljunk Japánra, ahol a migráció még földrajzi okokból sem opció, valamint a népességcsökkenés is drasztikus. Egyszer el fog jönni az a pont, hogy a fiatal munkaerőt pótolni kell, mivel ők a legnyitottabbak a technológiai újításokra, így ott a legvalószínűbb az olyan robotok megjelenése, amik például az ápoló személyzetet helyettesíthetik. Egy gép nem eszik, nem alszik, nem kér fizetést, nem panaszkodik, nem tüntet. Egy kevésbé elrugaszkodott példa az autóipari automatizálás: ha sikerül az összes betanított munkást robottal helyettesíteni, akkor többé semmi szüksége nem lesz például a Mercedesnek a magyar munkaerőre. Akkor mi lesz velünk? Pedig szerintem ez nem is a távoli jövő. De hol tartunk most?

1929. október 24-én volt a híres fekete csütörtök a New York-i tőzsdén, amivel a nagy gazdasági világválság korszakába léptünk, és megágyazott a II. világháborúnak. Ennek egyik oka a túlkínálat volt. Azaz a termelés már annyira hatékony, hogy nem volt elég kereslet a sok árucikkre. A háború lezárása után ezt felismerve a nyugati világ a fogyasztást serkentette inkább, a gyárak olyan cikkekre összpontosítottak, amik vonzóak a vásárlók számára, de nem tartanak örökké. Az életciklus tervezés ma már egy jól ismert mérnöki fogalom. Viszont a szocialista blokk ezt figyelmen kívül hagyva rálépett arra az útra, amit a nyugat már végigjárt, ami természetesen szintén egy gazdasági összeomláshoz vezetett.

„Rámutatott, hogy a pénzügyi spekulációkra épülő gazdasági növekedés korszaka lejárt, pénzügyi szolgáltatási manőverekkel nem lehet helyettesíteni a tényleges termelő és értékteremtő munkát.” - fidesz.hu

Sajnos mivel a termelés már túl optimális, már igenis pénzügyi spekulációval jobban lehet serkenteni a gazdaságot, mint konkrét termeléssel. Sajnos Kína és egyéb távol-keleti országok olcsón elárasztja a világot lassan mindennel. Be kell látni vámok és támogatás nélkül az egész EU mezőgazdasága összeomlana, valamint mar rég nem a betevő falatért dogozunk, amit a földjeinket termelünk meg, hanem közvetett értékekért, teremtett igényekért, amit egyes cégek támasztanak számunkra. A munka fogalma végérvényesen átalakult és tovább fog változni, amire fel kell készülnünk. Ehhez nyitott gondolkodás és nagy fokú rugalmasságra van szükség. Valóban ki kell próbálni új dolgokat, de nem azokat, amik 100 éves ideológiákra épülnek, mert sajna azok már kipróbált dolgok, jól ismert végeredménnyel. Tulajdonképen itt a javak teljesen más elosztásáról lenne szó.

Szükség lenne az oktatás újragondolására, ugyanis nem felprogramozott biorobotokra lesz szükség, mint eddig (mert arra ott lesznek az igaziak), hanem kreatív, gondolkodó ötletemberekre, amik problémákat oldanak meg, fejlesztenek, továbbgondolnak. Ez csupán nevelés kérdése, tudom sokan szeretnek felsőbbrendű fajelmétehez hasonló érvekkel dobálózni, de ki kell ábrándítanom őket, ennek semmi valóság alapja sincs. Mikor a garantált alapjövedelemről először halottam, nálam is kiverte a biztosítékot. Érthető módon az is egy túl új dolog, amit nehéz elfogadnunk. Tervezik több európai városban is kipróbálni, érdemes nyitva tartanunk a szemünket és ezt a megoldást napirenden tartani.

Könnyen lehet, hogy ez lesz a változások egyetlen kulcsa bármennyire is természetellenesnek tűnik, ugyanis az előző okfejtések alapján magyarán szólva, nincs a munkánkra semmi szükség lassan. Már ma is rengeteg szükségtelen irodai munka létezik, akik ha megkapnák a fizetésüket és otthon ülnének semmi sem változna, de ez a jelenség a szocializmus alatt is tapasztalható volt. Ha azok a folyamatok, amiről írtam, valóban az automatizáció tovább erősödése felé tartanak, akkor ezek a látszatmunkák csak szaporodni fognak, aminek lásuk be semmi értelme. De miért kapnának pénzt az emberek a semmiért?

Nos, nem a semmiért. Mindig is voltak a társadalomnak hasznos és kevésbé hasznos tagjai. Ha a termelés és „az igazi munka” helyett az útkeresésre, ötletelésre fektetnénk a hangsúlyt, akkor ez több új perspektívát teremtene nekünk. Eddig is a régi munkák helyére újak jöttek, ma is vannak cégek ahol a munkaidő 30%-át saját projekttel kell tölteni! Ez az átmenet ami talán az új felfogás felé vezet. Rengeteg új terület jöhet létre, ami nem nélkülözheti az emberi agyat és kreativitást, valószínűleg ezeknek kell valahogy teret engedni. Ha az embereket értelmetlen robotba kényszerítjük, csak, hogy ürügyet teremtsünk arra, hogy pénzt adhassunk neki, ezzel megöljük a gondolkodásukat is, és ez a következő generációra is hatással lesz, aki majd még nehezebb helyzetbe fog kerülni.

De mindenek előtt az oktatásnak kell ehhez alkalmazkodnia. Sajnos itthon ebből a szempontból is rosszul állunk, de fontos lenne, ha elsősorban az érdeklődés fenntartása és támogatása lenne a legfontosabb, hiszen a mai fiataloknak lehet, hogy senki sem fogja megmondani mivel foglalkozzon, egy garantált alapjövedelem csak akkor működik, ha marad tenni akarás, nem süllyed totális közönybe a lelki sérülések miatt és foglalkozni fog valamivel, legyen az biogazdálkodás, vagy okostelefon alkalmazás írása, vagy csak művészkedés. Ne csak az árucikkek egy szűk csoportjának legyen vásárlóértéke (autó, ingatlan, elektronikai cikkek), hanem ennek a palettának is szélesebbnek kellene lennie. Ezt is az érdeklődés tágításával lehetne elérni.

Ez az átmenet nem lesz fájdalommentes, és azt hiszem nagyon sok meg nem értéssel kell szembenéznünk, a jelen politika ennek a rugalmasságnak semmi jelét nem mutatja. Azt hiszem az, hogy a miniszterelnökünk a számítógépet be sem tudja kapcsolni semmiképen nem előny. (Ellenpélda: a szingapúri miniszterelnök például a c++ kódját osztotta meg,)

Reagálni szeretnék egy cikkre. Ez a cikk címében egy palotaforradalom lehetőségét vetíti előre, ami az MSZP-ben egy nagyon is reális opció. Ez ennek a pártnak a legnagyobb gyengéje, helyesen teret enged a megújulásnak, de ez sokszor az önös tervek megvalósításába torkollik, az aktuális vezető politikai legyilkolása által. Míg a FIDESZ igazából egy ember köré épített bebetonozott monstrum, addig az MSZP inkább hasonlított egy méhkasra. Jelen pillanatban ez lehet a veszte, ugyanis a hatékony építkezéshez szükség van egy bizonyos szintű szervezettségre, ami jelenleg nincs meg a pártban. Viszont a túlzott merevség sem lenne ideális (mint a FIDESZ-ben). MSZP-nek nem sikerült ezt az arany középutat megtalálnia és Gyurcsány megbuktatásával a párt a káoszba süllyedt, a magbuktatókkal együtt.

Az, hogy nem tudnak a 17%-os támogatottságnál többet szerezni egyes egyedül csak a saját hibájuk. Nem lehet a kevés médiatámogatásra fogni az internet világában, egyszerűen krónikus ötlettelenségben szenvednek, ami a vezéregyéniség hiánya tovább ront, végkép beleszürkülnek a baloldal amúgy sem színes palettájába, pedig a kormány szolgáltat témát rendesen. De mégis kinek hiányzik ma egy ellenzéki párt?

Tulajdonképen nagyon sok embernek, akik nem mennek el szavazni, vagy kénytelenek túl nagy kompromisszumot kötni. Az is intő jel, hogy a választók minimum fele nem választana senkit. Ez egyszerre mutatja az elégedetlenséget és az alternatíva hiányát. A cikkben említik a kormányzóképességet, és ehhez mi szükséges, de azt hiszem ezt önmagában nem hisszük el az MSZP-ről. Például a már-már szélsőségesen centralizált FIDESZ-ben is nehéz végigvinni egy-egy tervet, Lázár János szerint is túl sok oligarcha akar beleszólni a kormány munkájába, politikai ellenfelekről nem is beszélve, pedig egy erős pártról beszélünk. Most emlékezzünk vissza Gyurcsány Ferenc reformterveire, amit népszavazással sikerült megbuktatni (ami elvileg ellenzéki kezdeményezés volt, de valószínűleg kellett hozzá a párton belüli politikai ellenfelek segítsége is). Ilyen ma elképzelhetetlen, szerintem helyesen, mert ez a kormányzóképesség maga, nem pedig a cikkben felsorolt elvek:

"eszerint a kormányzóképesség megszerzéséhez négy fontos dolog kell: értékalapú politika, társadalmi beágyazottság, hitelesség és szakmai megalapozottság"

Kormányzóképességbe beletartozik az is, hogy bizonyos szükséges ám kevésbé népszerű intézkedéseket véghez tudjanak vinni a párt bukása nélkül. Az MSZP most korántsem mutat ilyen képet, és az, amit a cikk sugall, abszolút jogosan, csak a velük kapcsolatos kételyeket erősítik.

Aki elhatárolódik az összes párttól egy kicsit cinikusnak tartom, legfőképpen azért, mert ha nem szavaz, akkor mindegy mit hord össze, akkor tulajdonképen elégedett a jelenlegi rendszerrel. Ezzel nincs is semmi gond, de mivel mást állítanak, mint amit valójában cselekszenek, nem hiszem, hogy ez tudatos választás lenne.

Lényeg, hogy jelenlegi kormányunk elég sok ideológiai és gazdasági hibát vét, amit a választók többsége felé hihetetlen jól kommunikálnak, ezzel a bázissal pedig meg lehet szerezni a többséget. Ha nincs alternatíva, akkor elvesztjük a reményt is abban, hogy változtathatunk, így egyre jobban ki leszünk szolgáltatva egy ideológiának, egy akaratnak, ami valójában egy kisebbség támogatása csak, vezetők elkényelmesednek, és amint látjuk beindulnak olyan folyamatok, amik a politikai és gazdasági vezetés egy kézben összpontosulásval fog végződni. Ezt mindegy hogy egy puha diktatúra, ahol nincsenek kivégzések, de a lényeget tekintve ugyan az lesz: egy szűk bázis rákényszeríti az akaratát a többségre. Ha az Európai unió a jövőben is fennmarad ebben a formában, a középréteg csalódottsága további elvándorlást fog eredményezni, hiszen ez a kormány pont értük nem tesz semmit. Mivel nem tesznek semmit az egészségüggyel és a nyugdíjrendszerrel, ezek összeomlása sokaknak nem ad választási lehetőséget.

Egy ellenzéki pártnak erre is kellene fókuszálnia, kongatni kellene a vészharangot, de ehhez képest csak a csend van, mintha ők maguk sem hinnének ebben. Egy egészséges társadalomban mindig kellene lenni új elképzeléseknek, mind a politikai vezetésre, mind a gazdaság megreformálására, ha ez nincs akkor az apátia és a közöny nagyon mély problémára utal, arra, hogy a nemzet, a társadalom egésze elvesztette a hitét, így nem csoda, ha nehezen szerveződik egy ellenzéki párt. De működhetne ellenkező irányba: egy pártnak lehetne víziója, ő hitethetné el velünk, hogy van bizonyos dolgokra alternatíva, azokban, amikben a kormány gyenge. Ide olyan vezető kellene, aki nem a közvélemény-kutatásokat bújja, nem fél a politikai vitáktól, hanem mint egy jó vezér az alapelvek mentén utat mutat. Ehhez bizony egy személyiség kell, ami ma az MSZP-nek nincs meg.

Nemeskürty István halála azért is rendített meg, mert bár csupán egy könyvét olvastam a Mi, magyarok címűt, de az nagy hatással van rám. Sokszor az olvasmányok jönnek-mennek az ember életében a nagyobb hatású kissé háttérbe szorítja a feledhetőbbet, azt hiszem így már rengeteg olvasmányom a feledés homályába vész, de az ő műve azt hiszem életem végéig elkísér.

Nem csupán az átfogó történelmi tudása, a kiváló írói tehetsége fogott meg, hiszen úgy el tudta mesélni történelmünk 1000 évét, hogy az egy izgalmas olvasmány is volt egyben, hanem általában a hozzáállása a történelem vizsgálatához. Anno történelemtanárom a következő idézetet hajtogatta nekünk az óránkon:

“Historia est magistra vitae.”

(történelem az élet tanítómestere)

Idézet lényege a következő: a régi emberek hibáiból és erényeiből sokat lehet 

tanulni. Ez remélem nem lesz tanárom számára sértő, de ez a mondat igazán Nemeskürtyn keresztül nyert értelmet. Könyvében ugyanis rengeteg olyan következtetés, magyarázat található, ami a történelmi fordulópontokat több szempontból is megvilágítja, amiből rengeteg tanulság levonható, amin keresztül a mai politikai helyzetet is más szemszögből értékelnénk, de akár a nagyon érzékeny trianoni béke példáját is említhetném. A könyv folyamatosan gondolkodásra késztet, ami szerintem alapvető elvárás egy történelemkönyvtől, annak nem szájbarágásnak és száraz adatok felsorolásának kellene lennie, hanem olyan okfejtéseknek, amin keresztül megtanulunk gondolkodni, eseményeket a régi példák alapján elemezni legyen ez népvándorlás, nemzetiségek közti konfliktus, vagy gazdasági krízis.

Magyarországon a történelemoktatás egyik célja a nemzeti identitás erősítése, legalábbis ez volt az egyik kitűzött cél, ráadásul kötelező érettségi tantárgy, ami szintén a fontosságát lenne hivatott jelezni. Az oktatás sikerességét több ponton is meg lehet kérdőjelezni. Semmiképen sem szeretném tartalmilag kritizálni a tankönyveket, mert azokat nem ismerem, jómagam régen érettségiztem és nem ilyen területen dolgozom, így az ismereteim sajnos inkább kopnak, mint bővülnek, de azt jól látom, hogy egy beszélgetések alkalmával mások tudása, akiket ez a téma nem érdekelt, még jobban elkopott. Ismerek olyat akin kitűnő tanuló volt, természetesen ötös lett a történelem érettségije is, de ma már azt sem tudja, hogy kik oldalán harcoltunk a II. világháborúban, nemhogy arról valamilyen ok-okozati összefüggést tudna mondani, vagy hogy mi történt 1956 október 23-án és akkor kik ellen is harcoltunk. Mert nem érdekelte ez az egész, és bizony a száraz unalmas tananyag hamar el is illan. Lehet, hogy ez szélsőséges példának tűnik, de ha csinálnánk egy felmérést azt hiszem alaposan meglepődnénk.

Másik szomorú példa az ún. félkönyvesek jelensége: aki egy félinformációba belekapaszkodva felépít egy álomvilágot, egy bulvártörténelmet, ami a kellő háttérismeret hiányában természetesen folyamatosan formálható is. Elszomorító, hogy tankönyvekre hivatkozva állítanak olyan dolgokat, amik ott sohasem szerepeltek, de erre építik a következő és következő elméleteket, már már mondákat, legendákat meghazudtolva, csak ép tudományos tézisnek beállítva.

Ahhoz, hogy Nemeskürty István művét értelmezni tudjuk eleve gondolkozva kell hozzáállni az olvasáshoz, nem elhinni egyes feltételezéseket, hanem több helyről utánaolvasni és magunknak értelmezni. Sajnos igaz az az állítás, hogy nem voltunk ott, nem láthattuk mi történt, de több értelmezés metszete már egyre világosabb képet adhat, így magunk is bölcsebbek lehetünk és a mai életünkben jobb döntéseket hozhatunk. Ha elveszítjük a gondolkodás képességét és csak elhiszünk dolgokat, akkor birkák leszünk, akiket bármerre terelhetnek és a szörnyű dolgok újra meg fognak velünk történni.

Göncz Árpád neve összeforrt a rendszerváltással, ő volt az a politikus, akiben a választók mérsékelt része nemhogy nem csalódott, hanem egyenesen példaképként, tényleg Magyarország nagypapájaként tekintettek rá, bár nem közvetlen választásokon szerezte meg a Magyar Köztársaság elnöki pozíciót. A múltja csak hitelesebbé tette 1988 utáni politikai nézeteit és tevékenységét, hiszen két elnyomó diktatúrával is szembeszállt, kommunista elnyomás 56-os forradalom után börtönbe is zárta, ha nincs a 1960. márciusi amnesztia, talán élete végéig.

Műfordítóként és drámaíróként valóban közel érezhettük magunkat, hiszen ez csak alátámasztotta a bölcs öregember imidzsét. Erre szükség is volt, mivel a kommunista rendszerben a nép gyermeke szlogen kissé elkopott. Legismertebb fordítása a Gyűrűk ura, amit azért is kezdtem el elolvasni, mert az ő neve is szerepelt a könyvön, de végül nem sikerült soha elolvasnom, de ez nem Göncz Árpád hibája.

A rendszerváltás utáni egyik legnépszerűbb, ha nem a legnépszerűbb politikus volt, de még érdekesebb ezen népszerű politikus viszonya az aktuális kormánnyal. Göncz Árpád csökönyösen ragaszkodott olyan elvekhez, ami a választók nagy részének szimpatikus volt, nem az olcsó népszerűséget kereste, hanem a pozitív ideológiáját megértették a választók nagy része is, és könnyen azonosulni tudott, azzal, ami Göncz Árpád volt maga. De miért futott zátonyra a kapcsolata nem csak Antal Józseffel, hanem általában az MDF politikájával? Talán több következetességet várt volna el tőlük. Még több kérdést vet fel, hogy vajon miért találta meg a közös hangot az 1994 ás 1998 között kormányzó MSZP-vel jobban, mint a saját pártjával vagy a rendszerváltó MDF-el és később a FIDESZ-el? 1989-es változásokat sokan nem értették meg, szélsőjobb ösztönösen nyugat ellen kezdett lázadni, ők benne csupán egy összeesküvőt láttak, amit Csurka István csak megerősített, ami a 1992-es kifütyüléséhez vezetett, ezt a többség értetlenül fogatta. Sokan csupán azt hitték, megvalósulnak az álmaik, lesz nyugati kocsi, nyugati költekezés és több pénz, talán a szabadságot és abban rejlő lehetőségeket kevesen látták meg, még kevesebben értékelték.

Összességében Göncz Árpád készen állt a rendszerváltásra, mert ő maga sohasem fogadta el az elnyomást, mert személyisége letisztult volt és elég bölcs volt ahhoz, hogy a megfelelő döntéseket hozza meg, szilárd legyen az értékrendje. De a választók egy része és a kormány sem készült fel rá. A politikai hibák sorozata oda vezetett, hogy már a második választásokon vereséget szenvedtek a rendszerváltó erők, és faramuci módon, de a MSZNP utódpártja valószínűleg adaptálva az új politikai elveket, és a vezetési tapasztalatait felhasználva tudta azt a demokratikus kormányzást létrehoznia, ami Göncz Árpádhoz is a legközelebb állt, még a következő Orbán kormánnyal is hűvösebb volt a viszonya.

A további elemzéstől eltekintenék, inkább szeretném az utolsó bekezdéssel gondolkozásra sarkalni a kedves olvasót.

II. József volt az utolsó felvilágosult uralkodónk, aki abszolutista berendezkedést személyes haladó elveinek megvalósítására használta volna, ha a rendek nem állnak ellen. I Lipót Toszkána hercege lett II. Lipót néven József utóda. Ez ő uralkodása honosította meg azt a sztálini diktatúrához hasonló paranoid uralkodást, ami a kiegyezésig oly jellemző volt a Habsburg udvarra. Mindenfajta haladást és reformot potenciális lázadás lehetőségének tekintet, így ellenszegült minden változtatásnak. Ennek köszönhetően hazánk siralmasan lemaradt az iparosodási versenyben. Szinte ugyan azon feudális viszonyok voltak érvényben, amit 1222-ben az aranybullában lefektettek, míg Angliában az ipari forradalom 1769-ben elkezdődött, talán érthetjük, mit érezhetett Széchenyi, mikor külföldön járt és utána a magyar lemaradásról beszélt.

A 48-as forradalom ez elleni egyfajta lázadás, tenni akarás volt, a császári udvar merevsége pedig automatikusan indukálta a hevesebb reakciót: a forradalmat. Az összefogás erősségét jól mutatja a tábornoki kar elég színes nemzetiségi összetétele is, valamint a magyar forradalom tartott ki legtovább az európai felelések közül. Az akkor nem kicsi Habsburg birodalom egyedül nem is tudta leverni, ehhez a hatalmas Oroszország segítsége kellett. Magyar szabadság ügyét önmagában a nagyhatalmak kialakulása sem segítette. Ugyanis hiába voltunk már erősebbek az elnyomóinknál ehhez kellett volna egy erősebb külső szövetséges is, aki konfliktusban áll a Habsburgokkal. De ekkor sajnos ilyen nem volt.

Az uralkodók maradi hozzáállása miatt bukásra volt ítélve a Habsburg birodalom, hiszen a technikai újítások, az ipari kapacitás a modern háborúk döntő tényezői lettek, amiben behozhatatlanul lemaradtunk. Az aradi vértanúk kivégzése 1849. október 6-án történt meg, a kiegyezésre 1867 elejéig kellett várni. Tanulság, hogy a forradalom maga és a megtorlás is a csökönyös politika miatt volt, a változásnak muszáj utat engedni, mert így szenvednek a régi értékek a legkisebb csorbát. Ha túl konzervatívan, csökönyösen ellenállunk, akkor a felduzzadó víz áttöri a gátat és mindent elsöpör.

Magyar irodalom Janus Pannoniusnál kezdődik az iskolákban, akinek sem születési helyét nem ismerjük, sem a magyar nevét pontosan, e mellet még csak nem is magyarul írt, hanem latinul (a kornak megfelelően). Középiskolások például ezzel a gyöngyszemmel ismerkedhetnek meg:

UGYANARRA A LINUSRA

Szent könyvek tömegét tudó Linus, te,
zord rendjében a jó Ferenc atyánknak,
szándék nélkül a fültanúja voltál,
hogy meggyóntam: elég gyakorta űztem
egy-egy farcicerét ramaty buzikkal.
Szentséges dühöd oly magasra hágott,
hogy mindenfele prédikációdban
megróttad nyomorult viselkedésem.
Nem tettem, Linus, én bujálkodásból:
a csúf ördögöket riasztom ezzel.

ahonnan a „farcicere” szóval bővíthetik a szókincsüket. De miért érezzük sokkal jelentősebbnek a romantika korszakát, mint azt megelőzőt akár?

Ez elsősorban magával a műfajjal magyarázható, a kiábrándultság, szabadságvágy, mind passzol az 1848-as forradalom és szabadságharc körüli hangulathoz. Szakítás a realitásokkal azért is volt akkoriban időszerű, mert el lehetett merülni a múlt dicsőségesebb korszakaiban, a szabadságharc pátoszában, e mellett pedig el lehetett feledkezni a valós, igen súlyos gondokról. Többek közt Habsburg birodalmon belül a Magyar királysághoz tartózó területeketet mind a nemzetiségi, mind a társadalmi ellentétek kezdték szétfeszíteni, ami a jól ismert Trianoni békéhez vezettek. Ezek összefonódását jól mutatja, hogy a 48-as forradalom után a románok esetében ép a jobbágyfelszabadítás elmaradása csapott át egy nemzetiségi felkelésbe. Ez a példa is jól mutatja a helyzet összefonódását. Gazdasági lemaradásunk nem csak Széchenyinek voltak világosak, már a jobbágyság is jogokat követelt magának, a feudális rendszer lebontását, ami valljuk meg: abban a korban nagyon is időszerű lett volna. Természetesen a magyar gondolkodásra oly jellemző maradiság miatt a szükséges reformok elmaradtak, így a problémák tovább eszkalálódhattak és a jól ismert tragédiába vezettek.

Maga a szabadságharc alapját a nemzetiségi mozgalmakat is Napóleonnak köszönhetjük, ugyanis a liberalizmust valamint a nemzeti eszmék magvait a napóleoni háborúk hintették el Európában, nálunk ekkorra érett be. A bevezetőben említett Janus Pannonius nem is írhatta volna más nyelven verseit, mint latinul, az ő korában más elképzelhetetlen lett volna. Nem volt a magyar nyelv használata a nemzetiségi mozgalmak előtt egyértelmű: Mária Terézia Ratio Educationis rendeletét több nemes, nem azért bírálta, mert nem magyarul kellett volna oktatni, hanem, hogy nem latinul, ami akkor a tudomány nyelve volt. Társaságban pedig egy úr franciául beszélt, az otthoni könyvtárban is főleg francia irodalommal volt. Ehhez képest a 48 forradalom után a nemesek nemzeti ébredése igen jó táptalaja volt a romantikának, egyrészt igény volt a magyar nyelvű irodalomra, így szélesebb körben terjedhetett, másrészt magyarság tudat erősítésére is fontossá vált.

Jókai irodalma ezt a forradalom és szabadságharc utáni hangulatot lovagolta meg, egy mesevilágot teremtett, ahol az eltévelyedett nemesek is nemzeti útra lépnek, a testvérek feláldozzák egymásért magukat, akár egy csikós is hős lehetett az ő világában. Ezek a regények, amik a forradalom idején játszódnak egy mainál sokkal erősebb Magyarországról szól, ami nem állhatott messze a valóságtól. Valószínűleg, ha a politika megvalósítja a gazdasági reformokat, akkor például Erdélyben a román nemzetiségi mozgalmak alól is kihúzták volna a talajt, így viszont a székelyek is elfordultak a magyar kormánytól és többször inkább a románokkal szövetkeztek. Jókai álma egy olyan országról szó, amit egy felelősségteljesebb, jobb vezetés megteremthetett volna.

Mikszáth Kálmán a kor másik ikonikus írója már korántsem fest olyan romantikus képet a koráról, de realisták közé mégsem sorolhatjuk. Ha őt nem Jókaihoz hasonlítjuk, hanem Stendhalhoz, vagy Tolsztojhoz, egyértelmű lesz, hogy ő is inkább romantikához tartozik. Az ő írásaiban már inkább felfedezhető a figyelmeztetés, segélykérés: ideje lenne felébredni, szembe nézni a valósággal is. Beszterce bolond várura az álmodozó nemesség egy mintapéldánya, a kifigurázott dzsentrik, mind egy recsegő-ropogó társadalom tüneteit festi le nekünk.

Jókai álomvilága és Mikszáth realistább, karcolatszerű világa keveredik ma is bennünk, egyrészről a nagy magyarság pátosza, magunkat jelenleg túlértékelve, egyben jelentős iróniával magunkkal szemben, némi gúnnyal vegyítve. Reális önkép fontos lenne a jó politikai döntésekhez, valamint a jó döntéshozók kiválasztásához. Ehhez el kellene elmerülni Magyarország ezen korszakában, mivel több olyan politikai hibából is tanulhatnánk, ami a későbbi tragédiákhoz is vezetett, valamint Jókai mesevilágát is a szívünkben helyére tudnánk tenni, nem csak egy unalmas hablatyolás lenne.

Kötelező olvasmányokat többnyire senki sem szerette, talán divatból, vagy lustaságból, hiszen általában tanulni sem szeretet mindenki. A kötelező olvasmányokon belül Jókai írásai különösen rossz pozíciót foglaltak el. A fülem annyira megszokta, hogy szidják, már fel sem tűnt. Hihetetlen, de 17 évvel az utolsó Jókai regény elolvasása után gondolkoztam csak el ezen. Egyáltalán miért Jókai a tipikus ellenpélda a kötelező olvasmányok témájában?

Sokak szerint Jókai unalmasan írt. Mai szemmel nyelvezete régies, témája nem elég lebilincselő. Ezen belül is a kőszívű ember fiai az állandó rossz példa, a kötelezők rémálma. Egyes iskolákban már nem létezik az a klasszikus kötelező olvasmány, mint 17 az én iskolás éveimben. Gyerekek listából választhatnak, valamint nem is kell hosszadalmas olvasmánynaplókat írni. Ezzel szélesíthetik azt az irodalmi palettát, ami kiszolgálhatja a diákok szerteágazó ízlését.

Már negyedikes osztályos koromban előkerült például az alapvető fiú-lány ízlésbeli különbség, A Tüskevár például a fiúknak nagyon tetszett, míg a lányok halálra unták. Végül a idős, eléggé konzervatív tanárnők is meghajolt az ész érvek előtt. Hiszen ő is belátta a cél végül is az olvasás megszeretettése.

Ezért nagyon nehéz manapság kötelező olvasmányokat feladni. Mert nagyon kevesen olvasnak (sajnos én is). A elektronika egyszerűen kiszorította ezt a szórakozási formát, de ebben a helyzetben üdítő látni azt a pár fiatal gyereket, aki örömmel olvas, még ha az a Harry Potter is.

Mégis, mik azok az okok, amik Jókait és azon belül A Kőszívű ember fiait feketelistára tette? Talán Harry Potter fantáziavilága, a modernebb nyelvezete közelebb áll a mai gyerekekhez. De szerintem el kell jutni valahogy Jókaiig is. Ehhez elsősorban a megfelelő időben és korban kell a gyerekek elé tárni. Én szerettem jókait, a hosszú leírásaival együtt, mert mivel szerettem olvasni, hozzászoktam, hogy a betűkkel leírt dolgokat magamnak kell elképzelni, sőt ezt nagyon szerettem. Ez egyben eltávolított a filmektől, mivel úgy érzem, valamit rám akarnak kényszeríteni. Furcsa mód nem tudom a mai látvány és hangvilágot sem élvezni a mozikban.

Első lépés nagyon helyesen az, hogy a tanuló megszeresse az olvasás. Második, hogy belássuk, nem mindenki ugyan olyan érdeklődési körű és nem mindenki tud ugyan úgy elmélyülni a tananyagban. Aki eleve nem érdeklődik mélyen a történelem (ezen belül a magyar történelem iránt) az távolinak fogja érezni Jókai történelmi regényeit. De szerintem az aki középiskolában jó tanulónak számít és jó iskolába jár, annak el kell jutni odáig, hogy az adott kor irodalmában is elmélyüljön, nem feltétlenül Jókait kell választania, de valamit az adott témakörből. Viszont Jókai a 1848-49-es forradalom és az utáni témából nagyon jó. Egyrészt mert egyszerűen jól írt, nyelvezete bár régies, de szép, valamint egy lenyűgöző pillanatképet fest nekünk az adott korszakról. Aki szereti a történelmet (mint én), annak ezeket élmény olvasni.

Be kell látni, hogy nem vagyunk egyformák, mindenkinek más alapvetően az érdeklődési köre. Vannak jobb és rosszabb iskolák, ahol adott színvonalnak megfelelően mélyülnek el a diákok a tananyagban, kell lennie olyan intézményeknek, ahol biztosítják az érdeklődő diákok kellő elmélyülését, bizonyos szabadsággal, de az irányítást kézben tartva! Úgy látom a jó iskolák vészesen Budapestre koncentrálódnak, bizonyos vidéki városokban gyerekek ezen lehetőségei vészesen korlátozottak.

Lehet, már lerágott csont Magyarország fogyó népességéről beszélni, de szerintem ez annyira súlyos probléma, hogy ezt a témát nem lehet elégszer ismételni. Népességfogyás XX. század közepe előtt elsősorban valamilyen természeti csapás (aszály miatti éhezés), járvány, vagy háború miatt szokott bekövetkezni. Ennek okai Európában és Észak-Amerikában a XX. század végén XXI. század elején már teljesen mások.

Bár nem hanyagolhatjuk el például Oroszországban és Németországban a második világháború hatását, de elsősorban nem ez a társadalom elöregedésének az oka. XX. század technikai fejlődése gyökeresen átalakította társadalmunkat, ami a gyerekvállalás csökkenéséhez vezet.

Első ok a fogamzásgátlás. Ha nem lenne az óvszer, vagy a tabletta a párkapcsolatok végeredménye akaratlanul is a gyerek megfoganása lenne. Persze fogamzásgátlás volt már a tabletták előtt is, de mégsem volt az életmód része.

Megváltoztak a társadalmi elvárások is. Érdekes, hogy míg régen Magyarországon belül is változó volt, mennyi gyereket vállalnak a családok (lásd baranyai egykézés, valamint ezzel szemben a somogyi nagycsaládokat), ma egész Európa egységesen 1,3 -1,6-os termékenységi rátát mutat fel, szóval átlagosan maximum kevesebb, mint 2 gyereket vállal egy család. Nekem úgy tűnik, bár több szülő erőtlenül emlegeti a gyerekvállalást, de e mellet sokkal fontosabb az egzisztenciális előrelépés, amibe viszont egy gyerek sokszor nem fér bele. Érdekes, hogy sokkal jobban élünk mint akár a nagyszüleink, mégis sokszor irreális anyagi célokat tűzünk ki magunk elé a gyerekvállaláshoz, így ezeket teljesíteni sem fogjuk soha. Ez egy fajta kapzsiság.

Társadalmunk elkényelmesedik. Mivel ma a gyerekek nagy kényelemben nőnek fel, így a rájuk váró megpróbáltatásokat is inkább kikerülik. Ez világosan látszik a például a gyerekek sporthoz való hozzáállásukon, már koránt sem lehet akkora terhelésnek kitenni őket, mint 20 éve, különben lemorzsolódnának. Egyszerűen nem szoknak hozzá, mivel se gyalogolniuk nem kell, se a játszótéren nem fociznak már általában. Egy gyerek (főleg az első) nagy megterhelés, mind idegileg (sok koncentráció, kevés alvás, sokszor magányosság érzése), valamint maga a szülés is fizikailag lestrapálja a nőt. Ehhez kitartás kell, de erre a megterhelésre manapság nem készítik fel a gyerekeket, így joggal félnek is tőle.

A fenti bekezdésben leírtakkal együtt, valamint a „karrier” fontossága miatt a harminc éves kor felett joggal tántorodik el az ember a gyerekvállalástól. Bizony pont a 18-27 éves korunk közti energiával teli életszakaszunkat pazaroljuk el ebből a szempontból. Magyarországon ma egy 27 éves anya nagyon fiatalnak számít, a játszótéren bizony ki fog lógni a sorból. Nehéz elképzelnem hogy bármelyik leendő nagyszülő bátorítaná a lányát, hogy egyetem után egyből családot alapítson. Pedig mivel a fejlettebb egészségügyi rendszernek köszönhetően, ha valaki 30 évesen 2 gyerekkel kezdene el dolgozni, vígan munkában maradhat 65-70 éves koráig (persze ez attól is függ, mi az a munka), 44 éves korára meg a gyerekek felnőnének, élhetné a szabad életét. Manapság a családalapítás egyszerűen nem prioritás, így sokan kifutnak az időből.

Olvastam egy Holland kutatás összefoglalását, arról hány évesen kellene egy nőnek teherbe esni, attól függően, hány gyereket akar, és nem akar beültetést sem. Magyarországon sok fiatal három gyereket akar, ha megkérdezik. Szerintem ezt nem mondják komolyan, csak úgy érzik ez a helyes válasz, de minimum nem gondolják rendesen végig. Ahhoz, hogy 90%-os eséllyel 2 gyereke legyen valakinek természetes úton, annak a nőnek legkorábban 27 éves korában kell az első gyereket vállalnia! Szerintem ez sokaknak meglepő adat, természetesen 3 gyerekhez még korábban. Így picit máshogy fest a négy gyerekes családmodell, gyakorlatilag a jelen társadalmi berendezkedés mellett Magyarországon irreális.

Mai munkavállalókra jellemző a mobilitás. Sokszor akár ezer kilométer távolságra is elköltözünk a jobb munka reményében. Személyes tapasztalatból tudom, hogy a család segítsége felbecsülhetetlen, ha gyerekünk lesz, ennek hiányában a terhünk és anyagi kiadásain hatványozottan nő. Itt megint azt lájuk, hogy az anyagi haszon messze fontosabb, mint a családi kötelékek, ill. a gyerekvállalás.

Magyarországon specifikusan meg kell említeni a bölcsődei és óvodai rendszer katasztrofális állapotát, ami nagyban megakadályozza a fiatal anyukák munkába visszatérését, tovább rontva a gyerekvállalási kedvet.

Lehetséges megoldás lenne, ha a tanulmányok befejezése és a munkavállalás között lenne lehetősége a fiataloknak családot alapítani. Több információ, lehetne szerezni arról, hogyan is lehet tényleg a három gyereket megvalósítani, valamint elérhető óvodai és bölcsődei ellátás szintén elengedetlen lenne. Európai tapasztalatok alapján a gyerekvállalás pusztán anyagi támogatása nem megoldás. Végül de nem utolsósorban alapvetően a prioritásokat kellene megváltoztatni, eldönteni, mi is a z igazán fontos az életben, és azokért kell áldozatokat hozni.

Európa egy új korszak elé néz. Ez a korszak egy újkori népvándorlásról és a kultúrák keveredéséről fog szólni. De mit is tanít erről nekünk a történelem? Ehhez hasonló folyamatok számtalanszor lezajlottak, a legismertebb talán az a népvándorlás sorozat, ami a nyugat-Római Birodalmat is összeroppantotta. Hosszabban itt lehet olvasni a 4-6. század népvándorlásáról. Röviden: ennek a kutatása források hiánya miatt nehézkes, de egy vándorlási láncreakció miatt megindultak a meggyengült Római Birodalom felé az ún. barbár népcsoportok. Ha csak a vándorlási irányokat tanulmányozzuk, akkor világosan látszik, hogy egy összeomló birodalom okozta „vákuum” irányába történt, mind a hunok, mind a vandálok mozgása. Ezt a mozgást sem a limes, sem a katonai helyőrségek nem tudták megakadályozni, vége a latin nép eltűnése és a Nyugat-Római Birodalom összeomlása lett.

Ennek az új korszaknak egy másik aspektusa a keresztényi kultúránk megváltozása. Ennek egyik oka sokak szerint az iszlám bevándorlás. Pedig a keresztény kultúra önmagában is hanyatlik. Emlékszünk, mikor Péter apostol készül elhagyni Rómát és találkozik Jézussal, és megkérdi tőle: „Domine, Quo vadis?”, erre a válasz: „Megyek Rómába, hogy újra megfeszítsenek.” Ebben a történetben az én olvasatom szerint az áldozatkészségről van szó, ami az akkori keresztény hit egyik alapja volt. Jézus nem kardot fogott Néró ellen, aki a keresztények ádáz ellensége volt, hanem ha kell, újra vállalta a fájdalmat és az áldozatot.

Ezzel szemben I. Konstantin császár idejében a keresztény egyházat átszövi a világi politika, az üldöztetések ellenére már a felekezetek elsősorban egymás ellenségei, mint a római apparátusé, végül Konstantin császár egész Római Birodalom területén engedélyezi a katolikus hit gyakorlását (313-ban). Ebben a témában Faludy György: Karoton című regényét tudom ajánlani, ami inkább a katolikus egyház világi hatalommá válásáról szól, mint a dicsőséges felemelkedéséröl. Innentől a katolikus egyház szerintem nagyon eltávolodott a gyökereitől, eredeti eszméit nyomokban, egy-egy kivételes ember tevékenysége nyomán hordozta csak. Ettől fogva segítség, áldozatkészség, szegények védelmezése helyett, a falak építése, defenzív hozzáállás, más ideológiák kívül tartása volt a cél. Szóval az utóbbi kb. 700 évről beszélek. Kevés hívőt ismerek, akik valóban a keresztényi hit gyökereihez állnának közel, sokan divatból, nagyzolásból lesznek keresztények, filozófiájával, valódi üzenetével mit sem törődve.

Ebbe a csoportba tartozik miniszterelnökünk is, ez nem csak az én véleményem, hanem a valóban hívő barátainké is. Mikor a keresztény értékek védelméről beszél, meg szeretném kérdezni tőle, hogy pontosan milyen értékekről is beszél? Hogyan uszítsunk az iszlám vallásúak ellen, és ebből hogyan kovácsoljunk politikai tőkét? Én a menekültekről gyökeresen ellenkezőleg gondolkoztam, pedig én még hívő sem vagyok … Olvasva a híreket, a posztokat a facebookon, reménytelenül egyedül érzem magam, csupán a gyűlöletet, és a gyűlöletbeszéd sikerét látom. A FIDESZ ezzel az emberileg helytelen és keresztényietlen politikával növeli előnyét, bezsebel pár dicséretet pont az európai keresztény-konzervatív politikustól.

Történelem ismétli önmagát, pedig naivan azt hittem, az oktatás által megváltozik a kollektív gondolkodás is, képesek vagyunk egy problémáról összetetten gondolkodni, megérteni a gyökerét. A történelmi tanulság a népvándorlásról az, hogy nem lehet megállítani. Európa népessége gyorsan fogy, főleg Magyarországé. Orbán Viktor bármennyire is szeretné, úgy néz ki a magyar anyák nem vállnak négy gyereket, az átlag továbbra is 1,3, persze kérdés az is, hogy ez a magyar anya itthon marad-e a gyerekekkel. Ez a népességfogyás egyfajta vákuumot generál, így a háborús övezetekből erre fognak indulni, valószínűleg sokan, még évtizedeken keresztül. Lehet, hogy ma, vagy holnap kerítésekkel megvédjük a határainkat, de mi lesz mikor 7 millióan leszünk, vagy kevesebben? A magoldás az, hogy az utolsó itt maradt magyarok élőlánccal védjék az üres országot? Nem lenne jobb még most szervezetten integrálni a fiatalokat, hátha ők valamit átmentenek a magyar kultúrából a jövőnek? Mert bizony régen is ez történt, sokan akik ma a szélső-jobboldaliak, könnyen lehet, hogy még magyar dédszülőjük sincs. Sokan ma magyarnak vallják magukat pedig valójában szlovák-német származásúak. Mivel globális felmelegedés és a történelmi konfliktusok miatt, illetve a nagyhatalmak játszadozásai miatt a közel-Kelet egyre élhetetlenebb lesz, így arra ne számítsunk, hogy a jó környezeti adottságokkal rendelkező hazánkat, ahol fogy a népesség elkerülik az otthonukat elvesztő emberek, így vagy úgy a változás be fog következni, de nem mindegy hogyan!

Európai kultúrának máris része az iszlám. Ezt talán jobb lenne elfogadni és befogadni, mert így egy felnövekvő második generációs muszlim fiatal talán talán nem egy távoli őrült ideológiában keres menedéket, hanem otthon érezné magát Európában.

Liberális oktatás. Enek s mondatnak hallatán azt hiszem legtöbb KDNP-s és Jobbikos politikus hátán feláll a szőr. De mit is jelent valójában a liberális oktatás? Általában a poroszos oktatás ellentétét értik ez alatt. Mivel a világunk gyorsan változik, így nem ördögtől való, hogy az oktatásunk is továbblépjen a százéves hagyományokon. De nálunk a liberális a rossz szinonimája lett.

Egy ideig a liberális jelző jó marketing volt. Ugyanis meglátásom szerint ma nem elsősorban a szülő választ középiskolát, hanem a gyerek. Nekik ez igen vonzó lehetett, mert megértették, hogy ott valószínűleg nem kell majd tanulni. Nos ebben teljesen igazuk is van.

De itt a liberális oktatással van-e a baj, vagy esetleg mással? Ha körbenézünk a világban és összevetjük a ma felkapott finn oktatást mondjuk a konzervatívabb szigorú indiaival, az eredmények mindkettőt igazolják, azaz nem egy járható út van. Valamilyen okokból nem sikerül az iskoláknak sem tudással, sem tanulási képességgel felruházni a diákokat, ami azért nagy baj, mert a munkaerőpiacon teljesen használhatatlanok lesznek.

Sejtésem szerint e mögött a gyerekekért folytatott harc áll. Talán a fogyó népesség egyre kevésbé tudja feltölteni a meglévő intézményeket, így az igazgatók minden eszközt megragadnak az iskolájuk népszerűsítésért, valamint ezeket a gyerekeket meg kell tartani, méghozzá minden áron!

Ha a fenti problémát kombináljuk az alacsony fizetésekkel, talán az egészet nem is kell tovább magyarázni. A focival ellentétben itt nagy baj a finanszírozás hiánya, ugyanis ha egy dolgozónak nem ad fenntartható jövőképet egy pálya, akkor valószínűleg értelmesebb ember inkább mást választ. Persze egy iskola sem marad tanár nélkül, sokan akik bent ragadtak, a rossz rendszer, valamint a nevelés hiánya miatt a kiégéssel kell megküzdeniük, ami egy kölcsönös szenvedést okoz a gyereknek és tanároknak egyaránt.

Feleségem egy elhivatott tanár. (E miatt bolondnak nézik, tiszteletről természetesen szó sincs.) Nem az első évét tölti a szakmában, de annak ellenére, hogy fizika tanár és anya nem könnyű megvetni a lábát egy intézményben. Magyarországon az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a versenyszféra sokkal humánusabb és családbarátabb, mint a tanári szakma. Egyik Iskolában (Budapesten) azért nem hosszabbították meg a szerződését, mert terhes volt. Az se érdekelte őket, hogy ezzel nem lesz meg a folyamatos munkaviszonya és elesik a gyes-től. De évek alatt körvonalazódott, mi is a baj vele: oktatni akar. Ez ugyanis konfliktusokat szül, azt pedig el kell kerülni. Fura mód, a részegen asztalon fekvő tanárral nincs baj. Ott a gyerekek is cinkosok, csendben vannak, nincs kifelé mutatott baj. Ha egy órán nemzeti sportot olvasnak fizika helyet, azzal sincs gond. Az sem baj, ha próbaéretségin az osztály 70%-a megbukik, mert egy másik tanár elkottyantja, hogy úgyis átrugdossák őket, így ezek után se tanulnak semmit. Az sem baj, hogy szövegértési gondjaik vannak, legalapvetőbb matematikai összefüggéseket nem értik. Csak a szülő ne vigye el a gyereket és ne kelljen senkit kirúgni. Az a nagy baj, hogy az iskolát nem érdekli a gyerek jövője, a tanárok, az igazgató csak az adott napot akarja túlélni.

Sok tanár a liberális oktatás alatt a tanulókkal való haverkodást érti. A jó kapcsolat fontos lenne, de ne keverjük össze a haverkodással, mert meg kell tanulni élni a lehetőségekkel, de betartani a szabályokat is. Talán több tanár részéről is ez egyfajta menekülési út inkább, legalább a gyerekek nem bántják, tanítani úgysem lehet.

Ezek a fajta tanárok megvédik a diákjaikat, még a kolégákkal szemben is. Például egy osztályfőnök elkottyantotta a diákoknak, hogy a fizikatanárt ki fogja rúgatni. Ezt elég nehéz értelmezni. Ezzel haverságot próbálta erősíteni, vagy tényleg szakmai gondja van? Talán ez utóbbit el is felejthetjük ...

Ha a oktatást nem tesszük rendbe diplománk le fog értékelődni, amivel a felnövő fiatalok még nagyobb hátrányba kerülnek, mert így még külföldön is nehezebben fognak munkát kapni. Bajok általános iskolában kezdődnek, amit az egyetemeken tapasztalunk az mind csak tünet. Ha nem lesz a tanári pálya egy megbecsült hivatás addig a gyerekek hülyék maradnak (főleg a szakiskolákban), a tanárok meg egymást fogják ölni.

Másik érdekes dolog a félelem a feljelentéstől. Érdekes módon ha ez meg is történik nem szokott lenni következménye. (Kivéve persze egyértelmű eseteket, de ezek kirívóak, nem általánosak). Feljelenteni szokott diák tanárt, mikor a tanulást végkép nem tudja elkerülni, ill. ilyen diákok cinkosai, azzaz a fent említett tanár kollégák akik inkább a munka helyett a gyengébb pozícióban lévő munkatársát próbálja megfúrni. Aki rendesen tanítani akar az pedig csak gyenge pozícióba kerülhet, nem szereti az igazgató, mert fegyelmi, oktatási ügyekkel kellene foglalkoznia, a kollégák sem, mert meg kellene beszélni a szakmai kérdéseket, a gyerekek sem, mert tanulniuk kellene (amit ha megkockáztatnak, még a kiközösítéssel is szembe kell nézniük). Az egyre gyengülő pozíció miatt pedig egyre több támadásra számíthat az a tanár aki a rendszer ellen megy.

Ezekre megoldás a több pénz. Egy felől igen, mert így lehet elvárásokat támasztani, ami kapcsán lassan beindul egy pozitív változás. Sajnos egy hosszabb, mint egy négy éves ciklus, és az eredmény sem látványos, ezzel választást csak elbukni lehet, így a vezetőinkre nem is számíthatunk. Oktatással nem az a baj, hogy liberális, hanem hogy a gyerekekben megöli a tudás iránti vágyat és hülyék maradnak.