Nyugatiszél

Ahogy közelednek a választások, egyre csak nő a kétség bennem. Ez aggasztó önmagában is, mert normális esetben egyre biztosabbnak kellene lennem abban, hogy kire adom a voksomat. A mostani kampány csendes volt, bár a végére egy kicsit felpezsdült, de még mindig hiányzik a tűz, ha szabad a párkapcsolatokkal párhuzamot vonnom. Ez egy egyenlőtlen közdelem volt, ahol nem is választási csata, hanem politikai lenullázás zajlott, az ellenzék totális veresége a nélkül, hogy megválasztották volna.

Csendes kampány mellett jellemzőek a csendes választók. Eltekintve azoktól, akik közel vannak a tűzhöz, ritka aki politikáról beszélne. Talán a Jobbik szimpatizánsokra jellemző, hogy érvelnének, győzködnének a saját oldaluk mellett (már ha a hallgató nyitott a vitára). Inkább az apátia és a belenyugvás jellemző. Vajon a kampány célegyenesében képes-e az ellenzék mozgósítani a változást akarókat? Egyáltalán érdemes-e elmenni választani?

Tallián Miklós szerint nem érdemes. Mielőtt elolvastam volna az írását, egyfajta tényként kezeltem, hogy el kell menni szavazni, de valamit azt hiszem megértettem: a mostani helyzetben talán nem felelőtlenség a szavazás bojkottálása, hanem ez egyfajta út lehetne a gyógyuláshoz. A cikket nem szeretném megismételni, de valóban egy rossz rendszer sokáig fennmaradhat, de nem a végtelenségig, talán jobb lenne, ha annak a fejére borulna, aki ezt összehozta. Ez történt a baloldallal is, egyszer valaki csak tanul belőle. Másrészről csak azért voksolni a baloldalra, mert utáljuk a FIDESZ-t pont olyan ostobaság, mint azért szavazni a FIDESZ-re, mert mindig is utáltuk a kommunistákat. Ha valóban alkalmas lenne a baloldal a kormányzásra, akkor megérdemelné a voksunkat? Előbb ezt kell mérlegelni.

De mi is vezetett odáig, hogy most a legkilátástalanabb egy bizonytalan szavazó helyzete? Először is volt a baloldal összeomlása. Hogy mi vezetett idáig, annak elemzése túlmutat ezen a poszton. Tény, hogy a keletkezett űrt semmilyen baloldali párt nem tudja betölteni, nincs olyan hiteles személy, aki vezethetné az ellenzéket, és a szavazók felsorakoznának mögé. Ezt az űrt egyenlőre a Jobbik kezdi betölteni. Egy biztos, a baloldal nem tudod nyolc év kormányzás után olyan vezetőt felmutatni, aki új lendületet adna. Ezzel szemben tételezzük fel Orbán Viktor visszavonulna, biztos lenne olyan ismert (hangsúlyozom: ismert) politikus, akire a régi szavazók szívesen adnák a voksukat.

Baloldal összeomlásából levonhatjuk azt a tanulságot, hogy a pártok és politikusok nem feltétlenül tanulnak a hibáikból, valószínűleg egy hasonló jobboldal összeomlása után a szélsőség nyerne teret, ami egy újabb távolodás lenne az európai értékektől. Szeretnék hinni benne, hogy a választás bojkottálásával üzenhetünk a politikusoknak, de attól tartok, hogy ezzel csak azt erősíteném, akit nem akarok, azt aki majd 2018-ban nyeri a választásokat és az eddigieknél is rosszabb lesz. Hogy üzenjünk mi választók a politikának, ha pofára esés sem elég? Mi lenne az a módszer, ami egyfajta megújuláshoz vezetne? A legtöbb bizonytalan erre keresi a választ.

Mi annak a háttere, hogy idei választást ilyen csendes kampány előzi meg? Elsősorban a felborult erőviszonyok. Az ellenfelek nincsenek egy súlycsoportban a kormányzó erőkkel, továbbá a baloldal sem tudta feledtetni a nyolc év kormányzását. A kérdés már nem is a végeredmény, hanem az, hogy meddig tart az egypártrendszer.

Bár a kampány nagyon csendes, szűkebb körben szóba kerül néha a politika, de nem úgy mint régen, mikor fiatalabb voltam és az ifjúságom hevületével szálltam vitába, sokszor az alkoholtól megokosodva. Talán kicsit szkeptikusabbak lettünk. Ahány emberrel beszélgetek, mindegyik beszélgetésnek más színezete van, de az is biztos, egyik esetben sem tudott ez a téma pár óránál tovább kitartani, nemhogy egy egész estét kitölteni és ezen a bor sem segített.

Egy ismerősöm tagja egy baloldali pártnak. Ő (is) hisz valamiféle rejtett szavazókban, akik csak a szavazófülke magányában fejtik ki a véleményüket, de közvéleménykutatoknak nem merik. Ez naivitás. Ezek a rejtett szavazók nincsenek sehol. Miért is? Mert rengetegen csalódtak bennük, ezt hajlamosak elfelejteni. Igaz, hogy a kormánypártnak nagy a hátszele, nagy a médiatámogatottsága, de ne feledjük el, ezeken a helyeken dolgozó emberek is számításba veszik, megéri-e áramlattal szembe úszni, bízik-e annyira az új erőben? Szerintem mikor a baloldal a jobboldalt azzal vádolja, hogy mindent az ő kezében tart, nem ártana egy önvizsgálatot tartani. Valóban félnek az emberek, vagy elhidegültek tőlünk? Mert ha bizony a baloldal messze nem olyan szimpatikus, mint régen, akkor egy semleges szavazó, például aki újságíró, miért foglalkozna velük? Talán a 2010-es vereség is a jobboldal hibája volt? Lehet, hogy fel kellett volna akkor reálisan mérni a károkat, és belátni, innen a talpra állás tovább fog tartani, mint négy év. Ebből következik, hogy az összefogás is egy szükségtelen dolog volt, mert így csak a céltáblát sikerült növelniük, a szavazóbázist meg csökkenteni.

Egy jobboldali szimpatizáns barátom szerint kormányunk messze nem tökéletes, de jobb, mint a baloldali volt. Talán ha nem ábrándultam volna ki a politikából tudtam volna vele vitatkozni, de csak annyit feleltem, hogy talán igaza van. Felháborított, hogy államosították a nyugdíjvagyont, hogy megszüntették a cafeteriát, hogy a fociba ölik feleslegesen a pénzt, de másrészről nem vagyok benne biztos, hogy amit csinálnak teljesen rossz. Életszínvonal nem javul, a gazdaság se bővül, de volt valamikor jobb? Ha nyerne egy másik párt, akkor minden szép és jó lenne? Na ebben nem hiszek és azt hiszem sokan mások sem. Tisztelem barátomat, hogy bízni tud egy pártban, mert én sajnos nem, pedig az országot valakinek szerintem is képviselnie kell.

Egy ismerősöm jobbikos. Szerinte nincs más alternatíva, mert csak ők azok akik igazán védenék a magyar érdekeket. Szerinte nincs szükség az EU-ra, mert olyan egyezményt kényszerít ránk, ami magyar termelőket hátrányos helyzetbe juttatja. Ez érdekes dolog, mert én magam is felháborodok a szupermarketek zöldségkínálatán, például nem lehet magyar hagymát kapni, csak osztrákot, vagy németet. Néha makóit többszörös áron. Valóban ideges leszek ilyenkor és átfut az agyamon egy „bassza meg az EU” gondolat. De igazából nem tudom az okait. Lehet, hogy makói gazdálkodók termelnek keveset? Ez egy szerződés miatt van egyáltalán? Ha igen, akkor azt ki kötötte meg és miért? Ezek szerteágazó kérdések, nincs rálátásom, de valami tényleg nem stimmel, de erre nem biztos, hogy egy radikális megoldás kell. De nem láthatok a jövőbe, lehet, hogy ebből a szempontból jobb lenne.

Választhatjuk az LMP-t is. Egy kollégám LMP szimpatizáns. Ez a kollégám általában mindennel elégedetlen, kicsit az az érzésem, hogy csak abban a kényelmes pozícióban akar maradni, ahonnan biztosan a legszélesebb tábort szidhatja, jobbra is meg balra is, de azt se kelljen mondania, hogy ő nem szavazott. LMP feldarabolta magát, nem számottevő tényező. Elvükkel lehet szimpatizálni, de kormányozni nem fognak.

A kampány csendes a szavazók kiábrándultsága miatt. Nincs szükség egy olyan vitára, mai a szavazásra jogosultak nagy részét nem is érdekli. Másrészről egy bajnok birkózó kiállna küzdeni egy sokkal gyengébb ellenféllel? Szerintem csak kinevetné és legyintene: a presztízse nem nőne, ha győzne, csak kockáztatna. Ez teljesen érthető. Kormányváltáshoz ma több türelem, hosszú építkezés és politikai rátermettség kell, ami jelenleg szerintem hiányzik.

 A ponthatárok kihirdetése előtt kicsit nosztalgikus érzés töltött el, milyen is volt amikor vártam az eredményt, vajon felvesznek-e. Könnyű helyzetem volt, mert a pontrendszer évek óta változatlan volt, az állami finanszírozás megszüntetése sem volt épen akkor napirenden, szóval nagy változások híján tudtam, hogy mire számíthatok. A rá következő években már nem volt ilyen könnyű a helyzet, mert vagy a költségtérítés került napirendre, amit a nép végül leszavazott, máskor a pontszámítási szisztéma lett más, így az összehasonlítási alap lett oda, most pedig az államilag finanszírozott férőhelyek számát csökkentették le, elég drasztikusan. Ez a változás sokak személyes érdekeit sértette, mind a tanulókét, mind az oktatókét.

FIDESZ megint a saját politikájának esett áldozatul. Mivel az az ominózus népszavazás-kezdeményezés az ő ötletük volt, mikor is a költségtérítéses rendszert le lett szavazva, nem is nyúlhattak máshoz, mint az államilag finanszírozott férőhelyekhez. Erre egyszerű okból volt szükség: kevés a pénz (erre is). Itt nem a FIDESZ politikáját kívánom kritizálni (mivel szerintem nincs lényegi különbség a megoldások között, csak máshogy nevezik), sőt általában nem a felsőoktatás rendbetételéről szeretnék írni, hanem mi, az átlag szavazók hozzáállásáról a felsőoktatáshoz.

Ezt a kérdést is érdemes a rendszerváltásig visszavezetni. Rengeteg munkahely szűnt meg, sok olyan, amihez elég volt valamilyen szakképesítés, de sok üzemmérnöki állás is megszűnt, a bányászatról nem is beszélve. Egyszerűen akkor magától értetődőnek tűnt, hogy másfajta munkaerőre van szükség. Gond csak ott volt, hogy nem tudták, hogy mire. Nyugati filmekből láttuk, hogy például a jogászok igen jól élnek. Ezért akinek nem volt jobb ötlete elment jogásznak. A másik jolly joker a közgazdász képzés lett (elnézést a kiragadott példáért, írhattam volna ide sok mást is). Az aki teljesen kiábrándult a gyerekkori vágyaiból, de a szülői nyomásnak meg kellett felelnie, akkor ha jobb volt matekból, biztos a közgazdasági egyetemet választotta, a nélkül, hogy tudta volna egyáltalán, mire is jelentkezik. Igazából sem a tanárok, sem a szülők nem tudták, mit is takar az adott képzés, milyen elhelyezkedési lehetőségeik vannak. A nagyobb baj, hogy az egyetemi oktató sem igen tudta. De nem is volt dolga, hogy a munkaerőpiacot felmérje. Azt meg előre nem lehet látni, hogy mennyi idő alatt telítődik egy szakma. Nem is hiszem, hogy egy egyetemi dolgozó felelőssége lenne figyelmeztetni egy diákot, hogy ez a szakma bizony nem igényel ilyen mértékű utánpótlást már tíz éve.

Miért fogjuk be a szemünket és értékeljük túl a diplomák szerepét? Miért hisszük azt, hogy ha szerzünk egy papírt, amire rá van írva egy szakma (azaz dehogy szakma csak egy elvégzett szak neve), akkor az garancia is a jobb életre? Ha valaki tehetséges valamiben, és érdekli is az adott terület, akkor nagyon szerencsés, valószínűleg sikeres is lesz benne. Ha nem, akkor meg kell találni azt az irányt, amiben a legsikeresebb lehet, legyen az zene, asztalos, orvos, betegápoló, kőműves, bármi. Pályát nem pletykák alapján szabad választani. Bizony középiskolásként is át lehet futni az álláshirdetéseket. Valószínűleg négy év alatt keveset fog változni az állások összetétele, innen láthatjuk, hogy mire számíthatunk a diploma megszerzése után. Más kérdés, ha a családban valamelyik szülő is az adott szakmát viszi és ez a gyereket is érdekli. Nem ördögtől való, ha egy bíró apának a gyereke is bíró lesz, mert szerintem a következő generáció valamilyen úton-módon tovább viszi az elődök tapasztalatát, egy szülő nagyon értékes tudást adhat az egyetemi tanulmányok mellé. Ha valaki egy telített szakmát azért választ, mert tehetséges benne, akkor sem szabad eltántorítani, mert a tehetsége és szorgalma révén abból meg fog tudni élni.

A probléma abból adódik, ha valaki pletykák, téves hírek, vagy egy téves szülői nyomásra választ egy egyetemet. Ez a diplomaszerzés után egy igen nagy frusztrációt fog eredményezni. Ha nem kiemelkedő a saját területén, akkor egy kilátástalan harcot fog vívni nem csak a munkáért, hanem a munkahelyen bent maradásért is. Ebből lesz, hogy az illető nem ért mi baj körülötte, miért nem sikerül neki állást szerezni, pedig három diplomája van. Sajnos azért nem, mert tévedésben élt. Becsapták. Nem az állam, mert onnan senki nem állította, hogy el lehet helyezkedni biztosan egy adott képesítéssel. Talán magát csapta be, vagy a szülők, vagy a környezete, akik téves következtetéseket vontak le, talán a tévéből jövő információból.

Szerintem át kellene gondolni a pályaválasztási módszereinket. Érdemes lenne több információt gyűjteni már középiskolában, interneten sok álláskereső portál van, azokat lehet böngészni. El kell felejteni, hogy a diploma bármire is garancia. Egy diploma értéke ugyan úgy inflálódhat, mint bármilyen értéktárgyé, ha abból sok kerül a piacra és a kereslet pedig csökken, egyre kevesebbet fog érni. Garancia az álláskereső képessége és tudása. Ezt kell mindenek előtt fejleszteni. Nem lehet csak a szerencsében bízni, a megszerzett tudás az egyetlen garancia a megélhetésre. Ha ez a tudás hiányszakmához kapcsolódik, akkor pedig kimondottan szerencse, mert sokat fog keresni. Sajnos sok felsőoktatási szakra nincs szükség. Sajnálom az ott dolgozókat, mert ez nem az ő hibájuk, egyszerűen megváltoztak a körülmények. Ezeket szerintem még akkor sem lenne szabad finanszírozni ilyen mértékben, ha lenne rá pénz, mert egyszerűen pazarlás.

A diplomaszerzés is egy befektetés, ha jól csináljuk nyerünk a plusz három-öt (vagy több :)) év tanulással, de igazából veszthetünk is vele. Nem kis döntés, jól át kell gondolni, aki pedig bekerült oda kell tennie magát.  

Parlamenti ciklus félidejében nem árt egy pillanatra megállni és elgondolkodni, mi is történt eddig. Számos elemzés, cikk, kritika megjelent, amik amolyan helyzetértékelők, legyen ez a poszt is egy ezek közül.

Nem könnyű helyzetben vette át FIDESZ a stafétabotot, egy világméretű válság kellős közepén voltunk, a gazdaságtani jósok elnyúló válságot ígértek, esetleg kisebb emelkedéssel, majd újabb visszaesésekkel. Ezekre fittyet hányva kormányuk egy nagyon optimista politikába fogott: adót csökkentenek. Ez egy tekintélyes lyukat ütött a költségvetésen, amit elkezdtek toldozgatni-foltozgatni, eddig úgy tűnik eredménytelenül. Nem tudom, hogy ezt az optimizmust mire alapozták, mert az adócsökkentés köztudottan rizikós lépés, gazdaságélénkítő hatása pedig soha nem garantált, főleg eladósodott lakosság esetében. Másik gond, hogy nem túl széles réteget érintett, viszont a hátrányait annál többen. Ennek a politikai jelentőségét persze azonnal felismerték és sufnituning megoldással megpróbálták a fizetéscsökkenést megakadályozni. Ehhez a baklövésükhöz pedig végletesen ragaszkodnak.

Tudták azt is, hogy azonnal pénzt kell szerezni. De sajnos az ellenzéki politizálásuk során kényszerpályára helyezték magukat, így kénytelenek voltak olyan „Robin Hood” megoldásokat keresni, amivel nem egyértelműen a lakosságot terhelik, hanem áttételesen, sőt ezt az áttételt is megpróbálták megszüntetni. A bankadóval, multikat büntető adókkal nem értek el mást, mint a kormányba vetett bizalmat csökkentették, így hosszú távon fogjuk megfizetni az árát, előre ki nem számítható mértékben. Egy kivetett adóval legalább tudjuk, hogy jövőre mennyivel kevesebb pénzzel számoljak, de egy elvesztett vagy veszélyben lévő bizonytalan munkahely szerintem sokkal rosszabb.

A nyugdíjkassza reformjáról meg kár is szót fecsérelni: a nyugdíjra szánt pénzünket államosították és a kimutatások szerint bár az összes magánnyugdíj-pénztár veszteséges volt, az állam gazdálkodott a legrosszabbul a nyugdíjvagyonnal! Ezt sem árt észben tartani!

Ezek mellett elindult egy ideológiai megújulás: új alkotmány, új médiatörvény, három csapás stb. Igen a régi alkotmányt még a kommunista időkben alkották, de ettől még nem volt az alapjaiban rossz. Több alkotmányjogász szerint semmi szükség nem lett volna erre az átalakításra, főleg nem ilyen módon. Már csak azért is, mert '90-ben hozzáértő emberek kiigazították azt, amit kellett. Kinek van arra szükség, hogy megkössék a következő kormány kezét? Miért rögzítenek benne olyan dolgokat amik nem biztos, hogy a jövőben előnyös lesz? Ez csak azt támasztja alá, hogy nagyon meg vannak győződve a maguk igazáról, de ez nem bölcs hozzáállás, ugyanis kételkedni mindig muszáj. Muszáj bízni a következő nemzedékben, hogy bár más utat választanak, de nem csak egy járható, igaz út létezik. Bizony a gazdasági, politikai folyamatok olyan összetettek, hogy több jó megoldásnak is kell lennie ugyan arra a problémára. Szerintem erre a fajta nagy megújulásra a nemzet nem tartott igényt.

Egy másfajta megújulásra viszont igényt tartott volna: a politikának a gazdasághoz való hozzáállásában, valamint ennek a kommunikációjában. Ugyan úgy hitegetnek és ködösítenek, amiből az ország értelmesebbik felének teljesen elege van. Nagy forradalom nevében teljesen nyilvánvaló hibákat vétenek, amiket aztán olyan gyerekesen próbálnak leplezni, hogy azon csak nevetni lehet(ne). Itt félidőben egy lényeges adatot látok csak: 
Tárki szerint a FIDESZ népszerűsége az MSZP-ére esett vissza. Ezt úgy kell érteni, hogy a FIDESZ-t annyira utálják, mint az MSZP-t. A másik fontos adat: a választók 49% nem választana semmilyen pártot! Azaz, ha kocsmában a sörtől megokosodva elkezdenénk politizálni, akkor a velem szemben ülő kb. 50% valószínűséggel utálja az összes pártot. Magyarul nem bízunk már egyáltalán a vezetésben, a FIDESZ nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, egy hatalomhoz és a saját igazához ragaszkodó idealista párt. A vezetőség fociszeretete pedig már inkább ellenszenves, mint szimpatikus. Ez talán a Kádári időket idézné, ha éltem volna akkor. De nem, így nekem csak Orbán van, akiből mondjuk ki: hiányolom azt az intellektust, amit egy vezetőtől elvárnék. Persze választás sincs, hiszen az MSZP teljesen lejáratta magát, JOBBIK-ról kár beszélni, az LMP pedig annyira naiv párt, hogy inkább sajnálom őket, Demokratikus Koalíció pedig a következő választásokkal meg fog szűnni létezni, nem is kár értük.

Ez egy nagyon keserű hangvételű poszt lett, mert nincs semmi okunk örömködni. Az Európa gazdasági helyzete nagy vihart ígér, FIDESZ pedig nem mutat semmi olyan kvalitást aki ebben a viharban el tudná kormányozni az országot, csupán egy dezsavű érzésünk van, hogy miért is váltották le őket 2002-ben, azzal a különbséggel, hogy most nincs választásunk. Ebben a helyzetben egy igen kiváló kormányra lenne szükség, nem pedig önjelölt forradalmárokra. Bár csak egy elemző hangvételő, vagy esetleg dícsérő posztot írhattam volna, de sajnos nem ment, sajnos ez lett.

Múl hét eseményei után felvetődik bennünk a kérdés: és ez után mi lesz? Valóban Schmitt Pál lemondásával le is zárulhat ez az ügy? Sajnos ez egy elég valószínű forgatókönyv, pedig a fejünkben kellene tartani azokat a gondolatokat és érzéseket, amiket ez az ügy kiváltott, az elejétől fogva. Fejünkben kell tartani, hogy a megfelelő pillanatban emlékezzünk rájuk.

Felejtés a korunk egy jellemzője. Okait nem sikerült teljesen feltárni, de talán a rengeteg és sőrőn változó információ lehet az egyik. Ezt a tempót az agyunk már nem tudja egyszerűen követni. Ezt, véleményem szerint, könyörtelenül kihasználja a politika (az egész világon, nem csak itthon). Ha egy ügy pihen pár évet és elveszti aktualitását, még újra felhozni sem érdemes a témát, mert teljes érdektelenségbe fullad.

Mivel négy évente kell arról döntenünk, hogy ki vezesse ezt az országot, fontos, hogy MAGUNKBAN a megfelelő dontés meghozásához, eltároljuk ezeket az eseményeket. Nem csak a végeredmlnyt, egy kis benyomást, hanem az egész szituációt, a körülményeket.

Ebben az esetben nem szabad elfelejteni, hogy egyáltalán hogyan választották meg Schmitt Pált köztársasági elnökké. Pusztán ez a körülmény indikálta azt, hogy lesz egy olyan ellenlábasa, aki előhúz valamit a mútjából (pletykák szerint volt válogatási lehetőség a kényes ügyek között). A págium-ügy már csak egy következménye volt egy rossz döntésnek. Tippikus eset, amikor egy vezető a hatalmát félreértelmezi és azt hisz, egy nagy támogatás mindenre felruházza. Pedig nem. Minden hatalomnak megvannak a korlátai, amiket egy jó vezetőnek látnia kell, akkor is, ha egy despota, vagy egy demokratikus rendszerben megválasztott miniszterelnök, csak mások ezek a korlátok.

Orbán Viktor úgy látja, hogy Schmidt Pál támadása az ő személye ellen irányul? Szerintem jól látja: ez az ügy, az ő rossz döntése ellen irányult, hogy olyan elnököt nyomott le az ország torkán, akit még a saját pártján belül is elleneztek. Egy jó vezetőnek fel kell ismernie, hogy mikor kell egy kicsit visszavonulni. Visszavonulás nem a háború elvesztése, sőt, még nem is feltétlenül a csatáé. Egy fontos taktikai elem, amit a megfelelő helyen alkalmazni kell. Schmodt Pál ebben az esetben későn alkalmazta, hogy kinek a hibájából, ezt sohasem tudjuk meg. Lehet, ha csak rajta múlott volna szive szerint már előbb felállt volna.

Azért fontos, hogy az egész körülményre emlékezzünk, mert ez az egyetlen módja, hogy a hatalom visszajelzést kapjon, a választásokon keresztül. Ha mindig csak legyintünk, morgunk abból nem lesz előrelépés. Ne higyjük, hogy a paszzivitásunkkal nem vagyunk mi is hibásak. Ezt mondom magamnak is, mert ebbe a hibába én is beleestem. Továbbá ne higyjük, hogy ezek a visszajelzések hatására a változások azonnal bekövetkeznek. Minden folyamatnak van egy időskálája, ami a társadalmi-politikai folyamatokban (talána tömegek és a politika közti nagy távolság miatt is) években kell mérni. Időt kell adni annak, hogy egy politikai kultúra kialakuljon, egy megfelelően önnálló gondolkodás. Számomra világos, hogy húsz év nem volt elég. Egyszerően mindent a magunk bőrén kell tapasztalnunk, hogy minek mi a következménye. Annak, hogy túl sokat költünk, annak, ha olyan érdekcsoportokat sértünk, akik nálunk erősebbek, és a gazdasági erejüknél fogva a befolyásuk megkerülhetetlen.

Talán megtanuljuk, hogy ezeket a játékszabályokat be kell tartani a jövőnk érdekében. Talán megtanulunk az érdekeink mellett kiállni, de úgy, hogy bizonyos határokat nem lépümk át, amik már egyértelmű ghazdasági károkat okozhatnak. Nem szabad felejtenünk, el kell tárolnunk ezeket az információkat, megérlegelnünk és a megfelelő helyen ki kell nyílvánítani a véleményünket!